– Ebben az évben ugyan nem vett részt személyesen az előadása próbáin, ám korábban járt már Magyarországon. Mi volt a benyomása?
– Korábbi látogatásaimról tisztán emlékszem arra, hogy a közönséggel jól együtt lehetett működni, mélyreható kérdéseket fogalmaztak meg. Nem ismerem az ország mostani helyzetét, de kissé aggódom az önkifejezés szabadsága miatt olyan országokban, mint például Lengyelország. Hasonló problémák vannak a nyugati országokban is – persze teljesen más okok miatt. A legrosszabb az öncenzúra és a konformizmus. A művészi önkifejezés, a szabad véleménynyilvánítás tere egyre szűkösebbé válik, s ez a következő generációra nézve a legveszélyesebb. Az Egyesült Államokban, Angliában, Németországban egyre inkább ez a szemlélet erősödik, míg Magyarországon, Lengyelországban inkább egy felülről jövő elvárás érvényesül. Nem tudom, melyik a rosszabb, mert a politikai korrektség azt jelenti, hogy az egyén állandó morális megfigyelés alatt áll, legfőképpen saját maga által. Olyan ez, mint a neopuritanizmus, ahol az emberek a szándékot ítélik meg és nem a tetteket, a művészi kifejezésmódot és gondolatot. A szándéknak kell megfelelőnek, jónak lennie. De ez teljesen ellentétben áll személyes művészetfelfogásommal. Szerintem a művészet a hibák tartományában létezik, ahol nem tudod pontosan, mit is csinálsz. A színház nem csak arról szól, hogy politikai véleményünket kifejezzük. Erre is lehet használni a színpadot, de szerintem elsősorban nem erre való. Az aktivizmus inkább az utcára vagy újságcikkekbe illik, s én magam nem hiszek a művészi aktivizmusban.

– Jelenleg Németországban tartózkodik. Ott találkozott bármilyen korlátozással?
– Próbálok ellenállást tanúsítani. Semmiképpen sem akarom átalakítani azt, ahogyan kifejezem magam. Ha valaki ebben el akar téríteni, vagy egyenesen meg szeretne akadályozni, azt nem tudom elfogadni, akkor inkább elmegyek. A külső korlátozásnál viszont sokkal károsabb az öncenzúra, mert akkor benned motoszkál az a gondolat, hogy valamit nem kéne megvalósítani. Általa pedig elveszítjük azt, ami megkülönböztet egymástól. Nem egyformának lenni pedig jó, nem alkudhatunk meg azzal, hogy elveszítsük az egyéniségünket.