Különös családterápia a színházban

A szülő–gyerek kapcsolatot boncolgatja a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Ez a gyerek című darabja, amely miközben tükröt tart elénk, rengeteg kérdést megfogalmaz családról, szeretetről, sérelmekről, elfogadásról. Olyan kérdések ezek, amelyek az ukrán háború idején még elgondolkodtatóbbak és fajsúlyosabbak, mint korábban. És jóval túlmutatnak mindenféle üzengetésen.

Fotó: Eori Szabo Zsolt

Mellbevágó, örök érvényű kérdéseket feszeget Joel Pommerat francia drámaíró Ez a gyerek című darabjában, ahol anyák, apák és gyerekek elfojtott érzéseikkel, kétségeikkel, félelmeikkel és bűneikkel küzdenek. Holott csupán arra vágynak, hogy elfogadják, megértsék és szeressék őket. De vajon mit kell ehhez tenniük? Milyen utat kell bejárniuk?
Egy várandós nő, egy fiát elengedni nem képes anya, egy apa nélkül felnövő lány, egy nehezen elviselhető anya és két prostituált sorsán keresztül tárulnak elénk a legkülönfélébb szülő–gyerek kapcsolatok. A várandós nő hol kétségbeejtő, hol kimondottan rémisztő belső monológjai foglalják keretbe a Melnyicsuk Oleh által rendezett előadást, amely olykor tabukat dönget, s a lélek legmélyebb rétegeibe rántja le a nézőt. Ugyanakkor minden szülőhöz és minden gyerekhez szóló kérdéseket és üzeneteket fogalmaz meg. Olyan az egész, mint egy különös családterápia, amelyet feszülten, feszengve nézünk végig. Ugyanis itt mindenkinek sérült a lelke.
Melnyicsuk Oleh tehát úgy mesél bonyolult családi kapcsolatokról, hogy fokozatosan adagolja, szögezi nekünk a súlyosabbnál súlyosabb kérdéseket: Milyen egy jó szülő? Mi mindenre képes gyermeke (és saját) boldogságáért? Milyen egy jó gyerek? Miért válik boldogtalanná egy anya? És egy gyermek? Temérdek kérdés hangzik el, s egyszer csak elkezdenek bennünk is zakatolni ugyanezek a kérdések, amelyek újabb és újabb kérdéseket vetnek fel. A rendező egy alig megvilágított, többnyire sötét térben, vakvágányon vonatra várakozó utasok történeteit osztja meg velünk.

Így az út, pontosabban a semerre nem tartó utazás válik a darab központi szimbólumává, hiszen az összes karakter egy helyben toporog. És Melnyicsuk Oleh is ugyanezt sugallja: innen senkinek nincs kiút, ahogy valódi feloldozás sincs.

Fotó: MITEM/Eöri Szabó Zsolt

A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadását tehát semmiképp nem nevezhetjük könnyen emészthetőnek, hiszen olyan kérdéseket boncolgat, amelyek fajsúlyosak, és amelyekről beszélni kell, pedig inkább elhallgatnánk őket.
A folyton cserélődő karakterek között akár magunkra is ismerhetünk, de aki azt várja, hogy konkrét választ kap a fentebb felsorolt számtalan kérdésre, az vélhetően csalódni fog. A többfunkciós térben elhangzó szatirikus megjegyzések, kiszólások és remekül összeválogatott zenék olykor kibillentik drámai medréből az előadást, ami kifejezetten jót tesz a színészi játéknak is. A legbizarrabb, hullaházas jelenet így egyszerre nyugtalanító és humorral átszőtt. Míg a zárójelenetben ott van az új élet tisztasága, ami mindenek felett áll. És magában hordozza a legfontosabbat: az újrakezdés lehetőségét.

Fotó: MITEM/Eöri Szabo Zsolt

Bár a darabban nincs háborús utalás, az ukrán háború idején mégis többletjelentésűek a kárpátaljai színészek belső monológjai és párbeszédei. Éppen az igazi párbeszédre, az érvek ütköztetésére hívta fel a figyelmet Vidnyánszky Attila a VIII. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) megnyitóján a múlt héten. Ám a litvánok párbeszéd helyett provokáltak, mivel szerintük nem vagyunk szolidárisak az ukrán háború ügyében, s e véleményüknek hangot is adtak a MITEM programjában bemutatott előadásaik végén. 

Többet érne, ha irritáló performanszaik, politikai akcióik helyett elgondolkodnának a kárpátaljai társulat Ez a gyerek című előadásán, mert az jóval túlmutat mindenféle üzengetésen.

Borítókép: Jelenet az előadásból (Fotó: MITEM/Eöri Szabó Zsolt)