– Milyen ajándékokkal lepték meg a hetvenedik születésnapján?
– Sok ajándékot kaptam, ezekből hármat szívesen kiemelnék. Az egyik egy könyv, amelyet a bátyám, Koltay Gábor írt rólam és a zenekarról – Kormorán-breviárium címmel. Nagy meglepetés volt, mert egyáltalán nem tudtam róla. A másik ajándék egy ismerősöm ötlete, aki elvitt egy ejtőernyős tandemugrásra, háromezer méterről. Különleges élmény volt a néhány másodperc zuhanás, amíg kinyílt az ernyő. Veszélyét akkor éreztem meg igazán, amikor megnéztem a rólunk készült filmet. A harmadik pedig, amely a legnagyobb ajándék számomra: lehetőséget kaptam, hogy filmet készítsek az életemről és a Kormorán zenekarról. A kettő nem választható szét, hiszen a Kormorán története az életem 46 évét – munkáját, búját-baját, boldogságát – öleli fel. Bennem három dolog él egyszerre: a klasszikus zenei nevelésem, a népzene szeretete és a rockzene iránti rajongásom. Ezt a három stílust fogtam össze.
– Sokan kedvelik a szövegeit. Van ötlete, hogy miért?
– Az emberek a lelkük mélyén érzik, mi a fontos, de talán nem tudják szavakba önteni. A dalaimat minden magyar megérti, bárhol is élnek a világban. A magyar lelkület teljesen más, mint bármely népé, amelyhez hozzájárul szellemi kincsünk, a nyelvünk mérhetetlen gazdagsága.
– Eddig négy filmet rendezett. Mennyiben tér el ezektől a Folytassák holnap! című alkotása?
– Az első Papadimitriu Athinával és Varga Miklóssal a főszerepben az Elektra mindörökké című rockopera volt, amelynek a zenéjét és a szövegét is én írhattam. A Titkos szeretők című játékfilmben Szakácsi Sándor és Farkasinszky Edit játszott. A Gyermekszív 1995 és A szív dolgai 2001 című dokumentumfilmjeim azért különlegesek, mert egy szívproblémákkal küzdő kislányról szólnak, akinek a sorsát a kórházba kerüléstől az operáción át a kórház elhagyásáig követtük nyomon. Megrendítő élmény volt elkészíteni. Gondolom, azok is hasonlóan éreztek, akik látták vagy a saját gyermekük kapcsán érintettek. Számomra a Folytassátok holnap! című film is szívbe markoló, hiszen magamról és a zenekarról kell beszélni, helyzeteket elemezni, sikerekre és mélypontokra emlékezni. A kilencven-száz perces film több szempontból is különleges. Érdekessége, hogy nem egy szokásos dokumentumfilm készült, hanem egy hosszú, összefüggő videóklip. Folyamatosan szól a zene, miközben archív felvételeket látunk a zenekarról és rólam. Ismerőseim, barátaim, kollégáim, köztük színészek, énekesek, közéleti személyek szólalnak meg, az ő gondolataik fogják össze a filmet. Mesélnek a Kormorán jelentőségéről, arról, hogy mit jelent számukra a népzene megjelenése a rockzene világában, és milyen volt a közös munka velem, velünk. Természetesen én is elmondom, hogy bizonyos pillanatok mit jelentettek számomra, mi inspirált szövegírás közben, mire vágyom, mit keresek, melyek a legmeghatározóbb élményeim. Mindig szerettem a kihívásokat. Ha nekem valamire azt mondták, hogy azt lehetetlen megcsinálni, akkor azt válaszoltam: én azért megpróbálnám. Mindenki megjegyezte, hogy őrültség hetvenévesen leugrani háromezer méter magasból, mégis megtettem. Évtizedekkel ezelőtt azt állították, hogy lehetetlen a népzenét a rockzenével ötvözni. Mára elfogadott, divatos stílus lett. Közel ötven éve Nyugat-Európában izgalmasnak számított, megszerették, ezért is hívtak minket folyamatosan koncertezni. Az első hét évet külföldön töltöttük, amikor még alig lehetett utazni. Azokon a helyeken léptünk fel, ahol a magyar zenét még nem ismerték, és mi a magunk lehetőségeivel és tehetségével próbáltuk népszerűsíteni azt. Miután Nyugat-Európában elfogadtak minket, kezdtek itthon is felfigyelni ránk. Bár a rádiók ma sem nagyon játsszák a dalainkat, ennek ellenére a koncertjeinken – határainkon kívül és belül – a közönség mindig velünk énekli őket. Hála azoknak, akik fel-, illetve letöltik őket a világhálóról. Én ez ügyben egy lépést sem tettem, többen viszont igen. Most történik meg először, hogy olyan filmet készíthetek, amelyet nem saját pénzből forgatunk. Egyrészt életrajzi film lesz, másrészt megismerjük a Kormorán zenekar történetét. Reményeim szerint jövőre bemutatják a televízióban.
– Több száz szerzeményéből hogyan válogatta ki a dalokat a filmhez?
– A hetvenedik születésnapomra megjelentettem egy négy CD-ből álló albumot, amelyre hetven dalt választottam ki. Rockoperarészleteket, új és régi dalokat, latin, olasz, angol nyelvű felvételeket, filmzenéket. Nem volt könnyű! A filmhez ötven-hetven év fotóiból, archív koncertfelvételekből válogattam. A megszólalók kiválasztása sem volt egyszerű. Lehettek volna százan is, de ha mindenki csak néhány percet beszél, az már több óra. Végül 15-20 barátot, kollégát kértem fel.
– Hol forgatják a filmet?
– Gödöllőn, egy hatalmas raktárban kezdtük a forgatást, ott néhány olyan dalt is felvettünk, amelyeket még nem ismer a közönség. A hetvenfős stáb tagjai hallották először, és tetszett nekik.
– Miért ezt a címet választotta?
– A Folytassátok holnap! című dalomat az egyik szerzői lemezemen jelentettem meg. Eredetileg Demjén Rózsinak írtam, a vele készült felvétel a világhálón is látható. Sajnos más elfoglaltsága miatt nem tudott eljönni a forgatásra, így két énekesünk, a Felvidékről származó Vadkerti Imre, valamint a vajdasági Fehér Nóri énekelte el a dalt. Több mint hetven muzsikus fordult meg a zenekarban. Tizenkét éve olyan a Kormorán közössége, akikkel végre megtaláltam önmagam. Azt a hangot, melyet sokáig kerestem. A cím üzenet azoknak, akik utánunk jönnek: vigyék tovább, amit elkezdtem!
Borítókép: Koltay Gergely a színpadon (Fotó: MTI/Zih Zsolt)
