Bajban a kárpátaljai magyarság

A Magasságok és mélységek című film készítéséről, a legyőzni való, személyes hegyéről, a Nemzeti Színházról, a hazai színjátszásban dúló vitákról és természetesen az Ukrajnában pusztító háborúról, a kárpátaljai magyar kisebbségről is beszél egy minapi interjúban Trill Zsolt, aki úgy érzi, hogy az ott élő magyarság szempontjából a háború végzetes lehet.

2022. 09. 29. 8:51
Fotó: Szollár Zsófi/Index
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Erőss Zsoltról készült megrázó filmmel kapcsolatban a főszereplő arról is beszél, mennyire más a hétköznapi ember és a katarzist kínáló történet nézőpontja. 

Én innen mint színész nem tudom elképzelni, miért kell felmenniük nyolcezer méterre. Rajtuk (a hegymászókon) keresztül mégis lecsapódik valami bennünk is. Talán az a végtelen hit vagy erő, amit ki tudja, honnan varázsolnak elő, az a fizikai és pszichés megterhelés azért, hogy győzzenek, és leginkább az, ahogy önmagukat legyőzik.

A pszichés mélységek felé mutató beszélgetésben hamar előkerülnek a személyes kérdések. Az Index újságírójának kérdésére, hogy az interjúalanynak van-e saját „hegye”, amire mindenképp fel akar jutni, amit le akar győzni, meg akar hódítani, Trill Zsolt így válaszol: 
– Mi az én hegyem? Én magam vagyok a hegy. Így ötven környékén az a kihívás, mennyire tudom magam elviselni. Ha néha megtalálom a saját békémet, akkor hegyeket tudok megmozgatni, ha nem találom meg – ez van gyakrabban –, akkor hegyeket rombolok. Remélem, azért nekem is van egy hegyem, de nem tudom, hogy hány ezer vagy hány száz méteren tartok.


Hamarosan kiderül azonban, hogy személyes csatáit minden nap megvívja a színész, amikor a szerep kihívásaira kell választ találnia. 
– Szerencsés dolognak tartom, hogy valamiképp belekeveredtem a filmezésbe, mert olyan helyeken, olyan emberekkel forgathatok, ahová, és akikhez másképp nem juthatnék el. De én a színházat szeretem igazán. Az benne az izgalmas, hogy nekem kell végigcsinálnom. Az öltözőben még félek felvenni a jelmezt, húzom is az utolsó pillanatig, de amikor már rajtam van, nincs mese. A színpadon mindent nekem kell kézben tartani. Lehet, hogy lentről úgy tűnik, hogy ez egy ösztönös munka, de igazából végtelenül izgalmas intellektuális folyamat. 
S, ha már színház, természetesen szóba kerül a beszélgetés során az is, vajon hogyan látja a színész a színházi életben zajló kultúrharcot. Ám erről meglepő bölcsességgel és távolságtartással nyilatkozik Trill Zsolt: 
– Ahol emberek vannak, ott viták is. Szeretek vitázni, pláne a színpadon, a próbákon keresztül. A színházban azért izgalmas, ha provokáljuk egymást, mert a végén kijöhet belőle valami pozitív, vagy legalább érdekes. Nem mindig, de törekedni kell rá – mondja, majd hozzáteszi, hogy miközben a vita hasznos, a folyamatos szembenállás terméketlen, sőt katasztrofális.
– Mindenkinek elege van belőle, de ez ugyanolyan bonyolult, mint az orosz–ukrán háború. Egészen másról van szó, mint amit a felszínen látunk. Arról a másról nagyon kevesen beszélnek. Ugyanaz történik körülöttünk is, mindenkinek elege van már az egészből, de mindenkinek van egy kikeményedett véleménye.
És ezzel el is érkeztünk a beszélgetés talán legizgalmasabb részeihez. 

A kárpátaljai származású színész egyfelől elmondta, hogy született pacifistaként gyűlöli a szülőhazáját sújtó háborút, másfelől felhívta a figyelmet arra, milyen nyomasztó veszélyben kell élnie most a kárpátaljai magyarságnak. 

A háború szerinte „egy csomó elhibázott döntés eredménye, és a kapzsiságé, amit Ukrajnában megfigyelhettünk harminc éven keresztül, és ami most is jelen van.” Hogy pontosan mire gondol, azt sem rejti véka alá: 

Akár nyernek, akár vesztenek az ukránok, számunkra ott nagy lesz a baj. Az ott élő százötvenezer magyartól, akik a szovjet világban is nyugodtan használhattuk a nyelvünket, élhettük meg magyarságunkat, most elvehetik azt. Még az idén. Azokról a tapasztalatokról beszélek, melyeket harminc éven keresztül megéltünk Ukrajnában.


De az is kiderül, hogy Trill Zsolt karácsonykor járt otthon utoljára. És nagyon sokáig nem is mehet , hiszen már megkapta a behívóját. Persze – teszi hozzá – „a kijevieket nem hívják be, de minket, kárpátaljai magyarokat kivétel nélkül.” 

A jogi helyzetnek megfelelően tehát az egyik legnépszerűbb magyar színész, a különleges tehetségű Trill Zsolt katonaszökevény.

 Nem egyedül persze, hanem „a beregszászi színház társulatának többi férfi tagjával együtt.”
A beregszászi színházzal kapcsolatban azt is elmondja, hogy „az igazgatónőnk, egy fantasztikus asszony, ingázik Pest és Beregszász között. Tőle tudjuk, hogy vannak menekültek, akiket a színházban látnak el, és már jelentkeznek ottani amatőr színjátszók is, akik ukrán előadást szeretnének ott tartani.” 

De azt is lehetségesnek tartja, hogy a beregszászi színházat is elsöpri a háború. 


– Ne mondjuk ezt ki, de óriási veszélyben van – fogalmaz Trill Zsolt. – A hadsereg azonnal elvitte a buszunkat, mintha anélkül nem tudnának háborúzni. De ahogy a filmben is elhangzik: attól, hogy megtörténik egy tragédia az életünkben, nekünk még élnünk kell.

A teljes interjú ezen a linken érhető el.

Borítókép: Trill Zsolt (Fotó: Szollár Zsófi/Index)


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.