Vikingek és Debrecen?

A vikingek világába kalauzolja el a látogatókat a debreceni Déri Múzeum ma megnyíló, Vikingek a Kárpát-medencében című kiállítása. Mindazt, amit mások könyvek segítségével vélnek megismerni, mi saját szemünkkel láthatjuk, elmerülhetünk a tárgyak szépségében, elgondolkozhatunk azon, mi járhatott azok fejében, akik ezeket a míves fegyvereket, eszközöket, ékszereket készítették, viselték és használták.

Magyar Nemzet
2022. 10. 28. 17:30
Forrás: Déri Múzeum
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem egészen két éve avatta fel Debrecen városa Szent István király szobrát a Dósa nádor téren. A kortárs alkotás a királyt egyik kezében lándzsával, a másikban karddal ábrázolja. Ez utóbbi tárgyról már régóta megállapította a kutatás, hogy egy viking fegyver volt és joggal sorolják az egykori magyar király emlékezetéhez.

Debrecen azonban több kincset is rejt az említett köztéri szobornál, amelyek a magyar történelem korai századaihoz és a vikingekhez kapcsolódnak. E kincsek őrzője pedig a Déri Múzeum.

Itt maradt meg az egykor Nemijában előkerült korai rusz sisak, amely túlélt világégéseket és rendszerváltásokat, és máig az egyik ritka emléke a középkori északi mesterek ügyességének. A sisakon kívül olyan gazdag lelőhelyek segítették még a korai magyar és skandináv kapcsolatok vizsgálatát, mint a Hajdú-Bihar megyében előkerült püspökladányi, sárrétudvari, hajdúszoboszlói vagy ártándi 10–11. századi temetők. E lelőhelyek nélkül ma biztosan kevesebbet tudnánk mind a korai magyarságról, mind azok Európán átívelő kapcsolatrendszeréről. 

 

A Déri Múzeum azonban nemcsak megmenti és őrzi ezeket a pompás kincseket, de betekintést is nyújt azokból az érdeklődők számára. Jó példa erre ez a most megrendezett kiállítás is, ahol országosan tizenkilenc kölcsönző intézmény engedte át féltve őrzött kincseit, hogy a Déri Múzeumban együtt lehessenek láthatók vidékünk régiségeivel együtt.

 

A múzeum játékra invitálja a gyerekeket, akik az új időszaki kiállításon szerzett élményeket és a viking legendákat a múzeum kávézójában továbbélhetik.

 

A Déri Múzeum és a Lego Manufacturing Kft. együttműködésének köszönhetően ugyanis kilencéves kortól, szülői felügyelet mellett viking harcost, csatahajót vagy akár mitológiai szörnyet is készíthetnek legóból. A viking témakörben elkészített játékokat érdemes lefotózni és a képet beküldeni az [email protected] címre, ugyanis a remekművekkel értékes nyereményekhez juthatnak a látogatók. A múzeum közösségi oldalán a legtöbb lájkot begyűjtők között havonta családi belépőt, illetve a játéksorozat végén egy közel ötvenezer forint értékű Lego-játékot is kisorsolnak.

 

A Vikingek a Kárpát-medencében című kiállítás 2023. május 7-ig látogatható a Déri Múzeum galériáján és a kupolában.

 

Borítókép: Illusztráció a kiállításhoz (Fotó: Jurás Ákos)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.