Fény és füst – ez volt első verseskötetének a címe, ragyogó és sejtelmes versek, mint maga az élete. Fényből érkezett, füstbe bújt el, mind majd mi mind a végén. Nem ismertem nála elegánsabb, gavallérabb írót. Tartását őseitől örökölte, de a szigorú arisztokrataságot kiegészítette jellegzetes, őszinte mosolyával. Ez a befogadás mosolya volt. Ismeretlen vagy ismerős mind megkapta ezt a kapunyitó mosolyt, ezt a bizalmat. És rendkívül gavallér volt, a hölgyekkel külön tisztelettel bánt és beszélt, épp annyira hajolt meg előttük, amennyire még a tartás engedi, és nekik kijárt a mosoly mosolya, árnyalattal több, mint férfi beszélgetőtársainak. Irigykedtek rá írótársai, magas, egyenes tartásáért, egy egész arisztokrata dinasztiának benne összesűrűsödött bölcsességéért. De az író más. Sokszor épp az ellenkezője. Szertelen, bolondos, álmodozó, különc, játékos gyermek. Versekkel kezdte, és aki így kezdi, az a belső ritmust a prózában és a drámában sem felejti el. Görgey Gábor novelláiban, drámáiban is zenélnek a sorok, öntudatlanul.
Érdekes tanulság: aki sokszor kerül olyan helyzetbe, ami méltatlan az élethez, sokáig él. Akit kitelepítenek, például őt a származása miatt, az megtanulja, hogyan kell megőrizni a méltóságot a legkeservesebb körülmények között is. Ha egyetemet akar elvégezni, és arcába vágják, hogy neve, családi múltja miatt nem teheti, az dühöt, fájdalmat, csalódást egyszerre érez, és ez a kevercs csak erősíti a páncélt rajta.
A magyar dráma aranykorába érkezett, nagy szerencséje volt. A színházak kérték, követelték az új és új drámákat Szakonyitól, Fejestől, Hernáditól, Németh Lászlótól és még legalább harminc ismert írótól, köztük Görgey Gábortól is. Minden írót megejt a színház sajátos varázsa, a táncosnők combjának bódító illata, a színpad semmihez sem hasonlítható hangulata, a közönség lélegzete. És ez az aranykor, nevéhez méltóan értékes műveket kért és kapott. Görgey Gábortól is. Ismerték verseit, szerették prózáit, kötetei nem sokáig maradtok ott a könyvesboltok polcain – mégis elsősorban az azonnali visszaigazolás, a kegyetlen-gyönyörű játék, a színház adta meg hírnevét, ismertségét.
De ez nem volt elég, írói közéleti tevékenysége, irodalom és színházszervezői képessége is kibontakozott, családi tradíció volt náluk a közösségszervezés igénye. Még a miniszterségig is eljutott, de mire a munkájának valóban nekikezdhetett volna, az akkori politikai elit pánikba esett – szakember került a kulturális minisztérium élére. Író. rendező. Dramaturg. Írószövetségek elnöke. Sokszoros díjas művész. Akinek szigorú-mosolygós tekintete előtt nehéz őszintétlennek maradni. Nem való örömember ilyen helyre. De ő akkor is csak mosolygott. Tudta, vannak tartalékai, van a jövőt igazoló alkotói múlt. Úgy hírlik, egy ideje nagyon nehezen látott. Nem gondolom, hogy ez orvosi probléma, talán nem is akart mindent látni, ami körülötte történik. Az emberi test olykor könyörületes gazdájához. És ha most majd találkozik családi felmenőivel, az ölelkezés után lehet, kedvesen megfeddik művészi, színházi játékaiért, de ezt is majd jól ismert mosolyával könyveli el. És hogy kiengesztelje őket, kihajtogat egy papírlapot, és felolvassa versének egy részletét:
megroskad fáradt teste,
s mi csak ropogtatjuk gyümölcseit,
ki gondol a teherre,
hogy mit hordott ki szilva-szüretig?
És ma letört egy ága.
Anyám tipegve szilvát szedeget:
fáj a kép gyönyörű szomorúsága,
ahogy ők ketten összeillenek.
És édesanyja szemében csodaszínekbe olvad majd ez a jól ismert mosoly.
