Nem az a dínó

2120L01 KH022 Fotó: HBO

Hollywood évek óta újrahasznosít és futószalagon gyártja a pusztán nosztalgiára építő filmjeit és sorozatait: folytatások, prequelek, rebootok és sequelek lepik el a nagyvásznat és a kisképernyőt. Az iparág óriásira hízott, közben pedig jócskán ellustult: 2019-ben például a tíz legnagyobb kasszasikert hozó filmből kivétel nélkül mindegyik egy meglévő szellemi tulajdonból készült. Húsz évvel ezelőtt ez az állítás csak öt filmre volt igaz. Igény sajnos van rá: hasít a Marvel, jönnek az új Csillagok háborúja sorozatok (Boba Fett könyve, Obi-Wan…), új Batman, új Szellemirtók, új Jurassic Park, új Indiana Jones – csak még bírja az idén nyolcvanéves Harrison Ford. Az új Pókember-mozi minden idők egyik legtöbb bevételét hozó filmje lett, és számos telefonos felvétel kering a neten arról a pillanatról, amikor a három korszak három Pókembere együtt látható a vásznon: a nézők gyakorlatilag megőrültek, sírtak, ujjongtak, tapsoltak.

A recept bombabiztos: ha szeretted akkor, most is szeretni fogod, mert jó emlékeket idéz fel, talán éppen a gyermekkorodból, ezáltal bizseregtet. Ráadásul azóta felnőttél és komoly vásárlóerővel bírsz, szóval Hollywood kiporciózva tudja eladni neked a gyerekkorod darabkáit a mozipénztárnál vagy streaming-előfizetések formájában. Nem azért nézzük meg ezeket az alkotásokat, mert jók, hanem mert önként és dalolva ugrunk csukafejest a csapdába, és olykor bizony nagyot csalódunk. A mega-giga-genetikailag manipulált dínó már nem ugyanaz a T. rex, mint amelyik megrezegtette a pohár vizet azon a bizonyos esős éjszakán, a CGI Luke Skywalker pusztán vizuális trükk. Carrie Bradshaw és barátnői pedig bármennyire erőlködnek, kellemetlen árnyékaik maradtak egykori karaktereiknek csupán.

A Szex és New York a kilencvenes években friss volt és új: tabuk nélkül mutatta be, milyen is lehet a harmincas, dolgozó, egyedülálló nők élete a nagyvárosban. Szembe ment a korábbi klisékkel, és csípős humorával, nyíltságával óriási rajongótábort gyűjtött maga köré. A sorozat hat évadot élt meg, a végére már kissé elfáradt, de azért még kapott egy korrekt lezárást, ám a főszereplőt alakító Sarah Jessica Parker nem bírta elengedni egyetlen híres szerepét, mellyel az egész világ azonosította és amely rettenetesen gazdaggá is tette. Leforgott hát még két pocsék mozifilm, majd egy évtizeddel később kijött a tízrészes folytatás, az És egyszer csak… – igaz, a négy barátnőből már csak hárommal, ugyanis a széria legszórakoztatóbb figuráját, Samantha Jonest alakító Kim Catrall már a filmeket is vonakodva vállalta el, az újabb bőrök kínkeserves lehúzásában pedig végképp nem volt hajlandó részt venni.

A sorozat készítői, Michael Patrick King és Darren Star megpróbált számot vetni az idő múlásával, hiszen a harmincas barátnők már az ötvenes éveik közepét tapossák, de a fő téma még mindig a szerelem és a barátság. Próbálnak ezen felül aktuális, közéleti témákkal foglalkozni, ám ez már kevésbé sikerül nekik, ráadásul egyre csak azt sulykolják a nézőbe, hogy a szereplők régi énjei felett bizony eljárt az idő. Carrie Bradshaw (Sarah Jessica Parker), Miranda Hobbes (Cynthia Nixon) és Charlotte York (Kristin Davis) még mindig New Yorkban élnek, méghozzá meglehetősen jól, mégis kétségbeesetten próbálnak lépést tartani az új idők elvárásaival. Carrie egy podcast-műsorban szerepel, Miranda otthagyja sikeres ügyvédi pályáját, és helyette inkább társadalomtudományt hallgat, Charlotte pedig édesanyaként próbál helytállni. Szex az már nincs nagyon New Yorkban, Kim Catrall hiánya pedig még színtelenebbé változtatta az amúgy is meglepően eseménytelen sorozatot.

A nosztalgiafaktor megremeg, amikor Mr. Big (Chris Noth), főhősünk férje már az első részben meghal. Részben azért, mert így Carrie elkezdheti a szembenézést önmagával, élettel és halállal, leginkább viszont a forgatókönyvíróknak muszáj volt kiírniuk a sztoriból a régi férfiideált, hogy a főszereplő újra visszatérhessen a vadonba, azaz a randizáshoz. Carrie visszaköltözik régi lakásába, mintha mi sem történt volna, és megnyomja a restart gombot: kezdődhet minden elölről. Kicsit idősebben és szomorúbban, de hát a remény hal meg utoljára, nem igaz? Mázlijuk van egyébként az alkotóknak azzal, hogy Chris Noth csak az első részben szerepel, a színész szexuális zaklatási ügyei nyomán ugyanis decemberben pattant ki a botrány, így gyorsan mindenki el tudott szépen határolódni tőle és a cselekményt sem zavarta meg az ügy. Ha pedig már a polkorrektségnél tartunk: az HBO-nál annyi identitáspolitikát pakoltak az És egyszer csak… gyengécske sztorijába, amennyi csak belefért. Kicsit sem erőltetett, hogy mindhárom barátnő kap egy-egy színes bőrű barátnőt, és nem bináris, különc, nagyon extra szereplőkben sincs hiány. Ha valaki pedig véletlenül nincs otthon a progresszív trendekben és rosszul fogalmaz meg valamit, utána mindig nagyon elszégyelli magát és tanul belőle, hiszen mindez csak rossz, régi beidegződés volt – talán még a kilencvenes évekből.

Az amerikai tartalomgyártók a woke-trendeknek meghajolva ma már megszámlálhatatlan mennyiségű sorozatot és filmet gyúrnak alapból propagandamozivá, ez a gyakorlat pedig lassan odáig eszkalálódott, hogy ahelyett, hogy segítené az egyenlőségi mozgalmakat, sokkal inkább kiszámíthatóvá és rém unalmassá teszi a végterméket. Nincs dráma, nincs konfliktus, nincs egyetlen rosszul értelmezhető mondat. Az És egyszer csak… nemes egyszerűséggel belefullad a politikai korrektségbe. Ezt mi sem példázza jobban, mint amikor Charlotte népviseletbe öltöztetett, gyűjtői babái nem maradhatnak lányai polcán, mert az bizony kulturális kisajátítás, vagy amikor afroamerikai barátnőjével azon vihorásznak, hogy mindketten mennyire izgultak, hogy vajon mit fog szólni a másik, amiért csak azonos bőrszínű barátaik vannak. Az új társadalmi trendekkel lépést tartani próbáló szereplők és alkotók izzadságszagú próbálkozásairól azt hiszem mindent elmond a tény, hogy a nem bináris komikus, Che standup fellépését „comedy concert”-nek, azaz komédiakoncertnek hívják a valódi underground klubokban, standup vagy spoken word esteken feltehetően ritkán megforduló forgatókönyvírók. Carrie Bradshaw történetének 2004-ben kellett volna véget érnie, ám valahol, valakik még mindig rajongva nosztalgiáznak őrült outfitjeiért és cipőiért: az HBO pedig már be is rendelte a következő évadot. Pedig ez már sosem lesz ugyanaz a dínó.

(És egyszer csak… Amerikai sorozat, 2021. Forgalmazó: HBO)

Borítókép: Jelenet a filmből (Fotó: HBO)