időjárás 9°C Aurél 2022. október 5.
logo
Érzékenység, okos szemlélődés és a költészetbe vetett hit jellemzi Drávucz Zsolt művészetét

A Sziszüphoszok sorsa sohasem könnyű

Nagy Koppány Zsolt
2022.04.20. 15:00
A Sziszüphoszok sorsa sohasem könnyű

Drávucz Zsolt debütkönyvének címe és fellapozás után az első ciklus címe (Télire letakart kerti szobrok) rögtön megfogja az olvasót: különleges hangulatú verseket kap, egy művelt, analizáló költő műveit olvashatja.
A gondos megfigyelésre, borongós következtetéslevonásra az Utószezon című, Harkány, 2019. október alcímű verset hoznám fel példaképpen (amely magyarázza a ciklus címét is): „A klórgőzös szökőkút csobogása elhallgat, / a játszótér fagerendái őrzik a nyári zsibongást, / a köd alatt tompán reccsennek a tartórudak. / A vaskapukon hónapos rozsda az unalom. // Utószezon – mondják a takarítónők szolid / mosollyal két szoba között a puha padlós / hotelfolyosón. Mi megértően bólintunk. / Soha nem láttam semmi mást itt, gondoltam. // A leengedett medence szélén vízkő, / leülünk a kék csempés partra. Hajnalban / fagyni fog. Úgy maradtunk ott, fejével / a vállamon, akár a télire letakart kerti szobrok.”
 

 

Rendkívül frappáns, rövid, haikuszerű vers vagy haiku szerepel a kötetben, amely – épp fordítva, mint ahogy várná az ember – lassítja az olvasást, gondolkodásra ösztönöz: „Addig gömbölyítem az igaz / beszéd brutalista tömbjét, / míg a csiszolástól / végleg elfogy”, áll például az Objektív című versben, vagy így szól a Tragikomédia: „A fejed, kérlek, / húzd ki a sütőből – már / rég elektromos.” Mégis, a legerősebb ciklus a kötet címét adó harmadik ciklus, ahol ilyen szövegek szerepelnek (a háború árnyékában különösen fájdalmas másodolvasat válik elérhetővé): „Nemrég láttam egy fekete-fehér fotót / a letarolt japán városról, a lángoló / fémszerkezetekről, az összecsukló / tájról. Ki tudja, hány csontváz fért / el azon a képen. Azt mondják, csak / az első villanás szörnyű, utána mintha / ezer nyár melege suhanna át a testen, / a részecskék elcsúsznak az élő szöveten, / aztán semmi sem marad. A szénrajzzá / tiport fák, mint intő kézen az ujjak, / megmaradt ágaikkal az ég felé mutatnak. / Tegnap gombafelhővel álmodtam”, szól a Berlin, 1974 című vers.

De amikor nincs háború, a Sziszü­phoszok sorsa akkor sem könnyű: „Papírkötegeit rendezgette reggel, / hóna alatt cipelte könyveit, a ritkuló / kavics­szőnyegből el-elrúgott pár fehéret, / és sietett el, sietett haza, sietett itthon, / sietve szeretett, sietve aludt és álmodott, / éjjelente hátát fájlalta a tizenhét órányi / élettől, amit közrefogtak a hervasztó / cinizmus macskakörmei, mert tudta ő, / ébrenlétnek nevezni is túlzás, ahogy / a percek órákká, az órák napokká / csomósodtak észrevétlenül benne, / és ígérte mindig, hogy holnaptól / hamarabb és többet, csak egy lapot / még hadd, a fehér faroscsúcsokra, / hogy holnapra mindennel végezzen. // Mikor álomba küzdte magát, a kavicsokat / látta, egymásra hordta őket – a hetek, / a dombok, a hónapok, a hegyek mind / legördültek a lapok gerincén, / és végig az iroda asztalán.”
Érzékenység, okos szemlélődés, konok önmagába és a költészetbe vetett hit jellemzi Drávucz Zsolt művészetét, így joggal várhatók a további erős kötetek.
Drávucz Zsolt: Képeslapok Sziszü­phosznak. Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2021.

Borítókép: Drávucz Zsolt költő (Fotó: YouTube)

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.