Van, akit már gyermekkorában lenyűgözött a korongozás, van, aki az édesanyjától vagy az édesapjától tanulta a szakma apró trükkjeit, míg más többgenerációs fazekas családba született. Mindannyian az őrségi fazekasság hagyományait viszik tovább, amelyet közelebbről is szemügyre vehetünk, ha ellátogatunk a Pesti Vigadóba.
Többnyire piros, barna és zöld agyagedények, kancsók, tálak, sütőformák, dísztárgyak, de agyagból formázott színes huszárok is sorakoznak a térben, ahol az alkotások mellett részletes képet kapunk az őrségi fazekasságról, amelynek gyökerei a XIV. századig nyúlnak vissza. Egy 1366-ban írt feljegyzésben említették először a Veleméri-völgyben élő gerencséreket. A szláv jövevényszó a magyar nyelvben is ismert mesterséget, fazékkészítőt jelent. Földrajzi elhelyezkedéséből adódóan az itteni fazekasságot számos mediterrán hatás érte. A „balos” korong, a „leckebőrrel” való korongozás, az edények vonalvezetése egyértelműen megkülönbözteti a Kárpát-medence más térségeitől. E jellegzetességet mindmáig büszkén hordozzák munkájukban a helyi mesterek, megőrizve az őrségi fazekasság sajátos ízét.
A tárlat kurátora, a maga is fazekas Albert Attila azonban nem csupán az alkotások bemutatására helyezte a hangsúlyt, hanem az ismeretterjesztésre is, ami által sok mindent megtudhatunk e régi mesterségről.
A fazekasáru készítésével a téli időszakban foglalkoztak a férfiak a földművelés, a háztáji gazdálkodás mellett. A tavaszi munkák megkezdése előtt lovasszekérrel Dél-Zalán keresztül Somogy megyébe hordták az árujukat, amelyeket főleg gabonára cserélték. Ez a kétlaki életmód a XX. század közepéig jellemezte a mindennapokat. Az 1950-es évektől a Magyarszombatfai Kerámiagyár elindulásával megjelent a nagyüzemi cserépáru-termelés is, amely stabil megélhetést biztosított az ott munkát vállaló fazekasoknak és a környékbeli lakosságnak egyaránt. Manapság a fazekasok önálló alkotóként saját műhelyeikben végzik tevékenységüket. A régi gyár területén a MATT Kerámiagyár Kft. kályhacsempegyártással foglalkozik, amelynek különféle színű és méretű darabjait megcsodálhatjuk a kiállításon.
Az edények értékét elsősorban a használhatóság, a formai esztétikum adta, nem a díszítés gazdagsága. Az őrségi edényeket a háztartásokban elsősorban azért kedvelték, mert funkciójuknak tökéletesen megfeleltek.
Ennek a paraszti fazekasságnak a hagyománya mindmáig fennmaradt Magyarszombatfán, ahol több mester él és alkot. Ifjabb Tóth János műhelyét és termékeit például az év minden időszakában láthatják az ide látogatók.
Az őrségi fazekasság múltja, jelene és jövője a Pesti Vigadóban
Fentebb Albert Attila hatalmas, különleges formájú edényeit érdemes közelebbről is tanulmányozni. A fazekas, népi iparművész, aki édesapjától leste el a szakma fortélyait, fontosnak tartja az ősi formák megőrzését, új tartalommal való megtöltését, valamint a megújuló igényeknek megfelelő edények megalkotását. Ez lehetővé teszi a szakma továbbfejlődését a múlt megőrzése mellett. Ennek megfelelően dolgozik a hagyományos alacsony tűzön (ezer Celsius-fok alatt) is, de leginkább magas tűzön (1200 Celsius-fok felett) szeret alkotni.
Az eddigiekkel szemben az egyszerű, letisztult, modern vonalat képviselik Kovács Erika alkotásai.
A népi iparművész az őrségi fazekasság formavilágát követi, igyekszik olyan edényeket készíteni, amelyeket vásárlói a mindennapok során, a kor igényeinek megfelelően tudnak használni. Nála egyértelműen a funkció kerül a középpontba.
Az április 2-ig látogatható kiállításban március 30-án este fél hattól Albert Attila kurátor, az Őrségi Fazekasok Egyesületének elnöke tart tárlatvezetést.
