Szeptember 4-én este elhunyt Kristóf István, a Fővárosi Nagycirkusz egykori igazgatója, artistaművész, Jászai Mari- Ezüst Bohóc-díjas és Érdemes Művész – közölte az intézmény vezetése.
Kristóf István 1941. szeptember 11-én született Keszthelyen, artistacsalád dinasztia sarjaként, egy vándorcirkusz kocsijában. Nagyapja Richter János, édesapja Kristóf István erőművész volt, aki az Aida nevű elefánt számával a „francia Herkulesként” vált ismertté. A család őt is a porondra szánta. Alig múlt tizenegy éves, amikor először lépett a közönség elé. A „Kisfiú nagy elefánttal” című szám a profizmus felé vezető út első mérföldköve volt. Tizennégy éves múlt, amikor szülei beíratták az akkori Állami Artistaképző Iskolába.
Álmának megvalósításában, hogy légtornász és a világ legjobb fogója legyen, húga támogatta: közösen megalkották levegő duett számukat, amelyet 1958. márciusában mutattak be, először nagybátyjuk cirkuszában, majd a Fővárosi Nagycirkuszban.
Kristóf István az orosz Nyikolaj Panovval Bulgáriában találkozott, saját bevallása szerint tőle tanulta a legtöbbet. Ezt követően a formabontó megoldásokra és újszerűségre törekvő művésztársaival megalapították Magyarországon a Hunor csoportot. A világon először ők mutatták be a nyújtóakrobatikát a levegőben, egy repülő hintával kombinálva. A nemzetközi szakma is felfigyelt rájuk, amikor a világon először rögzítettek szédítő magasságban hintát, a szokásos magasság kétszereséről ugrottak. Az artistacsoport számos országban turnézott: Ausztria mellett Olaszországban, Dániában és Oroszországban is fellépett.
A szintén cirkuszdinasztiából származó Sallai Ilonával 1963-ban házasodtak össze. Egy perzsa számot állítottak össze, amellyel bejárták a világot: Bulgáriától kezdve Görögországon és Ausztrálián át a Fülöp-szigetekig számos országban szerepeltek nagy sikerrel. Deszka-handvoltige produkciójukat 1977-ben a Nemzetközi Cirkuszfesztivál Ezüst Bohóc-díjával ismerte el a zsűri. Ők voltak az első magyar artistaművészek, akik a rangos elismerést megkapták.
Egy sérülés vetett véget karrierjüknek. Kristóf István felesége lezuhant, amikor németországi turnéjukra próbáltak 1987-ben. Hosszas vívódás után el kellett fogadniuk, hogy az artistaélet számukra véget ért.
Kristóf István a Fővárosi Nagycirkusz vezetőjeként folytatta pályafutását. 1988-tól kezdve 24 éven át irányította igazgatóként az intézményt, folyamatosan törekedett az új utak keresésére. Művészi ambícióit, tapasztalatait sikerrel alkalmazta a műsorok összeállításánál. Fiával, Kristóf Krisztián artistaművésszel, Guinness-rekorder magyar zsonglőrrel közösen álmodták meg és hozták létre a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivált.
Kristóf Istvánt a Fővárosi Nagycirkusz saját halottjának tekinti, és emlékfalat emel tiszteletére az intézményben. Kristóf István a magyar cirkuszművészet világának meghatározó és kiemelkedő alakja volt.
„Cirkuszosként minden egyes lépésért meg kell szenvedni”
Vannak köztünk legendás emberek: olyanok, akiknek életműve messze meghalad minden várakozást. Olyanok, akik tehetségükkel és a lehetetlent nem ismerő bátorságukkal alkotnak, létrehoznak, teremtenek. Kristóf István világhírű, a IV. Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon Ezüst Bohóc-díjjal elismert artistaművész, a Fővárosi Nagycirkusz volt igazgatója (25 éven keresztül) és a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivált a semmiből létrehozó alapítója ilyen legendás ember volt. Szigorú, maximalista, ritkán mosolygó
– emlékezett Kristóf Istvánra Pál Dániel Levente, a Fővárosi Nagycirkusz dramaturgja.
Hozzátette: – Fontos volt nekem, amit mond. Igyekeztem minden percet megragadni, hogy tanuljak tőle, sokat magamba szívjak abból a tudásból, amit nyolc évtized alatt, a cirkuszvilág élvonalában összegyűjtött. Kedvelt és biztatott: újra lehet, rendezzek még, ne hagyjam abba, folytassam, alkossak, van hozzá tehetségem – írta a dramaturg.
Pál Dániel Levente felidézte utolsó találkozásukat is. „Büszkén meséltem neki nemrég, A sztyeppe illata premierje után, hogy újra rendeztem, New Delhiben, Indiában. Minden apróságra kíváncsi volt, végigvettük az egészet, csillogott a szeme, mosolygott, megfogta a kezem, hosszan tartotta öreg tenyerében, és azt mondta, hogy: »Jól van, bíztam benned!«. Ekkor találkoztunk utoljára. Most már véglegesen. Tegnap este elment, és ma már talán együtt próbálnak újra az égi porondon feleségével, szállnak a felhőkre rögzített trapézon."
Cirkuszosként minden egyes lépésért meg kell szenvedni
– mondta sokszor. Én pedig így folytatom tovább:
Ha tehetséges vagy, minden egyes lépésedért meg kell szenvedni
– zárta megemlékezését a dramaturg.
Borítókép: Kristóf István (Forrás: Fővárosi Nagycirkusz)
