A két „elfelejtett lény” szomorú történetének vége épp attól lesz mellbevágó, hogy drámamentesen meséli el az utolsó példányokat megmentő bolttulajdonos, Ut úr (Tim Velraeds). Egészen egyszerűen és tárgyilagosan: az állatok boldogan éltek egy szigeten, de jött az ember hajóval és levadászta az összeset.
Majdnem az összeset, mert az utolsó képviselők az ő különös állatkereskedésében laknak, ahol még az eladó is eladó, de az állatok egyáltalán nem. Akkor sem, ha a bérleti díj több hónapja kifizetetlen és a főbérlő utcára kerüléssel fenyeget.
A világhírű holland társulat a hat éven felülieknek szánt produkcióját a 10. színházi olimpia programjában mutatta be a miskolci Csodamalom Bábszínházban, a debreceni Vojtina Bábszínházban és az egri Harlekin Bábszínházban, ahol az alkotók workshopot is tartottak az ország különböző pontjairól érkező művészeknek.
Beleillő kisegítő
Bár az előadás kevéssé a szövegre, mint inkább az izgalmas nagy méretű bábokra és a cselekményre, annak ritmusára épít, remek megoldást találtak az alkotók a megértés szempontjából nehezebben áthidalható, hosszabb szövegrészek lefordítására, anélkül, hogy a „tolmács” jelenléte idegenül hatna.
Az első jelenetben bolti kisegítőként jelenik meg Ut úr oldalán a debreceni születésű bábszínész, Fekete Dávid, és a produkcióba tökéletesen illeszkedő módon „bemutatkoznak”, majd nagyon humorosan előadják, hogy a színházigazgató azt ígérte, megkapják azokat a telefonokat, amelyek esetlegesen előkerülnek előadás közben a nézőtéren. Ezzel tisztázódik a viszony, s természetessé válik a színpad széléről (a bolt raktárából vagy egy sötét sarkából) be-beszóló magyar hang.
A főszereplők – Tim Velraeds és Cat Smits – olyan intenzíven játszanak, hogy alig van szükség a szavakra. Ezen kívül a sodró zenék diktálják a történet ritmusát, és e gyerekdarabon is erőteljesen érezhető, hogy a Duda Paiva Company gyakorta visz színre táncszínházi előadásokat.
A történet szerint a bérleti díjat követelő Hernyó asszony előtt – egy váratlan betoppanás okán – nem lehet tovább titkolni, hogy micsoda ritkaságok lakják az ingatlanját, s bár zokogva idézi fel a nagyszüleinél töltött gyermekkori időszakokat a tasmán tigrist látva, mégis üzletasszonyként cselekszik és táskává hajtogatja Ut úr barátját, majd el akarja adni azt.
A „haszontalan részeitől” megfosztott, begyűrt végtagokkal a vállán lógó eszköz, ami néhány perce még élőlény volt a mesében, megrázó látvány, még ha tudom is, hogy egy nagy plüssbábról van szó.
Telefon a tojásban
A bolt lakói vissza akarják szerezni az elfeledett erszényest, ezért vacsorára hívják Hernyó asszonyt. E ponton számomra kissé megbicsaklik az előadás: a dodó madár tojik egy telefont a nagy terv végrehajtásához. Tisztában vagyok vele, hogy a mesében bármi megtörténhet, de az eddigiek egészen valóságosnak ható vagy könnyen elképzelhető események voltak. Túllendülve a néhány percnyi, szerintem más megoldást igénylő eseten, megérkezik a főbérlő, de nem vendégként, hanem főételként. A buzgó húsevő növény burkának foglyaként aztán rájön, hogy a környezetbarát hozzáállásból is lehet divatot csinálni.
A darab ajánlójába felírhatók a különleges bábok, az ötletes mozgatási módok, a fény kreatív használata, az igényes zene, ritmus, mozgás harmóniája és a magas színvonalú színészi játék, míg a történet zászlajára a többször elhangzó mondanivaló: Nem esszük meg a barátainkat!
A lezárásból arra is fény derül, hogy talán az üzleti gondolkodás hátrébb sorolása, az összefogás és az ismeretterjesztés megakadályozhatná, hogy lényekből elfelejtett lények legyenek.
Programok, rekordok, riportok a Kultúrnemzet színházi olimpiai gyűjtőoldalán! Kattintson IDE!
