A korban az orvoslás volt az a szakma, amely egy természettudományos érdeklődésű ember számára megélhetést is nyújthatott. Korábbi orvosi tanulmányairól nem sokat tudunk, és erősen kétséges, hogy rendelkezett doktorátussal e tudományból, azonban tudása és gyakorlati képességei megkérdőjelezhetetlenek voltak. Kiváló orvosnak tartották, és e tárgykörben írt publikációi sem maradnak el attól, ami e korban elvárható volt, így a magyarországi orvoslás történetében is helyet biztosított magának.
A török kiűzése utáni években járunk, az Erdélyi Fejedelemség megszűnt létezni, a Gubernium kiépítése folyik. Ekkor kerül Köleséri Erdélybe. Lépéseiből nyilvánvaló, hogy nem az apja által képviselt és megélt jámborságot akarja követni, a fiú szeretne sok pénzt keresni és karriert csinálni. Császárhű reformátusként éli le következő évtizedeit. 1700-ban az erdélyi bányászat főfelügyelőjévé nevezik ki, hála a bécsi udvarban ápolt jó kapcsolatainak, noha addig a bányaüggyel semmi közvetlenebb tapasztalata nem volt. Személyiségét, karrierépítési technikáját is ez jellemzi: jó kapcsolatteremtési képességek, amivel egyúttal számos irigyet és ellenséget is szerez magának. Ezek a kapcsolatok nemcsak a személyes, üzleti ambíciókat szolgálják. Olyan korban járunk, amikor a tudományos közélet, együttműködés alapja is a személyes kapcsolat, ekkoriban épp csak napvilágot látnak az első tudományos folyóiratok; a konferenciák helyett a kutatók közötti levélváltás révén terjednek az új ismeretek, az új tudományos trendek. Köleséri pedig részese lesz ennek, levelezésben áll mondhatni fél Európával.
Nemzetközi jelentőségű tudományos társaságokban nyer tagságot, így a német Academia Caesarea Leopoldino-Carolina és a páduai Tudós Társaság tagja lesz, első magyarként pedig az angol Royal Society tagja.
Negyven, nyomtatásban megjelent műve a tudományok széles körét öleli fel: a filozófia, teológia, fizika, orvostudomány, történelem, jog, nyelvészet, bányászat kérdéseit.
Tervezett nagyszabású történeti műve és az Erdélyt Bél Mátyás Notitiájához hasonló módon bemutató országismereti műve nem készülhetett el. 1717-ben megjelent Auraria Romano-Dacica című kötete, amely az erdélyi aranybányászatot mutatja be, körbejárva annak mind gyakorlati kérdéseit, mind a római időkig visszamenő történeti gyökereit. A szerzőjének nemzetközi elismertséget hozó mű jelentőségét mutatja, hogy 1780-ban egy második kiadást is megért Pozsonyban, noha akkor már Selmecben önálló képzés is folyt a Bányászati Akadémián és modern publikációk is születtek a tárgykörben hazánkban.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!