A fenti cím a harcos feminista Simone de Beauvoire 1958-ban megjelent könyvére hajaz, az Egy jóházból való úrilány „jeunes fille rangee” emlékeire. Kodolányi Gyulának A világfa ágain című életrajzi kötete sem szól másról, mint egy rendezett körülmények közül való „úrifiú” napjainkig ívelő emlékeiről.
A katolikus indulás az 1908-ban született Beauvoire és a ’42-es Kodolányi esetében azonos. Ám már a kamaszkoruk más-más irányt vett. A kamasz Simone akkor veszti el istenhitét, amikor hazánknak éppen az 1921-es trianoni döntés első következményeivel kell szembesülnie. A tinédzser Kodolányi ’56 október-novemberének kellős közepén találja magát. Míg Beauvoire zavartalan, boldog gyermekkorról számol be az I. világégés győztes hatalmának fővárosából, Párizsból, a háborús romok közt eszmélő budapesti fiú a II. világégés honi következményeivel szembesül: „5–8 éves kortársaim között ott voltak azok, akik apa nélkül vagy nevelőapára maradtak a háború után”. Közeli kortársak lévén sokan emlékezünk hasonló gyermektragédiákra: „lövedékek kerülnek elő a föld alól, és időnként felrobban egyik-másik srác”. Beauvoire-nak mindennapjai a „jóházból való” rokongyerek között telik, míg a jól szituált Kodolányi – rádiómérnök édesapja felelős állásokat tölt be – két kisebb testvérével élete nagy részét az utcán tölti. „Úrifiúságát” meghaladva együtt fejel, focizik, csúzlizik a közeli gyári lakótelep srácaival. Aki átélte e kort, csak megerősítheti ezt a II. világháborút követő kelet-középeurópai együtt nevelődést. Az egy emberöltővel korábbi Párizs és London más példákkal szolgál. Itt van mindjárt a neves angol költő, esszéista, a Beauvoire-ral majd egyidős Stephen Spender, akinek a költészetével a hatvanas években, Gyulával egy időben ismerkedtünk meg. Ikonikus versében, a Szüleim tiltottak a durva fiúktól címűben így vall az utcai srácokról: „Mint izmaik, úgy tigris sem ijesztett: én földön, a térdük a két karomon.” Majd később: „Sövény mögül ők fürgén kiugortak, ugatni világunk, ránk dobni sarat.”
Az ELTE angol szakán végzett Kodolányi, a Corvina kiadó Párizst, Londont járó nyelvi lektora ha Beauvoire-ral nem is, de anglicista lévén Spenderrel inkább találkozhatott, akivel a My Parents kept me from vers apropóján volt mit megosztaniuk gyermekkori élményeikről.
Intellektuális érésében döntő szerepet játszott nagybátyja, a regényíró Kodolányi János, akit szellemi nevelőjének tekint:
Nem mondott kinyilatkozásokat, hanem úgy beszélgettünk, ahogyan a régi görög filozófusok peripatetikus iskoláiban történt.
Kodolányi Gyula tudattalanul is készült valamire, amikor 1972–73-ban ösztöndíjjal a Yale Egyetemen kutathatott, 1984–85-ben a kaliforniai Santa Barbara Egyetemen tanított, s egyben széles körű kapcsolatokat épített ki az amerikai egyetemi körökkel. Ez a későbbi „valami” az Antall-kormányban betöltött külpolitikai főtanácsadói tiszte. Krimibe illő izgalmakat kínál a mellette töltött bel- és külpolitikai eseményekről való beszámolója.
Ilyen az úgynevezett taxis blokád 1990 októberében. Ennek szervezettségét, országos összehangolását – mint kiderült – az elbocsátott kádári titkosszolgák biztosították a birtokukban lévő CB-rádiórendszerrel. Közülük ötvennégyen lettek taxisok, s az akkori Hungarocamion irányítására is számíthattak, „ám hogy mögöttük kik álltak, ez már egy nagyobb feladvány” mind a mai napig.
„A legnagyobb államférfi Kelet-Közép-Európában” Antall József, ezt „pontosan tudta Mitterrand, Thatcher és Kohl”. Nem véletlen, hogy a balkáni háborúk idején Kohl kancellár mellett az Egyesült Államok elnöke, az idősebb George Bush is felhívja telefonon, hogy meghallgassa véleményét, tanácsát a balkáni helyzetről. Václav Havel cseh elnök pedig többször nemhivatalosan látogatta meg Antall Józsefet, hogy fontos kérdésekben megismerje a véleményét. Nüansznak tűnik, ám igen jellemző az akkori emberi kapcsolatok alakulására hősünk esete barátjával, Balassa Péter irodalomtörténésszel. Még családi szinten is összejártak. Ám amint 1989–90 fordulóján tudomást szerzett Kodolányi és Szávay János elkötelezettségéről az MDF külügyi bizottságában, Balassa radikálisan szakított velük, s „beleásta magát” az SZDSZ melletti politizálásba.
Kodolányi Gyula „világfájának ágai” roskadoznak a történet- és információgyümölcsök alatt. Így megszedhetők a Rákosi-korszak mindennapjai, a „kiprovokált ’56”, az értelmiség helyzete a Kádár-érában, a 80-as évek Amerikájában a digitális tömegtársadalomról szerzett s hozzánk később begyűrűző ismeretek stb. Az értelmiség feladata mindig a távlatos gondolkodás képviselete – vallja a kötet vége felé. Ennek pillérei
a kétezer éves európai értékrend és a nemzeti hagyomány, másfelől a pontos valóságérzékelés az új dinamikus egyensúlyok közepette.
E valóságérzékelésbe bele kell tartoznia a „durva fiúk” rendjének, a mindennapok világának, amellyel a mérvadó értelmiség sokszor nem számol. Könnyen „Felhőkakukkvár” világúvá lesz – ezt már Arisztophanész is kárhoztatta. A „tetszettek volna forradalmat csinálni” Antall József-i megjegyzése sem más, mint a renszerváltoztatás réteg-egyoldalúságának a kritikája. Az első Orbán-kormány sem tudott ezen túllépni, a népszerűtől nem volt útja a nép-szerűvé válás felé. Ma ez – mindenki láthatja – nem így van.
Mementóként Kodolányi Gyula az új, dinamikus egyensúlyt veszélyeztetők közé sorolja az elmúlt húsz évben Nyugat-Európát eluraló „önfelszámoló hedonista életformát”. Ennek egyik következménye az Európát délről elárasztó milliók, akik „világosan látják ennek a parttalan idiotizmusnak a hasznát az ő kérlelhetetlen térfoglalásuk szempontjából”.
Kodolányi Gyula: A világfa ágain. Nap Kiadó, 2021
A nyolcvanéves Kodolányi Gyulával készült interjúnk ITT olvasható.
Borítókép: Kodolányi Gyula Kossuth-díjas költő, író, műfordító, irodalomtörténész, egyetemi tanár (Fotó: Bach Máté)
