időjárás 4°C Stefánia 2022. november 28.
logo
Filmbemutató a mozivásznon – Magasságok és mélységek

Látni kell a kitűzött zászlót

Csejk Miklós
2022.09.28. 06:48 2022.11.16. 19:28
Látni kell a kitűzött zászlót

Egy fordított hegymászás történetét láthatja a néző Csoma Sándor Magasságok és mélységek című filmjében. Az Erőss Zsolt özvegyének gyászát feldolgozó mű nemcsak arról szól, hogy a modern embernek milyen nehéz szembenéznie a halállal, hanem arról is, milyen mérhetetlen rombolást végez környezetünkben a bulvármédia.

Míg Erőss Zsoltnak (a filmben Trill Zsolt alakítja) sosem látott magasságokat kell leküzdenie életveszélyes hegymászásai során, addig feleségének, amikor egy balesetben elveszti a férjét, ugyanilyen küzdelemben van része, csak pontosan fordítva. Sosem látott mélységig kell lemennie, lelke legmélyebb bugyraiban kell szembenéznie önmagával, hogy aztán megtalálja a kivezető utat. Csoma Sándor Magasságok és mélységek című filmje egy igazán hiteles kamaradráma, amelyben nemcsak Pál Emőke – aki Sterczer Hildát, Erőss Zsolt özvegyét alakítja – játszik magyar filmben kevésszer látható természetességgel, de az összes színész, beleértve a mellékszereplőket is, úgy mozog a kamera előtt, mintha oda született volna.

Csoma Sándor rendező folyamatosan szűkíti a vetített filmképet, mindez annak a jele, hogy fogy a főszereplő körül a látható világ, és egyre közelebb kerülünk mindannyian a spirituális tartalomhoz.

A film 2013 májusának végén kezdődik, amikor egy ország aggódott Erőss Zsoltért, aki hegymászóbalesete után soha nem tért haza, nem is tudjuk igazán, hogy mi történt vele. Mindenesetre a film emlékképek révén bemutatja a hegymászó szoros szerelmi kapcsolatát feleségével, akivel igazán bensőséges lelki köteléket alakítottak ki az együttlétük során. De a film nem az ő kapcsolatukról szól, nem is arról, milyen ember volt Erőss Zsolt, sőt még azt sem tudjuk meg, hogy miért volt igazán jelentős hegymászó, hanem arról, hogyan éli meg egy nő, aki mindennél és mindenkinél jobban szereti a férjét azt, hogy a férfi már soha többet nem jön haza. Soha többet nem öleli, nem segíti az élet apró-cseprő ügyeinek intézésében.

Ez a film a magányról szól. Arról, hogyan kell szembenéznie egy özvegynek a magánnyal. A küzdelemről szól, hogy soha nem szabad feladni. Ahogy egy hegymászó se adhatja fel, mert megfagy, úgy egy magára maradó nő sem adhatja fel az élet küzdelmeit, mert fel kell nevelnie gyermekét, mert mindenkinek feladata van ezen a földön. Azt tudjuk jól, hogy a gyász folyamata több stádiumból áll, de általában a stádiumok elején van az, hogy el kell temetni a halottat. Ebben a filmben viszont azt látjuk, hogy a hegymászót eltemették, elbúcsúztatták (bár a teste soha nem került elő), a férjet és az apát viszont nem.

Kétféle gyászt is láthatunk a mozivásznon. Az egyik Erőss Zsolt feleségének fájdalma, aki addig fojtja el érzelmeit, amíg egy alkalommal ki nem tör alvó vulkánként minden. A másik Erőss Zsolt kislányáé (Nagy Enikő alakítja), aki viszont kimondaná lelkének minden fájdalmát, meg szeretné élni az összes érzelmet, aki ösztönösen tudja, mi a dolga, de az élet egyik legnagyobb küzdelmébe magával kell vinnie édesanyját is. Neki ez volt az egyik legfontosabb feladata.

Csoma Sándor sok kamerabeállításban hosszan időzik a kislány és a feleség arcán, és ezért hálás is lehet a közönség, mert mindketten páratlan színészi beleéléssel játsszák el azt, amit nem is lehet eljátszani, amit csak megélni lehet. Mivel a színészek is megélik a gyászt a mozivásznon, ezért a néző is megéli azt a katarzist, amelyért évezredek óta megszületnek a művészi alkotások.

Csoma Sándor filmje nemcsak a gyász folyamatát mutatja be remek színészi alakítások, emlékezetes kamerabeállítások, hiteles párbeszédek és még hitelesebb csendek révén, hanem azt is, milyen pokoli médiazajban kell élnie a modern embernek.

A film rávilágít arra, hogy a bulvármédia nem ismer se Isten, se embert, és mindenki a legjobban teszi, ha távol tartja magától azt a világot, amely kiforgatja az embert önmagából. Csoma Sándor alkotása Erőss Zsolthoz hasonlóan kitűzte a zászlót a legmagasabb hegycsúcsra. Ezt a filmet mindenkinek látni kell, és nemcsak azért, mert a materiális mélységekből a spirituális magasságokba repíti azokat, akiknek van szabad másfél órájuk, hanem azért is, mert szükségünk van a film által nyújtott katarzisra.

Borítókép: A két főszereplő, Trill Zsolt és Pál Emőke (Fotó: Mozinet)

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.