időjárás 2°C Mária 2022. december 8.
logo
Végzetes következményekkel is számol Trill Zsolt, a katonaszökevény

Bajban a kárpátaljai magyarság

Rácz András
2022.09.29. 08:51 2022.09.29. 11:06
Bajban a kárpátaljai magyarság

A Magasságok és mélységek című film készítéséről, a legyőzni való, személyes hegyéről, a Nemzeti Színházról, a hazai színjátszásban dúló vitákról és természetesen az Ukrajnában pusztító háborúról, a kárpátaljai magyar kisebbségről is beszél egy minapi interjúban Trill Zsolt, aki úgy érzi, hogy az ott élő magyarság szempontjából a háború végzetes lehet.

Az Erőss Zsoltról készült megrázó filmmel kapcsolatban a főszereplő arról is beszél, mennyire más a hétköznapi ember és a katarzist kínáló történet nézőpontja. 

Én innen mint színész nem tudom elképzelni, miért kell felmenniük nyolcezer méterre. Rajtuk (a hegymászókon) keresztül mégis lecsapódik valami bennünk is. Talán az a végtelen hit vagy erő, amit ki tudja, honnan varázsolnak elő, az a fizikai és pszichés megterhelés azért, hogy győzzenek, és leginkább az, ahogy önmagukat legyőzik.

A pszichés mélységek felé mutató beszélgetésben hamar előkerülnek a személyes kérdések. Az Index újságírójának kérdésére, hogy az interjúalanynak van-e saját „hegye”, amire mindenképp fel akar jutni, amit le akar győzni, meg akar hódítani, Trill Zsolt így válaszol: 
– Mi az én hegyem? Én magam vagyok a hegy. Így ötven környékén az a kihívás, mennyire tudom magam elviselni. Ha néha megtalálom a saját békémet, akkor hegyeket tudok megmozgatni, ha nem találom meg – ez van gyakrabban –, akkor hegyeket rombolok. Remélem, azért nekem is van egy hegyem, de nem tudom, hogy hány ezer vagy hány száz méteren tartok.

Látni kell a kitűzött zászlót

Egy fordított hegymászás történetét láthatja a néző a Magasságok és mélységek című filmben, amely Erőss Zsolt özvegyének gyászát dolgozza fel.


Hamarosan kiderül azonban, hogy személyes csatáit minden nap megvívja a színész, amikor a szerep kihívásaira kell választ találnia. 
– Szerencsés dolognak tartom, hogy valamiképp belekeveredtem a filmezésbe, mert olyan helyeken, olyan emberekkel forgathatok, ahová, és akikhez másképp nem juthatnék el. De én a színházat szeretem igazán. Az benne az izgalmas, hogy nekem kell végigcsinálnom. Az öltözőben még félek felvenni a jelmezt, húzom is az utolsó pillanatig, de amikor már rajtam van, nincs mese. A színpadon mindent nekem kell kézben tartani. Lehet, hogy lentről úgy tűnik, hogy ez egy ösztönös munka, de igazából végtelenül izgalmas intellektuális folyamat. 
S, ha már színház, természetesen szóba kerül a beszélgetés során az is, vajon hogyan látja a színész a színházi életben zajló kultúrharcot. Ám erről meglepő bölcsességgel és távolságtartással nyilatkozik Trill Zsolt: 
– Ahol emberek vannak, ott viták is. Szeretek vitázni, pláne a színpadon, a próbákon keresztül. A színházban azért izgalmas, ha provokáljuk egymást, mert a végén kijöhet belőle valami pozitív, vagy legalább érdekes. Nem mindig, de törekedni kell rá – mondja, majd hozzáteszi, hogy miközben a vita hasznos, a folyamatos szembenállás terméketlen, sőt katasztrofális.
– Mindenkinek elege van belőle, de ez ugyanolyan bonyolult, mint az orosz–ukrán háború. Egészen másról van szó, mint amit a felszínen látunk. Arról a másról nagyon kevesen beszélnek. Ugyanaz történik körülöttünk is, mindenkinek elege van már az egészből, de mindenkinek van egy kikeményedett véleménye.
És ezzel el is érkeztünk a beszélgetés talán legizgalmasabb részeihez. 

A kárpátaljai származású színész egyfelől elmondta, hogy született pacifistaként gyűlöli a szülőhazáját sújtó háborút, másfelől felhívta a figyelmet arra, milyen nyomasztó veszélyben kell élnie most a kárpátaljai magyarságnak. 

A háború szerinte „egy csomó elhibázott döntés eredménye, és a kapzsiságé, amit Ukrajnában megfigyelhettünk harminc éven keresztül, és ami most is jelen van.” Hogy pontosan mire gondol, azt sem rejti véka alá: 

Akár nyernek, akár vesztenek az ukránok, számunkra ott nagy lesz a baj. Az ott élő százötvenezer magyartól, akik a szovjet világban is nyugodtan használhattuk a nyelvünket, élhettük meg magyarságunkat, most elvehetik azt. Még az idén. Azokról a tapasztalatokról beszélek, melyeket harminc éven keresztül megéltünk Ukrajnában.


De az is kiderül, hogy Trill Zsolt karácsonykor járt otthon utoljára. És nagyon sokáig nem is mehet , hiszen már megkapta a behívóját. Persze – teszi hozzá – „a kijevieket nem hívják be, de minket, kárpátaljai magyarokat kivétel nélkül.” 

A jogi helyzetnek megfelelően tehát az egyik legnépszerűbb magyar színész, a különleges tehetségű Trill Zsolt katonaszökevény.

 Nem egyedül persze, hanem „a beregszászi színház társulatának többi férfi tagjával együtt.”
A beregszászi színházzal kapcsolatban azt is elmondja, hogy „az igazgatónőnk, egy fantasztikus asszony, ingázik Pest és Beregszász között. Tőle tudjuk, hogy vannak menekültek, akiket a színházban látnak el, és már jelentkeznek ottani amatőr színjátszók is, akik ukrán előadást szeretnének ott tartani.” 

De azt is lehetségesnek tartja, hogy a beregszászi színházat is elsöpri a háború. 


– Ne mondjuk ezt ki, de óriási veszélyben van – fogalmaz Trill Zsolt. – A hadsereg azonnal elvitte a buszunkat, mintha anélkül nem tudnának háborúzni. De ahogy a filmben is elhangzik: attól, hogy megtörténik egy tragédia az életünkben, nekünk még élnünk kell.

A teljes interjú ezen a linken érhető el.

Borítókép: Trill Zsolt (Fotó: Szollár Zsófi/Index)


 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.