Mennyi vagyok én? – Keleti Éva eddig nem látott fotói

Hetvenéves pályafutásának első négy évtizedéből és az eddig elő nem hívott képeiből rendezett kiállítást a híres fotográfus. Keleti Éva saját maga is nagy gonddal válogatja, kezeli fotóit, a tárlat kurátori feladatait pedig Tikos Dórával osztotta meg. Az Amit még nem láttatok… augusztus 20-ig tekinthető meg az Aranytíz Kultúrházban.

2023.07.20 Budapest Keleti Éva kiállítas Fotó: Kurucz Árpád Fotó: Kurucz Árpád

Az első teremben a ’50-es, ’60-as évek fotóit láthatjuk. Nem a Keleti Évára jellemző, vele könnyen azonosítható portrék, s ebben a helyiségben nem is színházi alkotások kapják a főszerepet. Láthatunk fekete-fehér életképeket a vidéki és a budapesti hétköznapokból, divatfotót a romokban álló Erzsébet híddal, a vidéki aratásra hazatérő, városivá avanzsált színésznőt családi körben.

A második teremben a ’70-es, ’80-as évek kulturális életébe nyerhetünk betekintést. Olvasópróbák, színházi és táncos előadások elkapott pillanatai elevenednek meg, amelyek között helyet kapott az ikonikussá vált Extázis is, amelyen Judith Jamison, az amerikai Alvin Ailey táncszínház táncosa látható, amint egy táncmozdulat közben fehér ruhája teste mellett kel önálló életre.

– Az Extázis, mondhatom, hogy a legkedvesebb képem. Olyan sokan szeretik – akkor pont én ne szeressem? Az Extázisban sok minden van, több talán, mint amit látnak az emberek. Benne van az élet, a születés és a halál, a mozgás, s ezáltal mindnyájunk élete. Nem a kép értéke itt a lényeg, hanem hogy én mit tettem hozzá. Az én képességem volt az, hogy akkor exponáltam? Én ismerem a körülményeket. A véletlen volt, hogy pont akkor exponáltam. Véletlen, vagy a képességem, vagy az őrangyalom volt? Annyi kérdést tudnék ezzel kapcsolatban feltenni. 

Máig úgy gondolom, hogy az életem végéig sem leszek képes eldönteni, különválasztani azt, hogy tehetség, véletlen, szerencse, vagy ezek összetevője – plusz valami ezeken túli, amit megkaptam. Ha kaptam ezt a pluszt, azért nagyon hálás vagyok a Jóistennek. Ha pedig ezeket ő mind összpontosította, és így született meg ez a kép, azért is nagyon hálás vagyok. Az igazság viszont az, hogy örök kérdés marad számomra, hol vagyok én, és mennyi vagyok én

– hallható Keleti Éva önvallomása egyik legismertebb fotója kapcsán.

A tárlat második termében sok táncos képet láthatunk, főként a balettintézet táncosaival (Fotó: Kurucz Árpád)

A fotók egy része a szobarészben felállított szekrényszerű állványon található, a képek között pedig az alkotó antik fényképezői találhatók. 

Szovjet gyártmányú Szmena és Ljubityel, japán Yashica, német Voigtländer és drezdai gyártású Zeiss Ikon, valamint egy régi, egészen kis méretű Canon is megtalálható a gyűjteményben.

Sajnos azonban ezeket az érdekes, és a maihoz képest merőben más technikát alkalmazó masinákat nem lehet elég közelről szemügyre venni – pontosan az elhelyezésük miatt. Egy-egy kép között, lopva lehet csak őket megkukucskálni, és sajnos semmilyen kommentárt sem csatoltak hozzájuk. Ugyanez érvényes a fotográfiákra is. Ugyan minden mellett találunk egy-egy QR-kódot, ám ezek csak az adott kép MTVA Fotótárában kapott helyre kalauzol minket, ahol nem derül ki sokkal több, mint a cím, a készítés dátuma és persze az alkotó neve. Pedig igazán érdekes lenne egy bővebb leírás mellett a készítési technikát és az eszközt is feltüntetni, hogy a szemlélődő ezt az információt kirakósként összeilleszthesse a kiállított vintage gépekkel.

A harmadik terem a meghitt pillanatoké (Fotó: Kurucz Árpád)

A harmadik teremben sokkal személyesebb fotográfiákat láthatunk. Törőcsik Marit és Bodrogi Gyulát otthonukban, Darvas Ivánt kellemes iddogálás közben vagy Tolnay Klárival közös lakásukban leshetjük meg, Kodály Zoltánt és Michael Oliver zenekritikust Galyatetőn, a balerinaként ismert Lakatos Gabriellát pedig  a kertjében tyúkok és egy kutya társaságában. 

Látszik, Keleti Évának milyen kiváló érzéke van ahhoz, hogy ezekből a különböző művészekből előcsalogassa azt az intimitást, másokkal nem megosztott meghittséget, amire más nem lett volna képes.

A kiállítás egyértelmű sztárja Ruttkai Éva, akit a tárlat legalább egyharmadát kitevő fényképén láthatjuk az olvasópróbától és előadáson szerepléstől a focizáson keresztül szinte minden élethelyzetben.

Ezt a kiállítóteret vizuálisan két nagy elem tagolja. A terem egyik harmadában lévő, festőállványra állított két kép (amelyen az egyetlen színes kép található), amelyek mellett egy balettjelmez áll, míg felettük negatívok és balettcipők lógnak. A terem középső részében, a fal mellett egy fésülködőasztal áll modern illusztratív és eredeti rekvizitekkel. Az utolsó helyiségben maga Keleti Éva, a vele készült beszélgetés a „kiállított tárgy”, akivel egy nagyjából tizenöt perces, személyes hangvételű interjú tekinthető meg. Benyomásait, anekdotáit osztja meg azokkal, akik leülnek hozzá: Törőcsik Mariról, Darvas Ivánról, Psota Irénről, Béres Ilonáról mesél.

Keleti Éva 1931-ben született Budapesten. Fizika–kémia szakon tanult az ELTE Természettudományi Karán, majd egy nyári gyakorlatot követően 1954–1976 között riporterként dolgozott a Magyar Fotónál, majd jogutódjánál, az MTI-nél. 23 évig az Új Tükör fotóriportere, képszerkesztője, főszerkesztő-helyettese, majd a Színházi Élet képszerkesztője volt. A HT Press sajtóügynökség, a Gamma Képügynökség fotós főszerkesztője, majd 1992-től az Europress vezető munkatársa, fotószerkesztőségének vezetője. Három évig volt a World Press Photo zsűrijének és nemzetközi elnökségének tagja, amely az ő közbenjárásával érkezett Magyarországra 1984-ben. Máig fotókiállítások és pályázatok szervezője.

Borítókép: Keleti Éva eddig elő nem hívott képeit tekinthetik meg az Aranytízben (Fotó: Kurucz Árpád)