Kifeszített egyensúly

Kmetty János, a kubizmus hazai meghonosítója vegyítette a műfajokat.

20220421 MN Szentendre Kmetty János Múzeum Fotó: Mirkó István Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István

Szentendrén a Kmetty Múzeum látogatói kapnak egy matricaszívecskét, amelyet az alá a festmény alá ragaszthatnak a földre, amelyik a legjobban tetszik nekik. A múzeum a főtéren kapott helyet, egy XVIII. századi épületben. Előterében, amely régen kocsibejáró volt, megismerhetjük az egykori lakóház történetét, Kmetty János életrajzát, valamint fotókat láthatunk a festőművészről, aki bár kerülte az embereket, a fényképezőgép előtt szívesen pózolt. Nem csoda, hiszen gyerekkorában színész akart lenni. Már nyolcévesen hosszú verseket tudott kívülről, végül a festészet mellett döntött.

Kmetty Jánost (1889–1975) a kubizmus egyik hazai megismertetőjeként tartjuk számon, bár nem vette át annak minden jellegzetességét: egy saját festői világához igazított, egyénileg értelmezett változatát alakította ki

– olvasható a szívecskével együtt kapott brosúrában.
Bodonyi Emőke kurátor a mostani kiállításon a tájképeket helyezte előtérbe, de láthatunk csendéleteket is. Kmetty szerette vegyíteni a műfajokat, gyakran kombinálta a tájképet a csendélettel. Számos önarcképet is festett, melyek közül három látható az első térben. 

Fotó: Mirkó István

A Lila kalapos önarckép 1929-ben készült, azután, hogy újra belekezdett a kubizmus tanulmányozásába. Tíz évvel korábbi portréja hagyományos felfogású, szuggesztív, a festő tekintete a nézőre szegeződik. A harmadik egy rézkarcportré, amelyen a széles karimájú kalap és a nyaksál a párizsi bohémvilágot idézi fel. A negyedik kép Erős Andor alkotása Kmettyről, akiben volt egyfajta férfias szemérmesség, zárkózottság. Erős ezt igyekezett megörökíteni a festményén – Kmetty lefelé tekint, nem néz szembe, hagyja, hogy végigpásztázzák az arcvonásait.
A következő térben a tájképeiből láthatunk válogatást. A munka után című festménye a XIX. századi tájábrázolásbeli hagyományt követi. Egy fiú kimerülten ballag az úton, mögötte a lemenő nap sugarai is a fáradtság érzetét adják vissza. A padon ülő nő című képén már felfedezhető a nagybányai mesterek hatása. Kmetty Miskolcon született, aztán a családjával Kassán éltek, ahol Halász-Hradil Elemér volt a mestere. Pesten Ferenczy Károlyhoz járt esti tanfolyamra. Ő javasolta a tanítványainak, hogy menjenek a Városligetbe festeni, ami Kmettynél egész képsorozatot indított el. A Tájkép című műve 1917-ben készült. (Ez alá a festmény alá rengeteg szívet ragasztottak.) ­Kmetty Párizsban eredetiben látta a kubista műveket, de nemcsak a legújabb tendenciák érdekelték, bejárt a Louvre-ba is, ahol a klasszikus mestereket tanulmányozta.

Ahogy Cé­zanne fogalmazott:

a Louvre a mi olvasókönyvünk.

Kmetty a Tájkép című festményénél már eltávolodott a természet közvetlen élményétől, s magasabb eszmeiség kifejezése céljából helyezte egymás mellé a formákat és a színeket.

Mindig kereste az ábrázolásbeli törvényszerűséget. Kötődött az eredeti természeti látványhoz, de átszervezte, hogy a képen minden kifeszített egyensúlyban legyen. Érdekes, hogy a Kompozíció aktokkal című műve – amely tele van figurákkal – is tájkép. A kubizmus hatására az egész kép csupa geo­metrikus formából épül fel. Kmetty azok közé az avantgárd művészek közé tartozik, akik az 1910-es években úgy vélték, a művészek feladata, hogy részt vegyenek a társadalom átalakításában. A tanácsköztársaság bukása után Kmetty itthon maradt, és belső emigrációba vonult.
A visszavonulás és újrakezdés elnevezésű térben – többek között – a Nagybányán készített tájképeit láthatjuk. Az 1930-as években a festő gyakran kijárt Szentendrére, majd 1946-ban műtermet kapott a művésztelepen.

Élete végén számos olyan önarcképet festett, amelyen a háttérben Szentendre emblematikus épületei láthatók. A műkritikusok jó ideig úgy vélekedtek, hogy Kmetty nem engedi az érzelmeit felszínre törni. Az 1930-as évek közepétől azonban a személyes indulat, a táj által kiváltott belső vízió, az expresszív lendület Kmetty festészetét is megváltoztatta. Az utolsó térben ezekből a képeiből láthatunk néhányat, amelyeken megfigyelhető, hogy a szabadjára engedett érzelmek miképpen alakítják a szabadon futó ecsetkezelést, az akvarellek könnyed, szinte lebegő színfoltjait.
Végigjárva a kiállítást, nem könnyű eldönteni, hogy melyik festmény alá ragasszuk a kis piros szívet. Aki még többet szeretne megtudni a festőművészről, látogasson el április 30-án a múzeumba, ahol öt órakor kezdődik a kurátori tárlatvezetés.(Kmetty János – Az örök kereső 2.0. Kmetty Múzeum – 2000. Szentendre, Fő tér 21. A kiállítás 2022. november 13-ig látogatható.)

Borítókép: A kiállítás egy részletét mutatja Bodonyi Emőke kurátor (Fotó: Mirkó István)