Romeo Castellucci: Az öncenzúra a legrosszabb

– A Bros egy kísérlet volt, aminek az eredménye még számomra is meglepő – mondta lapunknak Romeo Castellucci. A világszerte elismert színházi alkotóval a színházi olimpián és a Mitemen szereplő előadása kapcsán beszélgettünk a megfelelési kényszer metódusairól és saját művészetfelfogásáról.

Fotó: Giulia Colla

– Hogyan befolyásolja a művészeti alkotást, hogy nem volt jelen a Bros című előadás próbáin?

– A Brost úgy kell elképzelni, mint egy gépezetet: mindent előre megírtunk, rögzítettünk, és meghatároztunk. A felállított struktúrának megvannak a mintázatai, sarokpontjai, amelyet munkatársaim jól ismernek – ők próbáltak a résztvevőkkel. Mondhatjuk úgy is, hogy beindítottuk a gépezetet, ami már magától is képes a működésre: ez a kontroll metaforája. A szereplők megkapják és végre is hajtják a kapott utasításokat. Mindig szeretek a helyiekkel együtt dolgozni, de meglepő módon a Bros a kötött formának köszönhetően mindig ugyanolyan lesz. Ez a gépezetszerű működés a kontroll metaforája. A szereplők megkapják, és végre is hajtják a kapott utasításokat. Sajnálom, hogy ez alkalommal nem lehettem jelen, de az előadás végeredményével kapcsolatban így is magabiztos vagyok.

A Bros rendőrei behunyt szemmel lőttek célba (Fotó: Eöri Szabó Zsolt)

– Gyakran övezi botrány a rendezéseit: a nézők egy része általában ki szokott menni előadás közben, míg a másik része ünnepli az alkotást. Mi a véleménye erről?

– Attól függ, mit értünk botrány alatt. Számomra a botrány egy csodálatos szó, ami nem ugyanaz mint a provokáció. Nem szeretem a provokációt, mert az általában blaszfémiát, vért, meztelenséget jelent. De a botrány bizonyos fokig szükséges, mert azt kommunikálja a néző felé, hogy figyeljen, hogy ébredjen rá valamire, s ezáltal átalakítja a befogadás módját. Valami váratlant jelent, ami által a nézői hozzáállás változik. Ezek viszont nem a saját gondolataim, ez Baudelaire-től származik.

– Előadásában általában a maguk pőreségében, esendőségében mutatja meg a különböző emberi testeket: időseket, gyermekeket, betegeket. Mi motiválja ezt az ábrázolást?

– Miért látunk a színházban általában húsz, harminc éves, tökéletes testeket? Hol marad az emberiség összes többi része: az idősek, a gyerekek, a túlsúlyosak, a soványak, a betegek? Ők miért nem kerülnek színpadra? Az én gondolatmenetem nagyon egyszerű: körülnézek, észreveszem őket magam körül, és bevonom őket a színházi munkába.

A Bros című előadás a hatalom természetéről szólt (Fotó: Eöri Szabó Zsolt)

– Alkotásai sokszor mentálisan vagy fizikálisan megterhelők lehetnek a munkában résztvevő amatőr szereplők számára. Hogyan készíti fel őket?

– Ez az előadástól függ. Sokszor dolgozom együtt színészekkel, táncosokkal, énekesekkel, sokszor pedig civilekkel. De tapasztaltságuktól függetlenül azt kell meglátnunk, hogy aki előttünk áll, az elsősorban ember, aki érez. Ennek az embernek bele kell egyeznie a közös munkába, hiszen én soha semmit nem kényszerítenék rá senkire. Elmagyarázom mindenkinek, hogy mi az, amin dolgozunk, mit fognak ebben ők csinálni, s ennek mi a jelentése. Ezt követően pedig meghallgatom az ő meglátásaikat és véleményüket. Ezáltal a kettőnk hozzáállása egy közös mezsgyén találkozik, ahol építkezhetünk.

– Hogyan működik ez a Bros esetében, ahol a résztvevők parancsot követnek?

– Ez egy kísérlet volt, aminek az eredménye még számomra is meglepő. Itt az előre felvett parancsokat kapják meg a szereplők, amelyeket egymás után hajtanak végre, és nincs gondolkodási idejük. Az előadás egyik legfontosabb eleme pedig az, hogy a nézőknek tudniuk kell, hogy utasításra cselekszenek, mivel ez egy metafora. Nem is igazán próba zajlik előtte, inkább eligazításnak nevezném, ahol megismerkednek a színpad jelöléseivel. A résztvevők önként jelentkeznek, és elfogadják, hogy ez valójában egy játék, aminek megvannak a maga szabályai. A nem hallható hang, amely utasításokat ad, metafora a társadalmunkra, arra a belső hangra, amely folyamatosan megmondja, mit tegyünk és mit ne tegyünk. Bármikor mondhatnák, hogy kiszállnak a játékból – de sajnos ez még egyszer sem fordult elő. Nem meglepő módon az emberek szabály- és hatalomkövetők, nem szoktak ellenszegülni.

Programok, rekordok, riportok a Kultúrnemzet színházi olimpiai gyűjtőoldalán! Kattintson IDE!