Kaposvári József-díj: segíteni a rászorulókon, erőn felül is

A 2023-as díjakat a pesterzsébeti Csili Művelődési Központ színháztermében adták át szeptember 14-én. A Kaposvári József Stúdió minden évben azoknak adományozza az elismerést, akik szűkebb vagy tágabb környezetükben példamutató tevékenységükkel, lehetőségeikhez mérten, vagy éppen jóval lehetőségeiken túl is segítik a rászorulókat.

2023. 09. 15. 17:00
Fotó: Boda János
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Kaposvári József Stúdió a pesterzsébeti mélyszegénységben élő családok társadalmi felzárkóztatásának elősegítésére jött létre 2017 tavaszán.

 A programot három roma értelmiségi valósította meg, akik maguk is mélyről jöttek, mára már viszont mindannyian komoly sikereket tudhatnak maguk mögött: tapasztalatukkal, szakmaiságukkal segítik a kerületi lakosokat. A stúdió alapító-programigazgatója Papp Róbert Sára Sándor-díjas (2023) dokumentumfilm-rendező és megannyi televíziós produkció (Életkerék - MTVA) szerkesztő-riportere; társalapítója és programigazgató-helyettese pedig Kerekes-Jónás Tímea egészségügyi tanácsadó, az Aranypánt-díj 2016-os díjazottja.

 A Kaposvári József-díj átadását zenei produkciók színesítették (Fotó: Boda János)

A köszöntők sorát Szabados Ákos, Pesterzsébet polgármestere nyitotta.

Elmondta, hogy a stúdió vezetőihez személyesen is jó kapcsolat fűzi, és büszkék rá, hogy ilyen civil kezdeményezés működik a kerületben. Hangsúlyozta, hogy a díjátadó „csupán” a jéghegy csúcsa, kiemelt eseménye az egész évben folyó csendes, mindennapi segítő munkának.

Ezt követően a szót Ottrubay Wolf Ágnes, a Kaposvári József Stúdió cselekvő nagykövete, a kaposvári VisFontis Alapítvány elnöke vette át, 

aki Közép- és Kelet-Európában is küzd a gyermekszegénység ellen és a hátrányos helyzetűek megsegítéséért.

Az Igazgyöngy Alapítvány kuratóriumi elnökeként az esélyteremtés biztosításában van fontos szerepe, 2019-ben maga is megkapta a Kaposvári József-díjat. Köszöntőjében kiemelte, hogy idén a 13 díjazott listáját látva kifejezetten boldog volt, hiszen minden díjazotthoz van személyes kötődése is. A kitüntetettek nagyon különböző területekről érkeztek, de egyvalami közös bennük: a jószolgálati munka, amit végeznek.

A díjátadón elhangzó köszöntők sorát a Kaposvári József Stúdió alapítója és programigazgató-helyettese, Kerekes-Jónás Tímea zárta.

Ő korábban főápolóként dolgozott, a Nyírő Gyula Kórház – Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet pszichiátriai osztályának munkatársa volt, jelenleg pedig egészségügyi és szociális tanácsadóként tevékenykedik, valamint feleségként és családanyaként is helytáll.

Tímea mesélt a stúdió névadójáról, Kaposvári József makói cipészről, „Az ország cipészeként” ismert szakemberről. Kaposvári József minden lábbelijében óriási tapasztalat kamatozott: a mozgásában korlátozott cipész Szegeden tanulta meg a szakmát, majd Budapesten tanult ortopéd cipészetet. Az egyedi, méretre gyártott cipők minden darabját hagyományos módon, valódi bőrből készítette iparművészeti színvonalon. A mesterember 2017 februárjában váratlanul, rendkívül fiatalon, 40 esztendős korában hunyt el. 

A stúdió 2018-ban vette fel a mester nevét, aki egész életében ott segített, ahol tudott: például számos általa készített cipőt adományozott rászoruló gyermekeknek.


A köszöntők után került sor a díjak átadására. A 2023-as Kaposvári József-díjat a következőknek ítélték oda:

Borók Szabina műsorvezető; Danyi Diána énekes és Sallai Dávid zenész, újságíró; Daróczi Ágnes előadóművész, kulturális menedzser, újságíró, kisebbségkutató; Gulyás Klára kulturális antropológus; Herczeg Krisztián igazgató, Cseppkő gyermekotthon; Kiss Fruzsina közösségtervező szakember; Dr. Kocsis Krisztián neurobiológus; Puskás-Dallos Péter énekes; Rédei Éva könyvesboltvezető, a Pozsonyi Piknik alapítója; Sváb-Repponi Felícia jogász; Szinetár Dóra színész, énekes; valamint egy civil szervezet is megkapta, a Budapesti Református Cigány Szakkollégium (RefoRom Szakkollégium).

A díjátadó során színes zenei produkciókkal közreműködtek a Virtuózok felfedezettjei: Oláh Vilmos  és a Lugosi testvérek, Ali és Eszter; a Danyi Diána Quintett és az X-faktorból megismert Helfy Alexa énekesnő.

Borítókép: Az idén díjazott civil szervezet, a Budapesti Református Cigány Szakkollégium igazgatója és támogatottjaik (Fotó: Boda János)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.