A hangjáért, zökkenőmentes technikájáért és gazdag muzikalitásáért dicsért Nadine Sierrát napjaink egyik legígéretesebb fiatal tehetségeként ünneplik az operajátszásban. Hatéves korától járt énektanárhoz, szeretett magasan énekelni, szopránszerű hangja volt.
Tízéves voltam, amikor anyukám megmutatta nekem videón a Bohéméletet
– emlékezett vissza egy korábbi interjúban a kezdetekre Nadine Sierra, aki már ekkor beleszerelmesedett az operába, és elhatározta, hogy operaénekes lesz. Ettől kezdve állandóan tanulni akart, hogy minél többet megtudjon a műfajról és a szakmáról. Mint mondta, amióta elkezdett operával foglalkozni, a zenei ösztöne a francia és az olasz repertoár felé vezette. Ezt szereti, ezek a nyelvek állnak hozzá közel, sokkal természetesebben énekel olaszul és franciául, mint németül. Persze énekelt már Sophie-t a Rózsalovagból és Paminát a Varázsfuvolából, de mindössze eddig terjedt a német repertoárja. – A hangom textúrája és tömörsége miatt nem hiszem, hogy nekem való lenne bármelyik Wagner-szerep – magyarázta.
A szombati koncerten operákból, operettekből és a West Side Story című musicalből hallhatunk részleteket.
Nadine Sierra szerint utóbbihoz nem kell másfajta technika, de más stílussal kell megközelíteni, mint egy operát. Egyébként Leonard Bernstein operának szánta a West Side Storyt, nem pedig musicalnek. Nadine Sierra elmondta, hogy mindig szeretett közönség előtt fellépni, mert jó nézni, hogyan hat rájuk a zene. Amikor fiatalabb volt, színpadra lépés előtt volt benne egy kis idegesség, lámpaláz leginkább azért, hogy képes lesz-e a legjobb formáját hozni.
A világhírű Francesco Demuro olasz operatenor a magyar közönség számára nem ismeretlen. Korábban a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Müpa meghívására Bellini A puritánok, később Bellini Az alvajáró operájában, valamint az Operaházban Verdi Rigolettójában, a mantuai herceg szerepében ünnepelhette a nagyérdemű.
A kiváló tenor több alkalommal lépett már fel közösen Nadine Sierrával, többek között a Teátro La Fenicében, a San Franciscó-i Operában és a New York-i Metropolitanben a Traviata, a Cosi fun Tutte és a Bohémélet előadásokban.
Francesco Demuro tízévesen kezdett el énekelni, majd a szardíniai Sassari és Cagliari konzervatóriumaiban folytatta tanulmányait. Nemzetközi karrierjét nagy sikerű pármai debütálása indította el Verdi Luisa Miller című operájában. Ezután a legnagyobb tenorszerepek következtek a világ legismertebb dalszínházaiban: mantuai hercegként (Verdi: Rigoletto) Torinóban, Pármában, Hongkongban, Pekingben és San Franciscóban, Alfred Germontként (Verdi: Traviata) a Veronai Arénában, a Covent Gardenben és a Berlini Staatsoperben, valamint Nemorino megformálójaként (Donizetti: Szerelmi bájital) a Milánói Scala és a Bécsi Staatsoper színpadán ünnepelte a közönség.
Korábban egy interjúban azt nyilatkozta, hogy szereti az olasz zeneszerzőket, köztük Donizetti és Bellini operáit, de nagyra tartja a francia szerzőket is, különösen Jules Massanet egyik leggyakrabban játszott operáját, a Werthert. Mint mondta, a darab vokálisan igen drámai. Egyszerre van szükség hozzá a tökéletes legatóban való éneklési képességre és a pianissimo használatára is.
A tenor budapesti fellépései önmagukban is kuriózumok, hiszen naptárja évekre előre telített: a tengerentúlon Seattle-ben lép fel Rodolfo szerepében (Puccini: Bohémélet), majd a New York-i Metropolitan, a Milánói Scala, a Frankfurti Opera és a párizsi Opéra Bastille következik.
