Nem kizárólag a kiállított műtárgyak, de az installáció szintén Bukta Imre szülő- és lakhelyét, Mezőszemerét idézi a látogatók elé. Gulyás Gábor kurátor minden zugban egy-egy falusi részletet rendezett be, a bejáratnál a művész otthoni kertkapuja fogad.
A falusi gyermekkor
A Rákosi-korszakban, amikor 1952-ben az alkotó meglátta a napvilágot, faluhelyen mindenki otthon született, így ő maga is, nem messze a Rima pataktól, amely mára már szürke vizet szállít a Tisza-tóba. E patak mentén osztották fel a gyerekek – köztük a Felvidékről származó Bukták, mert sokan éltek a faluban – „vadászterületüket”. Akkoriban a kis Imre nem mutatott kiemelkedő rajzkészséget, azonban szívesen másolta Az én múzeumom sorozatban megjelent híres magyar festményeket – amely szárnypróbálgatásokat a mai napig őriz. Otthoni hobbiját nem ismerve, általános iskolai tanárai nem irányították a képzőművészeti gimnáziumba, helyette fémesztergályosként érettségizett Egerben. Egyik szakközépiskolai szakoktatója megkérte, fesse meg, amint az esztergapad mellett áll. Irodalomtanára pedig megvásárolta egyik munkáját. Első eladásából megvette első „eredeti farmerjét”, amit Jugoszláviából csempésztek Magyarországra.
Megpróbálkozott a képzőművészeti szakkörrel, ahol azt mondták: még tanulnia kell, mire közölte: azért jöttem. A főiskolán első felvételijén elutasították, kellő képzettség híján. Megfogadta: többet nem lépi át az intézmény kapuját. Az önképzés útjára lépett, amelyben a szomszéd faluban élő Bernáth(y) Sándor segítette. Ő hétvégente mezőkövesdi matyóbálokon muzsikált, ahol a Creedence és a Zeppelin zenéjétől kísérve mindig kitört a verekedés. Bernáth(y)-nal kunyhót építettek a Tisza-partján, és festették, amit láttak.
Az akkor létező szocializmusban kötelező volt a sorkatonai szolgálat. Bukta Imre önként jelentkezett, hogy minél előbb letudja a kétéves szolgálatot. Önkéntessége miatt a besorozott bajtársak nem kímélték. Szerencséjére
a kultúros tiszt mellé került, aki megbízta fesse le az ’56-os hősöket, értsd karhatalmistákat, ÁVÓ-sokat.
Az ekkor szerzett portréfestészeti gyakorlat mellett, a honvédségi szakkörökben megismerkedett a fotózással, filmezéssel.
A vallási propagandista
Leszerelését követően az egri ÁFÉSZ-nél helyezkedett el dekoratőrként. Fő feladata az volt, hogy látványosan dekorált kirakatokkal ellensúlyozza az áruhiányt. A városban kollektív műteremhez jutotta, aki anno eltanácsolta szakköréből. Ott találkozott a különféle grafikai technikákkal. Présgép segítségével, angyalkákkal díszített karácsonyi üdvözlőlapokat készített, keresetkiegészítés gyanánt. Néhány nap múltán kirúgták állásából, tudniillik feljelentették a pártbizottságon, vallásos propaganda terjesztése okán.
Mennie kellett Egerből. Leninvárosban talált dekoratőri munkát a Tiszai Vegyi Kombinátnál. Itt megtanult behunyt szemmel Lenin fejet faragni hungarocellből. Ennél hasznosabbnak bizonyult, hogy Bernáth(y) Sándor a szentendrei Vajda Lajos stúdiósokat elhozta a gyárba, hogy műanyag kísérleteket folytassanak. A kísérletek végeztével Bukta Imre új barátaival tartott, Szentendrére költözött. A Középülettervező Vállalat (KÖZTI) modellező dekoratőrjeként kereste kenyerét. A szentendrei két évtized alatt felvették a Művészeti Alapba, a Fiatal Művészek Stúdiójába, s megtartotta első önálló budapesti kiállítását, 1978-ban, a Stúdió Galériában. Ekkor láthatta a nagyérdemű első ízben fiktív gépeit, mint a műanyagból tiszta búzát gyártó cséplőgépet. 1980-ban pedig a Párizsi Biennálén képviselhette Magyarországot, Samu Géza szobrászművésszel.
A siker utáni újrakezdés
A már elismert művész a kilencvenes évek második felében újfent hazaköltözött falujába, ahol eleinte idegenül érezte magát. Ráadásul alkotás helyett kertművelésre adta fejét. Mígnem volt általános iskolájának, egykori tantermét rendelkezésére bocsátották, használja műteremként. Elkezdte élni a mezőszemereiek életét: kocsmába, templomba járt. Gyűjtötte a motívumokat, amelyekből a kocsmaképek sorozata, vagy a Margit sír a templomban született. És azok a munkák, amelyeket a Godot-ban megszemlélhetünk.
Az volt az elképzelésem, hogy megfestem a környezetemet, ugyanakkor a képekbe beleviszem saját, jelenről alkotott gondolataimat.
Ott élek ugyan, de ki is lógok. Nem járok el dolgozni, a saját portámon vagyok egész nap. Nem tudják mit csinálok. Nem is volt a faluban kiállításom. Bevallom, félek tőle, hogy megítélnek. Nem szóltak, hogy állítsak ki, én pedig nem erőltetem – árulta el Bukta Imre.
A Műveljük kertjeinket című tárlat április 30-ig látogatható.
Borítókép: Bukta Imre kalauzolja látogatóit a kiállításon (Fotó: Kurucz Árpád)
