Liszt Ferenc számos orgonaátiratot készített munkássága során más szerzők műveiből. Ezek csendülnek fel a hangversenysorozat nyolcadik koncertjén, augusztus 14-én. A műsorban mások mellett Arcadelt, Bach, Mozart, Nicolai, Verdi, Wagner legnépszerűbb művei szerepelnek. A rendkívül színes program repertoárja a kórus- és kamaraművektől egészen a nagyszabású zenekari és oratórikus kompozíciókig és operarészletekig terjed, és nagyon széles spektrumot ölel fel mind a zenetörténeti korszakok, mind a műfajok tekintetében. A kaleidoszkópszerű műsor igazi nyáresti kikapcsolódást ígér a koncertlátogató közönség számára Budapest legrégibb templomának hűs falai között.
A harmónium reneszánszát éljük
Alapításának 975. évfordulóját ünnepli idén a belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templom, amely egykor Liszt Ferenc kedvenc temploma, egyházzenei tevékenységének fő magyarországi színtere volt. Mészáros Zsolt Máté, a templom zeneigazgatójaként koncertekkel, sorozatokkal ápolja ennek a kapcsolatnak az emlékét. A művész az évforduló alkalmából kilenc koncertből álló sorozaton szólaltatja meg a zeneszerző összes orgona- és harmóniumművét, amelynek két közelgő koncertje igazi kuriózumnak számít. A hangversenyek mellett pedig egy különleges harmóniumkiállítás is várja az érdeklődőket.

Borítókép: Mészáros Zsolt Máté orgonaművész (Fotó: Lugosi Péter)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!