Bizonyára kevesen hallottak Pongrácz B. Szigfridről, pedig nagy teherbírású, kiváló képességű, termékeny szobrászunk volt. Munkássága is sokoldalúnak mondható: részt vett emlékművek tervezésében és kivitelezésében, épületdíszek egész sorának mintázásában, de síremlékek és portrék is kikerültek műhelyéből, főként kisplasztikák, amelyekkel rendszeresen szerepelt a Műcsarnok kiállításain. Ezek stílusa beleilleszkedett a korabeli általános szobrászati modorba, amely alkalmazkodott a realizmushoz, de őrizte a barokk kor tapasztalatait is.
Pongrácz (Popper) B. Szigfrid Brünnben született 1872. június 15-én. Művészeti tanulmányait Bécsben végezte, ahol több akadémiai elismerést is kapott. 1894-ben Budapesten telepedett le, megszerezte a magyar állampolgárságot, és magyarosította a nevét. Közönség elé a Vízözön című gipsz-domborművével lépett az 1896-os millenniumi művészeti tárlaton. Csakhamar az emlékműpályázatokon is szerepelni kezdett, az Erzsébet királyné-, a Kossuth-, a Szabadságharc-szobor és Munkácsy-emlék-pályázaton díjat is nyert.
Közterületre került művei közül mindenképp említésre érdemes Hunyadi János és I. Ferdinánd szobra (a XIX. század eleji újságok a Millenniumi Emlékmű Vak Béla szobrának elkészítőjeként emlegetik), mindkettő a budapesti Hősök terén felállított ezredévi szoborcsoport alakja (az I. Ferdinándot ábrázoló kompozíciót 1945-ben eltávolították, jelenleg restaurálják). Figyelemre érdemes az aradi (lebontották) és a debreceni Kossuth-szobra is, mindkettő Margó Edével közös munkája. Dekoratív épületplasztikákat készített továbbá a Budavári Palota, az Osztrák–Magyar Bank budapesti székháza és – Beck Ö. Fülöppel közösen – a szintén budapesti Corvin áruház számára. Jó néhány munkáját az állam vásárolta meg.
Már életében megélte, hogy hamisították műveit. Ő maga vette észre, hogy a Pihenő táncosnő és a Rokokó táncosnő című plasztikája több példányban forog közkézen. Kiderítette, hogy a kompozíciók bronzöntvényét Kohn Márton és Dobos Lajos hozta forgalomba. Mivel ő erre nem adott engedélyt, felelősségre vonta az iparosokat, akik végül bevallották, hogy a szobrok megöntésével Baitz Géza budapesti orvos bízta meg őket. Az is tisztázódott, hogy a gipszmodelleket, amelyek alapján dolgoztak, Baitz honoráriumként kapta ajándékba egyik betegétől, Foitin Nándor budapesti szobrászmestertől, akitől viszont Pongrácz rendelte meg az öntvényeket. A gipszek így kerültek Foitinhoz, aki viszont elmulasztotta azokat visszaküldeni tulajdonosukhoz.
Dobos és Kohn több példányt is előállított. Egyet az orvos magának tartott meg, a többit szétosztotta barátai között. Az eljárás miatt Pongrácz pert indított mind Baitz doktor, mind a rézöntők ellen, azt kérve a bíróságtól, hogy a szobrokat kobozzák el, és az alpereseket kártérítés fizetésére kötelezzék. A keresettel szemben az orvos azzal védekezett, hogy ő a szobrokat saját maga részére sokszorosította, a rézöntők pedig azzal mentegetőztek, hogy ők jóhiszeműen jártak el, csupán megbízatást teljesítettek. Egyikőjüknek sem adtak igazat. A Kúria mérsékelt kártérítés megfizetésére kötelezte az alpereseket, azzal indokolva a döntést, hogy akik rézöntéssel hivatásszerűen foglalkoznak, tudniuk kell, hogy valamennyi képzőművészeti alkotás sokszorosításához meg kell szerezni a szerző beleegyezését.
A szeptemberi ítéletet Pongrácz Szigfrid sajnos nem élhette meg, 1929 februárjában elhunyt. A főváros a Kerepesi úti temetőben adományozott neki díszsírhelyet munkássága elismeréséül.
Halála után előfordult, hogy özvegye adta el a szerzői jogot. Így tett Apponyi Albert gróf mellszobrával is, amely esetében a sokszorosítás jogát Borbetti Hermann műipari vállalattulajdonosnak értékesítette.
Borítókép: Pongrácz Szigfrid és Margó Ede alkotása. Hungária védi a szellemi és az anyagi munkát – Budapest, Széchenyi tér 3–4. (Fotó: Köztérkép)
