– Három napja adták át a Fotont. Hogy jött a gondolat, hogy ennek itt, a Tűztorony udvarán kell megvalósulnia, és mit tud ez a közösségi tér?
– Amikor már eldőlt, hogy Veszprém kapja az Európa Kulturális Fővárosa címet, akkor Mészáros Zoltánnal beszélgettem, aki a projektet vitte.
Akkor ő mondta, hogy hiányzik a városból egy art mozi. Először az Óváros téren találtunk egy házat, és egyből kapacitálni kezdtük az illetékeseket, hogy vegyük meg minél előbb. Tapasztalatból tudom, hogy ha valamit meg akar venni az ember, akkor azt azonnal meg kell venni, mert másnap valaki más fogja. Ez be is következett. Így módosult a terv, amúgy is bizonyos szabályzók miatt nem lehetett klasszikus moziban gondolkodni, hanem a Művészetek Háza új funkcióját gondoltuk tervbe venni.
Nevezetesen hogy legyen itt egy új audiovizuális központ, amely együtt tud működni a Művészetek Háza többi új infrastrukturális beruházásával.
Amúgy is tervbe volt véve a Művészetek Háza minőségi ugrása, hogy ne csak analóg, hanem digitális projekteket is vigyenek. Emellett jótékonyan hat egymásra az is, hogy már harmadik éve tartják Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban a Magyar Mozgóképfesztivált, és ez az egyik vetítőhelysége ennek a fesztiválnak. Társul még további beruházás is a Foton mellé: egy 360 fokos vetítést lehetővé tevő, az egykori Dimitrov Művelődési Házból kialakított digitális központ. Ezektől az egymásra ható beruházásoktól azt reméljük, hogy az elkövetkezendőkben vonzerőt fejt ki kreatív szakemberek számára és
egy olyan pozíciót ad Veszprémnek, ami az új audiovizuális kifejezési formákat meghonosítja a városban.
Európai láthatóságot is biztosíthat Veszprémnek. A digitális központot többek között a világszerte elismert linzi Ars Electronica szakmai tanácsadása mellett hozhatjuk létre.
Ezzel Veszprém olyan városok sorába emelkedik, ahol ez az immerzív vetítési műfaj jelen van. Ez olyan fejlesztés, amely a láthatáron túl is tud jelentőségre szert tenni.
– Az immerzív maga a 360 fokos vetítés? Hogy képzeljük ezt el?
– Az immerzív azt jelenti,
hogy az élmény maga olyan, mintha belemerülnél.
Az ember bent van a virtuális térben és körülötte zajlanak a dolgok. Egy másfajta elbeszélési mód. Egyre gyakoribbak akár pop-up jelleggel vagy állandó vetítési helyszínként a világon mindenfelé. Jellemzően a képzőművészetet mutatja be ez a fajta virtuális valóság. Mi például szeretnénk például egy Csontváry-show-t létrehozni. De túl a képzőművészeten, a technológiától kezdve a tudományon át művészeti és népszerű tudományos, edukatív szerepe is lehet ennek a fajta vetítésnek.
– Általános cél volt, hogy Veszprémben olyan fejlesztések szülessenek, amik idevonzanak a jövőben alkotócsoportokat és a régió kulturális életét fellendítik?
– Az EKF egyik stratégiai célja, hogy a régiót kulturális eszközökkel fejlessze. Olyan projekteket indít el, amelyek nagy valószínűséggel újabb dolgokat vonzanak maguk után.
– Harmadik éve rendezik itt a Magyar Mozgóképfesztivált. Mik a tapasztalatok, egyáltalán mennyi idő alatt érik be egy fesztivál?
– Ahhoz, hogy megtalálja egy ilyen jelentős fesztivál a helyét, szerintem minimum öt év szükséges.
Sok itt a kihívása, de számos az előnye is egy itt megrendezett filmfesztiválnak.
Én még jártam a hetvenes évek elején a pécsi fesztiválra, később pedig Budapestre, ahol több helyszínen telepedett meg a filmszemle. Péccsel szemben Veszprém sokkal közelebb van Budapesthez, tényleg meg lehet azt tenni, hogy az ember csak leugrik a fesztiválra. Fontos, hogy a Nemzeti Filmintézet meglátta a lehetőséget Veszprémben és a nyári időzítésben. Tipikusnak mondható egyébként az is, hogy filmfesztivált vízpart közelébe, üdülőrégióban telepítenek. A nagy feladat azonban minden fesztivál szervezésének fel van adva, hogy miként teszi vonzóvá a találkozót mind a nézők, mind a szakma számára.
Kérdés az is, hogy a szakma mennyire fogadja el a fesztivált. Egyetemi város is Veszprém, ami potenciális nézőközönséget jelenthet.
– Rendezőként és forgatókönyvíróként hogy látja a legfrissebb magyar filmtermést, a fesztivál filmjeit?
– Nem vagyok benne a válogatásban, így erre nincs teljes rálátásom. Az imént láttam egy érdekes munkát, amelyben Henrich Böll magyarországi leveleit vitték filmre, a Böll közlegény megmentését (Szederkényi Olga filmje). Érdekesnek tartom. A nemzet aranyai (Zákonyi S. Tamás rendezése a magyar vízilabda-válogatottról) is tetszett. Eddig ezekről tudok beszámolni. Várom a folytatást.
– Ezer program lement eddig, de további kétezret ígérnek a szervezők. Milyen nagy dobásokra vár Veszprémben?
– Vannak kedvenceim, ezek közül sok olyan, amit – talán bocsánatos bűn, hogy ezeket említem – én kezdeményeztem. A mozit, mint mondtam együtt gondoltuk ki, a Code-ot azzal összefüggésben indítottuk el. Engem a visszatérő dolgok érdekelnek jobban, amelyekben látom az esélyt, hogy meg tudnak tapadni. Ilyen a Holtszezon Irodalmi Fesztivál, egy olyan rendezvény, amelynek megvan az esélye hogy megmarad a város számára. Három-négynapos találkozóról van szó, a műfaji irodalmat emeli az érdeklődés előterébe. A találkozót egyetemisták, fiatalok bevonásával szervezzük. Az „Ember a rács mögött” állandó kiálítás a várbéli börtönmúzeum igényes újrafogalmazása lesz. Az alapkoncepción sokat dolgoztam, szakemberek bontják tovább a részleteket. A Chaconne fesztivál, Bach Chaconne-jának szellemében – amiről a zenetudomány azt tartja, hogy a zeneirodalom csúcsa – több műfajú, zenei fesztivál. Veszprém zeneközpontú város, ezért azt remélem, jól illeszkedik majd hosszabb távon is a többi zenei projekthez. Nagyon fontosnak tartom a Balatorium projektsorozatot, ami ökoművészeti eszközökkel hívja fel a balatoni ökoszisztéma sérülékenységére a társadalom figyelmét. A Madách gondolat-fesztivál koncepciójának lényege pedig az, hogy a legkülönbözőbb formátumok segítségével körbejárjuk azokat a társadalmi, kulturális és tudományos kérdéseket, amelyket Madách Az ember tragédiájában felvet és amelyek mind a mai napig más-más formában, de meghatározzák életünket. Az előadásokat, beszélgetéseket, vitákat más műfajú – zenei, irodalmi, színházi – események egészítik ki, szintén a tragédia motívumaira reflektálva.
– A mozgóképfesztiválra érkeztek az elmúlt években a filmszakma nemzetközi tagjai, szakújságírók?
– Ezzel még adós szerintem a fesztivál. A kezdeti lépésket követően előbb-utóbb be kell kapcsolódni az európai filmes fesztiválok körforgásába is. Annak idején szinte egyetlen lehetősége egy filmesnek arra, hogy nemzetközi kapcsolatokat kössön, az volt, hogy a filmszemlén találkozott külföldről érkezett szakmabeliekkel, újságírókkal. Ma már teljesen más a helyzet, a mai kommunikációs lehetőségek mellett ez nem feltétel,
de egy fesztivál légköréhez hozzátartozik hogy a Hollywood Reporter vagy a Variety beszámoljon róla.
Azt gondolom, hogy többek között ez lehet a fesztivál egyik fejlődési iránya az érettségével párhuzamosan és sok más dolog mellett.
