András Ferenc nevéhez olyan filmek fűződnek, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű vagy éppen A nagy generáció. Az Origónak adott interjúban elmondta, hogy filmrendezőként a legnagyobb, legjobb és legszerencsésebb korba született.
– Ami a huszadik században történt, én azt mind átéltem: a királyságban születtem, akkor még Horthy Miklós volt a kormányzó, utána átéltem a vészkorszakot, a Rákosi- és a Szálasi-korszakot, az egész Kádár-rendszert, majd a rendszerváltást, amivel kapcsolatban elég szkeptikus a véleményem.
– mondta, majd így folytatta: azért, mert hihetetlenül vártuk, lélegzet-visszafojtva akartuk, hogy legyen ennek az egésznek vége, de aztán rájöttünk, hogy valahogy nem ezt az álmot álmodtuk.
Látták, hogy mennyire nem működik az egész szocializmus.
– Filmjeim nagyrészt erről szólnak, vagyis a rendszer árulásáról.
– tette hozzá.
Az interjúban szóba került a Dögkeselyű című film, amely elmondása szerint azért kivételes, mert ma is abszolút aktuális. Annak idején Berlinben akkora sikere lett, hogy közönségdíjat kapott.
– Egy hete éreztem újra az Uránia moziban, ahol teljes telt ház mellett nézték a filmet, azt a sikert, amit akkor Berlinben. Egy tűt nem lehetett leejteni, újra vastapsot kapott a film, percekig állva tapsolt a közönség.
– idézte fel András Ferenc, aki arról is beszélt, hogy majdnem minden filmjénél van egy meghatározó hely.
A filmrendező rámutatott: – A nagy generáció (1985) tulajdonképpen egy verziója annak, hogy a mi barátainknak egy szeletét meg tudjuk mutatni. Utoljára tegnap volt Sümegen A nagy generáció vetítése, nagy érdeklődés mellett. Ez egy vita, hogy van-e nagy generáció és kik alkotják. Ez egy olyan dolog, amin lehet rágódni, és szerintem fontos kérdés. De most kezd beérni ennek a generációnak a története, azoknak, akik elmentek Nyugatra és akik itthon maradtak kalandvágyból.
A nagy generációt közösen írták Bereményi Gézával, a munkafolyamatra így emlékezett vissza:
– Életem egyik briliáns élménye az, hogy Bereményivel filmet írunk. Életünkből, ismerőseink életéből kiragadott történetek, hihetetlen könnyedén, mint egy pingpongmeccset, írtuk ezt a történetet. Saját magunk karakterét is beleszőttük a történet főszereplőibe. Az Eperjes Károly játszotta figurában nagyon sok minden belőlem fakad. Színészekre írtuk a karaktereket: Major Tamásnak élete utolsó filmje volt.
A filmrendező 1994-ben a Törvénytelen című filmjében dolgozta fel a rendszerváltást. Ám furcsa módon elhallgatták ezt a filmjét, ahogy a Legnagyobb sűrűség közepe (1981) című filmjét is jó tíz évvel A nagy generáció előtt, amelyben mert a szegénységről beszélni. András Ferenc úgy véli, ettől irtózott a kommunista hatalom, mondván, hogy nincs proletariátus, nincs szegénység, a kommunizmusban nincs alkoholista. – Nem díjazták, nem vetítették, annak ellenére, hogy én akkor elég felkapott rendező voltam. Még alakulásában is próbáltak lebeszélni, de engem nem lehetett eltántorítani – folytatta.
A leendő filmesekkel kapcsolatban kifejtette:
– Hihetetlen jók a tapasztalatok, mindegyik rátermett, ha van olyan, hogy telitalálat, akkor ez az. Nagyon jó válogatás született, ajánlások nélkül.
Az új Színház- és Filmművészeti Egyetemen való tanításról elmondta, hogy életkoránál és tapasztalatánál fogva van egyfajta tisztelet az irányába, majd hozzátette:
– Én azt csinálok, amit szeretnék, senki nem beszélt erre rá és nem is különösebben támadtak érte. A zseniális magyar film aranykorának rendezőihez szeretnék visszanyúlni, és azt szeretném, hogy ezek a fiatalok, akik innen kikerülnek, ezt a folyamatot vigyék tovább.
Az András Ferenccel készített teljes interjút ide kattintva olvashatják el.
