Sok-sok évvel ezelőtt született a – később Europa Nostra-díjat nyert – terv a Kodály körönd négy épületének egyidejű felújítására, azonban a tulajdoni viszonyok különbözősége és a pénzhiány nem tette lehetővé, hogy Nagy Bálint Kossuth-díjas építész és társainak munkáját megvalósítsák.

Nemrég egy messziről hazatért ismerősöm csodálkozott rá a Kodály köröndre: – Micsoda elegáns, szép tér nyílt itt meg! – bámult a félig kész térre. Sietve hozzátette, úgy maradt meg benne, hogy szinte fekete, nagy komor házak fogják közre a teret. A kép már azért sem túlzás, mert a most átadott, Kauser József tervezte eklektikus építészeti remek közel egy évtizedig amolyan szellemház volt, hiszen a lakók egy része kiköltözött belőle.
Ezen a nyáron a Hübner-udvar átalakításával a tér harmadik épülete nyeri vissza eredeti pompáját, így szépen, fokozatosan arca lesz a sokáig sötétbe burkolózott, személytelen házaknak, kitárul a körönd teljes képe.

A Kodály körönd a hatalmas palotáival, a negyed ívekre tagolt szerkezetével egyedülálló tere az Andrássy útnak, a sugárút pontosan megtervezett koncepciója szerint innen kezdődik el a Városligetig tartó előkertes rész. A sugárút ettől a ponttól kapott természetközeli látványt, előkelő villák váltják fel a korábbi utcai üzleteket.
A körönd mindegyik épülete a neoreneszánsz stílust követi, hol francia, hol olasz, hol pedig német motívumokat kínálva, de mivel mindegyik palotát más építész tervezte meg, teljesen önálló arculatot kaptak.
Nagy Bálint Kossuth- és Ybl-díjas, nemzetközileg elismert építész a tér egységes felújításában gondolkodott. Mint egy korábbi interjúban elmondta, mivel két épületnek vakolt, a harmadiknak festett, sgrafittó díszítésű, a negyediknek pedig téglaburkolatos homlokzata van, más-más szaktudást igényel a rekonstrukciójuk.
Az egyikhez festőrestaurátori, a másikhoz kőrestaurátori szaktudás kell. Mindegyikhez szükség van fémrestaurátor munkájára is az értékes kovácsoltvas kerítések miatt.
A körönd rég magára hagyott épülete
Homokszínű homlokzat, zöld ablakkeretekkel: erre hasonlított az eredeti Hübner-udvar, amelyet műemléki rekonstrukcióhoz méltóan állított helyre a beruházó. A kész homlokzat egyelőre a Szinyei Merse Pál utcai részen látható, a körönd felőli oldal még ponyvákkal borított, de már kivehetők a megújuló régi formák. Az elmúlt közel száz évben a budapesti járókelő csak ütött kopott, sárgás színű épületképet, kéttornyú torzót láthatott Bukovics Gyula neoreneszánsz épületéből. Az Andrássy út 92–94. számú ház a II. világháborúban egy bombatalálatban veszítette el két tornyát, így csak az Andrássy út felőliek maradtak meg.
Az épületen az elmúlt közel száz év alatt komolyabb felújítás nem történt, kopott ornamentikája mögött csak sejteni lehetett a valamikori eleganciát.
Domborműveit tekintve a négy épület közül a szóban forgó volt a leggazdagabb. Négy előreugró rizalit emelkedik ki az épület síkjából, ezek alatt néhol oszlopok és erkélyek tagolják a homlokzat. A boltíves kétoszlopos erkélyek mögött megbúvó dupla erkély az épületnek sajátos ünnepélyességet kölcsönöz. Ez az emelkedettség jellemzi a körönd felé az épületet, a két utcai irányban – az Andrássy út és a Szinyei Merse Pál utca felé – már sokkal visszafogottabb arcát mutatja a ház. A gazdag mintázatú stukkókkal díszített kapualjak szintén a leglátványosabb részei a körönd többi műemlékével összevetve.