Hamarosan kiderül azonban, hogy személyes csatáit minden nap megvívja a színész, amikor a szerep kihívásaira kell választ találnia.
– Szerencsés dolognak tartom, hogy valamiképp belekeveredtem a filmezésbe, mert olyan helyeken, olyan emberekkel forgathatok, ahová, és akikhez másképp nem juthatnék el. De én a színházat szeretem igazán. Az benne az izgalmas, hogy nekem kell végigcsinálnom. Az öltözőben még félek felvenni a jelmezt, húzom is az utolsó pillanatig, de amikor már rajtam van, nincs mese. A színpadon mindent nekem kell kézben tartani. Lehet, hogy lentről úgy tűnik, hogy ez egy ösztönös munka, de igazából végtelenül izgalmas intellektuális folyamat.
S, ha már színház, természetesen szóba kerül a beszélgetés során az is, vajon hogyan látja a színész a színházi életben zajló kultúrharcot. Ám erről meglepő bölcsességgel és távolságtartással nyilatkozik Trill Zsolt:
– Ahol emberek vannak, ott viták is. Szeretek vitázni, pláne a színpadon, a próbákon keresztül. A színházban azért izgalmas, ha provokáljuk egymást, mert a végén kijöhet belőle valami pozitív, vagy legalább érdekes. Nem mindig, de törekedni kell rá – mondja, majd hozzáteszi, hogy miközben a vita hasznos, a folyamatos szembenállás terméketlen, sőt katasztrofális.
– Mindenkinek elege van belőle, de ez ugyanolyan bonyolult, mint az orosz–ukrán háború. Egészen másról van szó, mint amit a felszínen látunk. Arról a másról nagyon kevesen beszélnek. Ugyanaz történik körülöttünk is, mindenkinek elege van már az egészből, de mindenkinek van egy kikeményedett véleménye.
És ezzel el is érkeztünk a beszélgetés talán legizgalmasabb részeihez.
A kárpátaljai származású színész egyfelől elmondta, hogy született pacifistaként gyűlöli a szülőhazáját sújtó háborút, másfelől felhívta a figyelmet arra, milyen nyomasztó veszélyben kell élnie most a kárpátaljai magyarságnak.
A háború szerinte „egy csomó elhibázott döntés eredménye, és a kapzsiságé, amit Ukrajnában megfigyelhettünk harminc éven keresztül, és ami most is jelen van.” Hogy pontosan mire gondol, azt sem rejti véka alá:
Akár nyernek, akár vesztenek az ukránok, számunkra ott nagy lesz a baj. Az ott élő százötvenezer magyartól, akik a szovjet világban is nyugodtan használhattuk a nyelvünket, élhettük meg magyarságunkat, most elvehetik azt. Még az idén. Azokról a tapasztalatokról beszélek, melyeket harminc éven keresztül megéltünk Ukrajnában.
De az is kiderül, hogy Trill Zsolt karácsonykor járt otthon utoljára. És nagyon sokáig nem is mehet , hiszen már megkapta a behívóját. Persze – teszi hozzá – „a kijevieket nem hívják be, de minket, kárpátaljai magyarokat kivétel nélkül.”
A jogi helyzetnek megfelelően tehát az egyik legnépszerűbb magyar színész, a különleges tehetségű Trill Zsolt katonaszökevény.
Nem egyedül persze, hanem „a beregszászi színház társulatának többi férfi tagjával együtt.”
A beregszászi színházzal kapcsolatban azt is elmondja, hogy „az igazgatónőnk, egy fantasztikus asszony, ingázik Pest és Beregszász között. Tőle tudjuk, hogy vannak menekültek, akiket a színházban látnak el, és már jelentkeznek ottani amatőr színjátszók is, akik ukrán előadást szeretnének ott tartani.”
De azt is lehetségesnek tartja, hogy a beregszászi színházat is elsöpri a háború.
– Ne mondjuk ezt ki, de óriási veszélyben van – fogalmaz Trill Zsolt. – A hadsereg azonnal elvitte a buszunkat, mintha anélkül nem tudnának háborúzni. De ahogy a filmben is elhangzik: attól, hogy megtörténik egy tragédia az életünkben, nekünk még élnünk kell.
A teljes interjú ezen a linken érhető el.
Borítókép: Trill Zsolt (Fotó: Szollár Zsófi/Index)
