Zseniális alakítások egész sora van a filmben. Az Oscar-díjjal jutalmazott Shirley MacLaine, talán élet legjobb alakítását nyújtja, Debra Winger is remekül hozza az őszinte, nyíltszívű anyát, a fiatal Jeff Daniels pedig kiválóan alakítja a férj szerepét. Jack Nicholsonról külön kell szólni, hiszen a nagyképű, nagy dumás, de ugyanakkor érző szívű Garrett szerepében egész egyszerűen lubickolt. Meg kell még említenünk házibarát, Vernon Dahlart (Danny DeVito) és Emma tutyimutyi szeretőjét, Sam Burnst (John Lithgow), akik szintén hozzátettek a film sikeréhez. De az vitathatatlan, hogy amikor ketten volt a vásznon, Shirley MacLaine és Jack Nicholson szinte izzott a levegő, a káprázatos tehetségük igazi kinyilatkoztatásai voltak ezek a jelenetek. Igazi jutalomjáték volt mind a kettőjüknek ez a szerep.
Az öt legjobb Jack Nicholson-film – Becéző szavak + videó
Zseniális film: keserű, de mégis édes, vidám, ugyanakkor mégis szomorú.

Néhány érdekesség a filmmel kapcsolatban: a mozi szerepel a Steven Jay által szerkesztett, 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz című filmkritikai gyűjteményben, a Becéző szavak lett az 1983-as év második legtöbb bevételt hozó filmje, a legenda szerint mind a két női főszereplőt, Shirley MacLaine-t és Debra Wingert is jelölték Oscar-díjra a Legjobb női főszereplő kategóriában, azonban a díjat MacLaine kapta. Útban a pódium felé, hogy átvegye a díjat odasúgta Wingernek: ennek a fele a tied, mire Winger azt válaszolta, viszem is a felét, egyszer egy elég komoly összezördülés is volt Debra Winger és Shirley MacLaine között a forgatás során, mert Debra elég kiszámíthatatlanul viselkedett a forgatáson, mert épp egy komoly kokainfüggőségből próbált kilábalni, a szereplőválogatás során számításba jött Aurora Greenway és Emma Horton szerepére a való életben is anya-lánya viszonyban lévő Janet Leigh és Jamie Lee Curtis.
A Becéző szavak egy nagyszerű film, igazi keserédes dráma, mai szóval élve dramedy, Jack Nicholsont pedig egy új oldaláról ismerhettük meg Garrett szerepében. Ajánlom minden kedves mozirajongónak, hiszen bár elcsépelt, sajnos igaz: ilyen filmeket ma már nem készítenek.
Idővonal: A Becéző szavak című filmet 1983-ban mutatták be, abban az évben, amikor Ronald Reagan a Szovjetuniót a „gonosz birodalmának” titulálta, megnyílt a tokiói Disneyland, az első USA-n kívüli Disney-park, a Magyar Nemzeti Bank forgalomba hozta az 1000 forintos címletű bankjegyet, II. János Pál pápa felkereste merénylőjét a Rebibbia börtönben, hogy megbocsásson neki, a londoni repülőtéren megtörtént az úgynevezett „Brinks Mat” rablás, amikor elloptak 26 millió fontot érő 6800 aranyrudat, a Koreai Légitársaság 007-es Boeing–747 járata 400 km-re letért az útvonaláról, és Szahalin légterébe repült. A szovjet légierő a gépet lelőtte, 269 ember halt meg, diplomáciai bonyodalom alakult ki az USA és a Szovjetunió között, Franciaország Hissene Habré elnök oldalán beavatkozott a csádi polgárháborúba, a korábban kialakított ARPANET számítógépes hálózat helyett bevezették mindenhol a TCP/IP protokollt, amely a mai internethálózat alapja, ez teszi lehetővé a világméretű hálózat kialakítását és az internet széles körű elterjedését, Klaus Barbie német háborús bűnöst letartóztatták Bolíviában, feloszlott a Hungária együttes, majd rá tíz napra az együttes hat tagja, Fenyő Miklós nélkül megalapította a Dolly Rollt, az STS–6 küldetésen Story Musgrave és Don Peterson a Challenger űrrepülőgépről végrehajtották az amerikai Space Shuttle program első űrsétáját és Magyarországon bemutatták az István, a király című rockoperát. (Wikipédia)
A jövő héten a Jack Nicholson filmjeit bemutató mini toplistánkon már a második helyezett filmmel érkezünk.
Borítókép: Auróra (Shirley MacLaine), Emma (Debra Winger) és a kedves szoknyavadász Garrett (Jack Nicholson) - (Fotó: Mafab.hu)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!