Frenreisz Károlyról tudni kell, nem csupán remek zenész – zeneszerző, szövegíró, basszusgitáros, klarinétos, szaxofonos –, de kiváló menedzser, szervező és üzletember is. Talán ezért nőtte ki a Benkó Dixieland Bandet, a Metró együttest, de még a Locomotív GT-t is anno.
És az LGT hátrahagyásával eljutottunk az 1973-as esztendőhöz, vele Magyarország harmadik számú szupergruppja, a Skorpió zászlóbontásához. Erre a zászlóra azt a négybetűs szót írták, amely a hetvenes-nyolcvanas években súlyos tömegeket vonzott a színpadok elé, életformát alakított és a fiatalok körében „ügyet” kreált. És ez így dübörgött először 1979-ig, majd némi fazonigazítást követően 1983-ig. Hogy aztán két év szilencium után – némi szókiigazítással – ismét „azt beszélje már az egész város”, hogy a Skorpió köszöni szépen jól van, él mozog és tovább virtuózkodik a rock örökkévalóságában, valamint elpusztíthatatlanságában. Napjainkig.
Aki nem hiszi, mondhatnánk, járjon utána; még nagyon messze sem kell menni, elég kizarándokolni a Városliget úgynevezett Napozórétjén felállított monstre, két, óriás kivetítővel ellátott színpadhoz, ahol a fő attrakció, az ötvenes jubileumát ülő Skorpió mellett még három formáció mutathatja meg magát.
Meglepetés erejével hat a Török Ádám Emlékzenekar, amely az ikonikus fuvolista-énekes, Mini-alapító néhány hónappal korábban bekövetkezett halála után már közönség elé áll. Németh Károly billentyűs mellett egy kipróbált harcos, Tomor Barnabás áll, aki elsősorban a blues és a dzsessz rock műfajában jeleskedik basszusgitárjával, valamint az egykori Piramis-legenda, Köves Pinyó dobossal. Az emblematikus, örökérvényű Mini-balladákat, tételeket (Vissza a Városba, Gőzhajó, Kell a barátság és a többi) egy Török Viktor nevű fiatal tehetség tolmácsolja méghozzá Ádámhoz hátborzongatóan hasonló frazírozással, hangszínnel. Becsukott szemmel mintha a névrokonát hallanánk… Érdekesség, hogy a fuvola szólamait a szintetizátor hozza, néhol a vendég, Kézdy Luca hegedűjével megtámogatva.
Talán a véletlen, vagy épp a biztosra menő szervezés hozta úgy, a bemelegítés cseppet sem könnyű feladatát ezen a vasárnap délutánon, illetve estén az úgynevezett tribute, vagyis tiszteletzenekarokra bízzák. Török Ádám emlékezete után az iLand-é, azaz az East utódjáé a színpad. Takáts Tamás énekessel, Pálvölgyi Géza billentyűssel, Madarász „Madi” Gábor gitárossal, Dorozsmai Péter dobossal, valamint Kontor Tamás basszusgitáros-énekessel egymás után sorjáznak az egykori East (1956, A szerelem sivataga, Elrejtettél a szívedben, stb.), valamint a vadonatúj szerzemények (Kék Gyémánt, De mégis élünk) – mindkét blokk friss, korszerű hangzással, virtuozitással, igényességgel – no meg Madi szerzeménye némi Pink Floyd-os beütéssel – megszólaltatva. A félreértések elkerülése végett: szó sincsen plágiumról, csupán hatásról!
A Don’t Stop the Queen formáció feladata – zenekari elnevezéséből nem nehéz kitalálni – Freddie Mercury egykori legendás csapatának, a Queen dalainak minél valósághűbb interpretálása.
Lényege a négyszólamú tiszta vokál, az utánozhatatlan és nagyon nem könnyű énekhang, az egyedi stílusban és hangszínen megszólaló gitár, valamint a kőkemény ritmusszekció. Nem egyszerű. Takáts Máté, a csapat frontembere igazán kitesz magáért: mozgáskultúrája, hangereje, hangszíne igyekszik a súlyos betegségben három évtizede elhunyt Mercuryt idézni, a dalok többségében hiszünk neki. Az energikus előadásmódhoz csatlakozik a repertoár is, helyenként és a frontember biztatására a közönség hathatós bevonásával: I Wan’t It All, Radio Ga Ga, Don’t Stop Me Now, We Will Rock You és persze a We Are The Champions; ez utóbbi lezáró részébe, megható módon Máté édesapja, Tamás is beszáll egy kis örömködésbe.
A Skorpió alaposan kiéheztette öt évtizedes híveit: az elmúlt években a pandémia és talán egyéb okok miatt nemigen lépett közönség elé a jeles banda. Itt a Városligetben úgy tűnik, sikerül ledolgozni ebből fakadó hátrányukat. Papp Gyula alapító billentyűssel kiegészülve egymás után sorjáznak az 1974 és ’77 között megjelent albumaikról a legismertebb darabok, közülük is kiemelkedő az első nagylemez B oldalának teljes egészét kitöltő Fantázia - Gershwin átirat (előtte a beköszöntő Mi vagyunk a Skorpió, illetve Szevasz haver opuszokkal), az erősen megrockosított Kék rapszódia.
A zseniális Hammond-orgonista mellett az ugyancsak virtuóz Pálvölgyi Géza szólaltatja meg szintetizátorait, Szűcs Antal Gábor érett, méltóságteljes, nem kevésbé bravúros gitárjátéka ejti újra és újra ámulatba a zsúfolásig megtelt nézőteret. A főszereplő természetesen a zenekar megálmodója, motorja, Frenreisz, aki nem csupán patinás Fender basszusgitárján remekel egy rövid, de annál hatásosabb szólóval, de időközben a tenor-, illetve alt szaxofonon sem felejtetett el játszani. Ma is ugyanolyan érzéssel szólaltatja meg, mint az elmúlt évtizedek során annyiszor. A hangzást két női és egy férfi vokalista (Demeter Tamás) kiegészítő hangszólamai teszik teljessé, tömörebbé. De nem feledkezhetünk el Németh Gábor dobosról, a „Tanár úrról” sem, aki a szokásos jókedvű mosollyal az arcán, fáradhatatlan energiával és precizitással üti meg a bőröket. Amelyet pregnáns dobszólójával nem kevésbé bizonyít.
A műsor második részében érkezik a Skorpió állandó vendége, Tátrai Tibor, s vele a ’79-es Új Skorpió című, valamint a két évvel későbbi Zene tíz húrra és egy dobosra albumok parádés nótái.
Az eredeti trió megszólalásból plusz két billentyűs felállásra hangszerelve. Az egykori nyers, drasztikus, kőkemény gitárcentrikus hangzással szemben a Vén koldus, a Folyóparton ülve, a De jó lenne haver így teltebben, harmonikusabban hasít.
Ahogy mondani szokás, mindig a végére jutnak a finom falatok. Szűcs Totya visszatér a színpadra Tátrai mellé, hogy elővezesse örökös country-slágerét, az Így szólt hozzám a dédapámat. Hangulatfokozóként még érkezik a harmadik korszak legnagyobb dobása, a már emlegetett Azt beszéli már az egész város tétele, amelybe persze a közönség is bekapcsolódik. Ilyen előzmények után a nagyérdemű persze, hogy kiköveteli a ráadást, amelyben mindenki még egyszer, az est folyamán utoljára kiélheti magát a hangszerén. Aki eddig nem sejtette volna, legkésőbb a buli végére rájöhetett, a Skorpió nem csupán a lemezeken, nem a médiában, de a színpadon, hangszereivel él igazán.
Nehéz megmondani, bizonyos szempontból nem is lényeges, hogy hol tart a Skorpió zenészeinek átlag életkora. Az viszont meglehetősen árulkodó, hogy a nagy generáció – persze a ma is aktív – zenészein mennyire nem fog a kor, és mennyire képesek a megfiatalodásra, ha kézbe foghatják hangszereiket. Ráadásul ma is ezrek tombolnak a zenéjükre. Reméljük nem utoljára.
Borítókép: A Skorpió 50 koncert a Városligetben (Forrás: Facebook)
