időjárás 20°C Félix 2023. június 9.
logo

Tájképek címmel mutatja be új produkcióját a Duna Táncműhely

Magyar Nemzet
2023.03.22. 20:30 2023.03.23. 21:40
Tájképek címmel mutatja be új produkcióját a Duna Táncműhely

A Nemzeti Táncszínház színpadán mutatja be legújabb, Tájképek című előadását a Duna Táncműhely március 25-én. Az előadásban a tánc legkülönbözőbb területéről érkező, már hosszú évek óta a szakmában dolgozó művészek szerepelnek majd, hiszen a más-más műfajban alkotó táncosok teste más-más tájképet festhet a színpadon.

Egy tájkép különböző korok lenyomatait őrzi, koncentrálódik benne az ábrázolt táj múltja és jelene, a természet adta letisztult formák. Elmondható ez a táncos testéről is, amelyre a művész élettapasztalatai kifejezetten jótékony hatással bírnak: életenergiáit felerősítik, koncentráltabbá és kifejezőbbé teszik. Eltűnnek belőle a felesleges mozdulatok, sallangmentessé válik, különleges esztétikai értékre tesz szert. A Tájképek című előadáshoz az alkotók olyan kiemelkedő koreográfusok munkáiból inspirálódtak, mint Pina Bausch és Jirí Kylián, akik sokat tapasztalt, már nem aktív táncművészekkel készítettek darabokat, hiszen rájöttek arra, milyen mély kifejezőképesség rejlik az öregedő testben. A Duna Táncműhely új bemutatója szintén azt kívánja igazolni, hogy a táncos létnek nem feltétele a fiatalság.

Duna Táncműhely
Jelenet a Duna Táncműhely Tájképek című előadásából. Forrás: Facebook

Új előadással készül a Duna Táncműhely

Március 25-én a Nemzeti Táncszínház színpadán, 19.30-tól mutatják be a produkciót, amelyben színpadra lép Bonifert Katalin, Lőrinc Katalin, Ertl Péter, Kakuk Pál, Katona Gábor. A darab zeneszerzője ifj. Csoóri Sándor, a koreográfus-rendező Juhász Zsolt.

Borítókép: Jelenet a Tájképek című produkcióból (Forrás: Duna Táncműhely)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.