− Mit gondol, miért jó egy koncertet filmzenékre alapozni?
− Azt gondolom, hogy nagyon sok ember a szimfonikus zenével már csak a filmeken keresztül találkozik. A filmzenei koncertek azt a közönségréteget képesek behúzni, amely egy klasszikus zenekari koncertre nem jönne el, vagy nem gondolná, hogy érdekli. Ez egyfajta kapcsolódási pont a filmek és a koncertek közössége között. A filmzenei előadásokra egyfajta „kapudrogként” gondolunk, amivel az élőzene műfaja megszólítja az embereket. Ennek a sikernek az a titka, hogy a közönség szívesen hallja vissza azokat a dalokat, amelyeket ismer. Ezek aztán felidézik a mozgókép élményét, majd az ahhoz kapcsolódó érzéseket. Másrészt élőben minden muzsika kicsit más, mint a megszokott, ami rögtön rávilágít a hangversenyek varázsára. Ráadásul a Balatoni filmzenefesztiválon játszottak kiemelkedően igényes zenék, mert a filmtörténet két zseniális komponistájától, Nino Rotától és Ennio Morriconétól választottunk darabokat.
− Egy olyan nagy szimfonikus együttes esetében, mint a Danubia Zenekar, mire kell figyelni a repertoár összeállításánál?
− Nagyon szerencsés helyzetben vagyunk, ugyanis a balatoni koncerteket Marcello Rota vezényli, aki nem más, mint a legendás olasz zeneszerző, a Fellini- filmek komponistája, Nino Rota unokaöccse. Marcellónak nagyon speciális ismerete és rálátása van a filmzenékre, például olyan kottákhoz fér hozzá, amelyeket Nino jegyzett le. Ez nagyon autentikussá teszi a koncerteket, mintha a zeneszerzőtől kapnánk az instrukciókat. Ennio Morricone pedig sokat dirigált Magyarországon, a mi zenészeink is dolgoztak vele. Így ebben az esetben is van egyfajta érzelmi töltés.
− Összességében mennyire hasonlítható össze az európai és hollywoodi mozik zenei hangzásvilága?
− A koncerten a hatvanas, hetvenes évek olasz, újhullámos, színes filmművészetéhez passzoló szintén kísérletező, kreatív filmzene csendül fel. Ezeket a merész hangszer-összeállításokat, zenei elemeket Hollywoodban nem biztos, hogy használták volna abban az időben. Fontos hangsúlyozni, hogy Hollywoodot is jórészt magyarok alapították, így az amerikai filmzene hagyományai mindenképp Európában keresendők.
A nagy hollywoodi zeneszerzők gyakorlatilag Németországból, Ausztriából, Magyarországról vándoroltak ki. Itt van például Rózsa Miklós, aki a Ben- Hur zenéjének megálmodója.
Ha valaki John Williams munkásságában felfedezi Wagnert vagy Strausst, az azért van, mert az elődei ezt a fajta klasszikus filmzenei nyelvet a nagy mesterek ihletésére alapozták meg. Tehát van egy nagyon komoly filmzenetörténeti folytonosság Amerikában, amely alig-alig változott a hatvanas évekig, amikor is megjelentek a könnyebb műfajok, mint például a jazz.
