A park, amelyet idősebb Brunszvik Antal 1777-ben kezdett tervezni és telepíteni a török időkben teljesen elmocsarasodott, használhatatlan területre, önmagában is lenyűgöző élményt nyújt, de érdemes elcsípni egy-egy kultúrtörténeti élménysétát. Az angolparknak az az elve, hogy a művészet nem szoríthatja ki a természetet, az intézmény programjaiban is tükröződik: együtt mutatják fel a természeti, a kulturális, a humán és a természettudományos értékeket.
A sétákat rendszeresen megrendezik tavasszal és ősszel, más-más témákban, más-más vezetőkkel és útvonalakon. A mi sétánk vezetője Lenkefi István múzeumpedagógus volt, aki az 1770-es évektől a 80-as évekig terjedő korszakot mutatja be a Brunszvik család tagjainak élettörténetén és egy-egy fa történetén keresztül.
A Brunszvik család itt, Martonvásáron látta vendégül Beethovent, és természetesen a családot, barátokat. Brunszvik Teréz, akit az első magyar óvodák megalapítójaként őrzünk emlékezetünkben, szokásává tette, hogy kislevelű hársakat ültetett, kör alakban. A facsoportot Hársfa Köztársaságnak nevezte, az egyes fáknak pedig családtagok, barátok nevét adta. Amikor az illető hiányzott neki, akkor a róla elnevezett fához sétált ki, és azzal beszélgetett. Mára a Hársfa Köztársaságnak egyetlen tagja maradt, amelyet 220 évesre becsülnek.
A park, angolpark lévén, természetes hatást kelt, pedig sok olyan fát is telepítettek bele, amelynek legtöbben még a nevét sem hallottuk soha. Térkép segítségével felkereshetjük akár mind a negyvenöt megjelölt különlegességet. Az egyik ilyen a kínai ősmamutfenyő, amelynek létezéséről az 1940-es évekig nem is tudott a botanika – avatott be Lenkefi István, a séta vezetője. Először kövületként, 1941-ben talált rá Shigeru Miki botanikus Japánban. A leleten az látszott, hogy a növény levele olyan, mintha mocsári ciprus lenne, a tobozbogyója viszont olyan, mintha mamutfenyő volna. Ugyanebben az évben Kínában egy másik kutató, T. Kan, élő példányt is talált. Sajnos ezt a különleges facsoportot tíz éven belül kivágták. Egy példány magját sikerült összegyűjteni, ezeket szétküldték az európai botanikuskertekbe – így élt túl, és került Európába az ősmamutfenyő. Az eset után lázas keresést folytattak őshonos példányok után is, és a Jangce partján találtak is néhányat.
Az 1800-as éveket a kertépítészek „platán korszaknak” nevezik, mert ekkor rendkívül népszerűvé vált a platánfa telepítése. A parkban körülbelül 170 évesek a legidősebb platánok, fenséges alakjuk biztonságos légkört teremt. A park egyik legromantikusabb pontja pedig a sziget az amerikai mocsári ciprussal. Az idős fa törzsének kerülete több, mint öt méter, és földfelszínre kinövesztett légzőgyökereivel fantasztikus tájat teremt.
A sétán megismerhetjük a parkban található mérgező és ehető növényeket is – utóbbiak közül meg is lehet kóstolni azt, amelyik éppen érik. Ilyen a nyugati ostorfa termése, amelynek íze a datolyára emlékeztet. Az ostorfa invazív, ezért egyfelől nem kedvelik a természetvédők, másfelől várostűrő, és ehető termést ad. Meg lehet kóstolni a bükkfa termését, a sóskaborbolyát és a zserlicemeggyet. Mérgező viszont a kontyvirág levele, amelyben kálcium-oxalát található, amely lenyelve vesekárosító hatású. Szintén mérgező a tiszafa bogyója.
A parkot a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpontja tartja fenn, így a terület egy részét a kutatáshoz kapcsolódó épületek foglalják el, például a fitotron, amelynek ötven klímakamrájában bármely éghajlati öv viszonyait elő tudják állítani, a vetőmagokkal végzett kísérletek során fel tudnak készülni a klímaváltozás mezőgazdaságra gyakorolt hatásaira.
A bő egyórás sétákról és egyéb programokról az agroverzum.hu oldalon tájékozódhatunk.
Borítókép: a kastély (Fotó: Pesti Tamás)
