Kerényi Miklós Gábor: Az operett nem egy panoptikum

Július 27-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon mutatják be a 120 perc a Föld körül című előadást. A Monarchia Operett gálaestje egy zenés utazásra invitálja nézőit, amelyben az operettjeiről ismert világhírű magyar zeneszerző, Kálmán Imre bő életművéből hangzanak el jól ismert melódiák, úgy mint a Jaj, cica, a Te rongyos élet, vagy a Bajadér. Az előadás rendezőjével, Kerényi Miklós Gáborral a gálaest mellett arról beszélgettünk, szerinte miért fontos, hogy az operettet a mai korszellemhez, a fiatalabb generációk igényeihez is illeszkedve adják elő, illetve hogy szerinte beszélhetünk-e „operettrendőrségről”.

Kerényi Miklós Gábor A Lévi Story - A farmerkirály olvasópróbáján Fotó: Dombóvári Tamás

– Hogyan indult a Monarchia Operettel való együttműködése?
– Nagyon izgalmas és érdekes társulatról van szó, így boldogan tettem eleget a felkérésnek, hogy rendezzek nekik egy igazán mai operettelőadást. Huszka Jenő Erzsébet című operettjére esett a választás, ebből csináltuk meg Oszvald Marika, Denk Viktória, Peller Károly és Árvai Dániel főszereplésével a Sissi, a magyar királyné című előadást, ami fantasztikusan sikerült. Az eredeti darabot – amelyben megjelenik Andrássy gróf és Sissi szerelme – átdolgoztuk, a nemzeti operettjátszásnak megfelelő stílus mentén, így egy egészen különleges, példaértékű előadás született.

Részlet a 120 perc a Föld körül című előadásból (Forrás: Monarchia Operett)

– Mi ihlette a 120 perc a Föld körül című előadást?
– Arra kértek, hogy próbáljunk összerakni egy igazi jó gálaestet. Én azonban nem szeretem azokat a gálaesteket, amelyekben egyszerűen csak bejön a primadonna egy szép ruhában, aztán a bonviván, énekelnek, táncolnak, de nincs kohéziós erő, amely az egész előadást összetartja, éppen ezért azt találtam ki, hogy legyen ennek az előadásnak egy kerete: egy nagy, hőlégballonos Föld körüli utazás, amely során Kálmán Imre csodálatos dallamai csendülnek fel, a Jaj, cica, eszem azt a csöpp kis szádtól a Te rongyos életen át a Bajadérig. A rengeteg magyaros dallam mellett francia, olasz, bécsi, és amerikai dallamok is szerepelnek az előadásban, sőt Kálmán Imre készített olyan operettet is, amely a moszkvai hómezőkről szól. Nekem nagyon közeli és kedves a Bajadér című, keleti koloritokkal teli operettje is. Nagy ívet járunk be tehát, az utazás végén pedig Kolozsváron keresztül visszaérkezünk a legmagyarabb, legcsodálatosabb világba.

– Említette a kohézió kifejezést. Mi az, ami ezeket a dalokat egy előadássá fűzi?
– Blokkokból áll ez az előadás, van benne egy budapesti, egy bécsi, egy orosz, egy indiai, egy amerikai és egy erdélyi blokk. A dalok egymás után érkeznek az egyes blokkokban, és mind segítik egymást, közben fantasztikus táncos-komikus szubrett számok láthatók telis-tele tánccal, mindezek olyan feldolgozásokban, amelyekben modernség, a jelenkoriság jelenik meg. 

Az operett nem egy panoptikum, nem egy olyan műfaj, amit úgy kell játszani, ahogy azt annak idején megírták. Az mára egy elavult színházi stílusnak számít. Úgy kell játszanunk, hogy azt a mai közönség élvezze, és át tudja adni magát ennek a gyönyörnek. 

Nemrég játszottuk az előadást Palicson, ezer néző tapsolt állva az előadás végén, egészen kirobbanó siker volt. Ez is visszaigazolta azt, hogy operettet csak mai módon szabad előadni, hogy együtt dobogjon a szívünk azzal, amit úgy nevezünk, hogy magyar virtus.

– A népzenénél az autentikustól eltávolodó feldolgozások esetén szokás „folkrendőrségről” beszélni, szirénázik-e az „operettrendőrség”, ha a megszokottól eltér egy-egy rendezés, vagy elképzelés?
– Azt gondolom, hogy alapvetően a műfajt kell tisztázni. Az operett egy egészen különleges, izgalmas, és ezen belül az egyetlen olyan műfaj, amely kizárólagosan a szerelemről, a szerelem diadaláról szól. Ez pedig ugyanolyan aktuális ma, mint ahogy aktuális volt száz vagy kétszáz évvel ezelőtt is. Viszont úgy kell megszólalnia, hogy a mai fiatalok, vagy bárki, aki ma itt él velünk, úgy érezze, hogy róla beszélünk. Elkerülhetetlen, hogy mai érzelmeket mutassunk, mai kifejezéseket használjunk, tehát hogy az operett a korhoz illeszkedő legyen. A legeklatánsabb példa erre Shakespeare Szentivánéji álom című műve, melynek létezik egy csodálatos, a 19. század mesenyelvén született Arany János-fordítása. Ám ez eredendően egy sokkal durvább, keményebb, állati ösztönöktől fűtött darab, ezért a színházak ma nem ebben, hanem Nádasdy Ádám fordításában játsszák. Újabb és újabb fordítások születnek, egész egyszerűen azért, hogy a mai néző nyelvezetéhez jobban illeszkedjenek, hogy a mai néző érzelmei megmozduljanak. Nem elvárható, hogy a nézőt megérintsen egy száz évvel ezelőtti fordítás, vagy hogy száz évvel ezelőtti poénokon nevessen. 

Szinetár tanár úr mondta mindig, hogy az operett egy aktuális, szemtelen műfaj. Abban a másodpercben, amikor ezt az aktuális szemtelenséget elvesszük, a fiatalok felállnak és otthagyják. Élő kapcsolatot próbáltunk létrehozni a közönséggel, és olyan stílusban, ami mindenkit megszólít. 

Peller Karcsi, Oszvald Marika, Lehoczky Zsuzsi – ők mind-mind meghódítják a közönséget a maiságukkal, és ezt a jövőben is folytatni kell, ebbe az irányba kell vinni az operettet, máskülönben ez a műfaj valóban elöregszik és meghal. Kérdésére válaszolva, az „operettrendőrség” szerintem egy nagy csacsiság, mert az operett ugyanúgy színház, amelybe élet, erő kell, és bátran hozzá lehet rakni olyan dolgokat, amelyek mindenkit érdekelnek és megfognak.

– Kik láthatók az előadásban?
– A táncos-komikus szerepben Kollár Péter Erik és Gats Évi, akiknek a nevéhez sok-sok nagy siker fűződik. Az egyik tenor Árvai Dániel, a Monarchia Operett alapító tagja, a másik pedig Kádár Szabolcs János, aki többek között Veszprémben énekli Edvint a Csárdáskirálynőben. Két primadonnánk van, egyikük Denk Viktória, akinek a nevéhez fűződik a Sissi, a magyar királyné főszerepe, mellyel áprilisban az Erkel Színházban fantasztikus sikert aratott kétezer néző előtt. Frankó Tünde Liszt-díjas érdemes művész pedig elképesztően sok operai és operett szerepben bizonyított már. Egyikük sem egy klasszikus értelemben vett, túlsúlyos primadonna, aki hatalmas ruhában jelenik meg a színpadon, hanem ízig-vérig nők, akik bármikor bemehetnek egy mai diszkóba is. Ők (is) biztosítják a folytonosságot, nekik is köszönhető, hogy az operettre ma már nem úgy nézünk, mint egy régimódi, elavult műfajra, hanem mint egy friss, fogyasztható, remek süteményre. Az előadást Kéménczy Antal vezényli, aki az operettet nem operettként kezeli, hanem nagyon fordulatos mai zeneként, ezért nincs semmilyen álmatag bekötés, hanem minden arról szól, hogyan tud hatni az emberekre.

– Honnan jött az ötlet, hogy Csonka András legyen a műsorvezető?
– Csonka Bandi nagyon régi jó barátom, és amikor elkezdtünk azon gondolkodni, hogy ki az, aki egy ilyen utazást szórakoztatóan le tudna levezényelni, egyből az ő neve merült fel. Bandi nagyon jó érzékkel, ötletesen, igazán élvezetesen mesél sztorikat, emellett elképesztően  jó kapcsolatot tud tartani a közönséggel. Egy rendkívül érzékeny emberről van szó, aki azonnal látja, hogy mennyire figyel, mennyire van topon a közönség, a kisugárzásával pedig egyszerűen vonzza a nézőt. Szóval nála jobb és alkalmasabb műsorvezetőt nem is tudtunk volna találni.

Borítókép: Kerényi Miklós Gábor (Fotó: Dombóvári Tamás)