Királyi vadászat az Újszínházban + képgaléria

Ha egy darab mozzanatai napokon keresztül újra és újra eszünkbe jutnak, arcok, képek, mozdulatok törnek elő, elmondhatjuk, hogy igazi katarzist éltünk át. Ezek a gondolatok fogalmazódtak meg bennem Hernádi Gyula Királyi vadászat című drámájának megtekintése után, melynek bemutatóját pénteken tartották az Újszínházban. A Bubik István Stúdiószínpad intim terében egy különleges hangulatú, cselekményes és intellektuális kalandban volt részünk Nagy Viktor kiváló rendezésében. A darab egy történelmi krimi, amelyben az író eljátszik a gondolattal, mi lett volna, ha másként alakítja az eseményeket egy titkos társaság, mint ahogyan azok a valóságban történtek.

Újszínház Hernádi Gyula: Gróf Erdődy Pál: Viczián Ottó IV: Károly/Schrei György: Almási Sándor Zita királyné/Aldobói Éva: Koncz Andrea Díszlettervező és rendező: Nagy Viktor Fotó: Teknős Miklós

Hernádi Gyula egyik legnagyobb sikert arató drámája a Királyi vadászat, amely több más művével egyetemben a hatalom korlátlan manipulációját modellezi. Az emberi fantáziát mindig izgatja, milyen hatalom mozgatja a szálakat egy-egy politikai játszmában, a fordulatos darabban erre kapunk egy esetleges választ. A mű történelmi tényen alapul: meg akarták buktatni Horthy kormányát és vissza akarták hozni IV. Károlyt és Zita királynét. A trónról lemondott utolsó Habsburg uralkodó a magyar királypárti politikusok rábeszélésére 1921-ben kétszer is sikertelen kísérletet tett a visszatérésre. A fordulatos krimiben az író egy érdekes fikciót bont ki: mi történt volna, ha a királyt és Zita királynét második restaurációs kísérletükre készülve titokzatos körülmények között meggyilkolják és helyükre hozzájuk megszólalásig hasonló alteregókat állítanak? Főúri vadászat a fedőeseménye annak a manővernek, amellyel IV. Károly, az utolsó Habsburg uralkodó visszatérését a trónra szervezik királypárti körök 1921-ben.

Királyi vadászat Fotó: Teknős Miklós

A Királyi vadászat egy okkultista szertartással indul

A darab kezdetén a sejtelmes fények és hangok között egy okkultista szertartás tanúi leszünk, amelyet Erdődy gróf vezet. A fiktív tér közepén, ahogy később Nagy Viktor rendezőtől megtudtuk, az úgynevezett Sigillum Deit, Isten pecsétjét nagyították ki, amely szellemek és démonok idézésére szolgáló térkép. Ezt veszik körbe a Notre-Dame démonjai. – A halott ellenség már majdnem barát – hangzik el a Montesquieu-idézet a nagy manipulátor, Erdődy gróf szájából, akit félelmetes erővel jelenít meg Viczián Ottó színművész. Ő tart kézben mindenkit, mozgatja a szálakat. Mosolya sosem valódi, ördögi és egyben racionális. 

A háborújáték Erdődy gróf birtokán zajlik, résztvevői a magyar arisztokraták, akik véletlenül megölik az oda látogató királyi párt.

 A gróf polgári hasonmásokkal játszatja el IV. Károlyt és Zita királynét. A három főszereplő, Erdődy gróf, valamint az álkirály – akit Almási Sándor – és az álkirályné,  – akit Koncz Andrea alakít – között bomlik ki az illuzionista játék a színészek kiváló alakításában. A dramaturgiai ív a két közember megnyerésétől indul és a betanulás folyamatát mutatja be.

Különleges rendezői bravúr a darabnak az az eleme, amikor mesterkélten  játszanak egymásnak a hasonmások és operaáriákban nyilvánulnak meg, zenészek kíséretében. 

Az alteregók azonban olyan jól belejönnek az alakításba, hogy nem akarnak többé engedelmes bábok maradni. Látjuk a lázadásukat, amelyben nemcsak az őket manipuláló főnöküktől, Erdődytől akarnak elszakadni, hanem igazán királyok akarnak lenni, mindenki feletti uralommal.

 Erdődyvel természetesen nem bírnak el, az eredmény pedig a történelemkönyvből már ismert eseménysorozat: az 1921-es királypuccs, a budaörsi csata, majd a száműzetés. A darab végén a gróf meg akar szabadulni az immár fölöslegessé vált alteregóktól, ezért Károlyt az ő emberei is elkísérik a száműzetésbe, hogy a megfelelő pillanatban eltegyék láb alól.

Borítókép: Jelenet a színdarabból (Teknős Miklós)