Póka Egon a hazai rock-blues egyik legnagyobb alakja, aki 2021-ben, 68 éves korában hunyt el. 1996-ban ő alapította a Kőbányai Zenei Stúdiót, ahonnan azóta több száz muzsikus indult el és vált a blues-, jazz- és rockszcéna elismert zenészévé. 1978 és 1993 között a Hobo Blues Band tagja volt, a P. Mobilban pedig 1997 és 2009 között játszott. Az 1984-es Vadászat című albumot, amelyet a magyar rockzene egyik csúcsteljesítményének tartanak, a Póka–Tátrai duó készítette.
Gyimesi László, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének alelnöke, aki alapítása óta központi szerepet játszik a Kőbányai Zenei Stúdió életében, lapunknak nyilatkozva felidézte az iskola alapításának történetét. Elmondta, hogy 1993-ban kezdtek el azon dolgozni Póka Egonnal, hogy a könnyűzenei képzést a már meglévő, magas szintű komolyzenei képzéshez hasonlóan iskolarendszerbe integrálják. A kőbányai önkormányzat támogatásával 1994-ben kapták meg használatra a korábban bölcsődeként funkcionáló épületet, amelyet aztán saját erőből, igazi közösségi összefogással alakítottak át az új céloknak megfelelően. Ahogy Póka maga fogalmazott egy 2019-es interjúban:
Pénz nem volt, de az épületet használhatóvá kellett tenni. Voltak itt vasbeton falak is, amik útban voltak, úgyhogy hoztunk légkalapácsot. Életemben nem volt a kezemben légkalapács, ketten tartották, én meg nyomtam. Elképesztő helyzetekbe kerültem mint basszusgitáros: falakat bontottunk, villanyt szereltünk, aztán egyszer csak eljutottunk odáig, hogy elindult az iskola.
Ez végül 1996-ban következett be. Oktatási-iskolaszervezési tapasztalatok híján mindent menet közben, tapasztalat útján tanultak meg az iskolában. Meg kellett szervezni a tanári kart, ami egy zenei képzés esetében azt jelenti, hogy 40-50 tanárra volt szükség, mivel a főtárgyi oktatás személyes órákon zajlik: egy diák, egy tanár. Ahogy Póka Egon lánya, Vanessa fogalmazott lapunknak: – Az édesapám, az alapító társai és az iskola tanárai kölcsönös tiszteleten alapuló, összetartó közösséget hoztak létre, mely az elmúlt 25 évben folyamatosan gyarapodott – egyedülálló módon a szakmában.
Baricz Gergely, a Kőbányai Zenei Stúdió egykori diákja, ma tanára így fogalmazott:
Nem tudom szavakba foglalni Egon erejét, vagy különleges képességét, csak azt tudom, hogy a puszta jelenléte többek között engem is csodálattal, tisztelettel és rajongással töltött el. Egy teremtő embert ismertem meg benne, annak minden velejárójával. A születőben lévő intézmény útját ő kezdte el kitaposni. Nagyrabecsült intézményeink névadóinak sem volt mind szeplőtlen életük, ez esetben sem állítom ezt. Viszont a felhozott sérelmek nem tudják eltörölni Póka Egon érdemeit. Hálás vagyok, hogy ismerhettem.
– Ő egy jelenség volt, akit nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Volt, aki rögtön tudta ezt szeretni benne, és volt, aki sosem. És igen, tudott karcos, akár durva is lenni, de ehhez hozzátartozik, hogy egy másik generáció tagja volt, egy durva szubkultúrából, akinek nagyon sok mindenen át kellett mennie ahhoz, hogy megteremthesse, amit létre akart hozni. Mind a zenei pályája során, mind az iskola létrehozásakor, s utána is, rengeteg olyan szituáció volt, ahol arra volt szükség, hogy határozott legyen – mondta lánya.
– Amit az iskola működéséből én, mint a fenntartó képviselője láttam, annak alapján nem volt szükség rá, hogy beleszóljak a működésébe. Ezt egyébként alátámasztják az azóta eltelt évek eredményei, amelyet az iskola egykori diákjai elértek. Egon összetett és színes személyiség volt, számos jó és kevésbé jó tulajdonsággal, hiszen kinek nincsenek ilyenjei? – idézte fel Gyimesi László. Emlékei szerint Póka nagy munkabírású, tehetséges és alkotni vágyó ember volt, akinek szívügye volt az iskola: esetleges kudarcait ugyanúgy sajátjának élte meg, mint a sikereket. Átlagon felüli elszántsággal dolgozott mindenben, ami nem zárja ki, hogy ne lettek volna vitáik.
Mindez abból fakad, hogy a művészetoktatásban nem ugyanazt jelentik a dolgok, mint a civil életben. Amit felemlegetnek most, hogy Egon mindenkit kicsikémnek hívott: még engem is szólított így. Neki ez volt a szavajárása, semmilyen hierarchikus tartalma nem volt.
Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója, aki a Mandineren osztotta meg véleményét a Póka-ügyről, szintén megemlítette, hogy valóban szokása volt Póka Egonnak kicsikémnek szólítani mindenkit. Ahogy írta:
Engem is kicsikémnek becézett olykor. És én ettől nem »megmetoozva« éreztem magam – bár először vicces volt hallani, még a feleségem sem szólít így –, hanem örültem neki. A bizalom jeleként értékeltem.
Véleménye szerint nemtelen cselekedet hasonló támadást intézni valaki ellen, aki már elhunyt. Így sem védekezni nem tud, sem elmondani a saját olvasatát a történtekről. Bayer Zsolt az ügyben ennél sokkal sarkalatosabban fogalmazott: véleménye szerint évtizedesen ocsmány, undorító, aljas „cikket” rittyentett a Telex Póka Egonról.
Póka Vanessa felidézte, hogy édesapja mindent megtett a „kicsikéiért”, mert neki mindenki a kicsikéje volt – fiú, lány, férfi és nő egyaránt.
– 2021. októberi búcsúztatásán is el tudtam mondani, hogy rengeteg testvérem volt, ő minden diákjának apja volt egy kicsit. És igen, ezzel együtt tudott nagyon nyers, őszinte is lenni, és volt, érthetően, aki ezt nem tudta elfogadni, akinek ez túlzó volt.
A minap megjelent cikkel kapcsolatban azt sajnálom, hogy egyrészről meg sem próbál pártatlan, elfogulatlan vagy kiegyensúlyozott lenni – ami alapkövetelmény lenne, különösen egy ilyen minden szempontból érzékeny téma esetében –, másrészről pedig, hogy esély sincs a szembesítésre, nem tudja már megvédeni magát, lehetőség sincs a megbocsátásra.
Borítókép: Póka Egon életének központi része volt a tanítás (Fotó: Oláh Tibor)
