A művésznő a produkcióval kapcsolatban kiemelte, hogy ezúttal nem a legtöbbünk számára ismert, ötfelvonásos verziót, hanem a XIV. Lajos által cenzúrázott, háromfelvonásos szöveg alapján készült változatot láthatjuk. Mint mondta, az ismertté vált hosszabb változatban olyan szereplők is megjelennek, akikkel ebben a rövidített változatban nem találkozhatunk. Ilyen például Orgon lánya, Mariann és a vőlegénye, Valér, akiknek hiányában fontos cselekményszála marad el a történetnek. Épp ilyen nagy hatással van a cselekményre az is, hogy a darab végén nem érkezik meg a királyi küldött az elfogatóparanccsal, így ebben a változatban végül Tartuffe tulajdonába kerül Orgon és családja háza.
– Az eredeti verziót csupán egyszer játszották el a király előtt. Neki elnyerte a tetszését, azonban az udvarban nagy számmal jelenlévő vallásos embereknek nem, és az általuk gyakorolt nyomásnak engedve mégis betiltották a darabot. Az első szövegváltozat sajnos nem maradt fenn teljes egészében, de George Forestier színháztörténész és a kolleganője, Isabelle Grellett alapos kutatást végezve rekonstruálták. A most hallható szövegben így legfeljebb néhány verssor lehet olyan, amelyik kevésbé hű a Molière által eredetileg leírtakhoz – fejtette ki a szöveggondozásról Claude Mathieu, aki a művel kapcsolatos személyes élményeit is felidézte.
– Tizenöt éves koromban olvastam először a művet, és időről időre újraolvasva mindig egy kicsit más rétegét fedeztem fel. Ugyanígy változtak az általam megismert szerepek és rendezések is az idők során. Fiatalon például Marianne karakterét alakítottam. Madam Pernelle-t egy másik rendezésben, az ötfelvonásos változatban már volt alkalmam megformálni. Akkor a koncepció szerint ez a szereplő egy bolondos, kissé nevetséges nagymama volt. Most a rendező arra kért, hogy egy olyan nőt alakítsak, aki nagyon ragaszkodik a vallásos elveihez, és hallani sem akar azokról a változásokról, amelyek a családban történnek. Ő egy olyan nagymama, aki terrorizálja a rokonait és uralkodik fián, ezért a családban széthúzás van. A darab végén a rendező koncepciója alapján Pernelle asszony meghal, Tartuffe feltételezhetően megöli őt. Mindez egy elmúlóban lévő kor, eszme végét is szimbolizálja. Az igazság az, hogy én ezt a mostani felfogást jobban kedvelem, még akkor is, ha eleinte nehézségeket okozott a váltás. Ugyanis kellemes érzés egy olyan személyt játszani, aki kissé bolondos, ezáltal megnevetteti a közönséget, azonban mindaz, amit Pernelle asszony képvisel, sokkal mélyebbre és messzebbre nyúlik vissza, jóval erősebb üzenetet közvetít, mint egy egyszerű, bolond öregasszony szerepe – fogalmazta meg gondolatait az általa megformált karakter különböző változatairól a színésznő, aki az alkotófolyamat kulisszatitkai közül is megosztott velünk néhányat.
Nagyon szeretünk Ivo van Hove-val együtt dolgozni. Ő az a típusú rendező, aki amellett, hogy megmutatja nekünk az utat, amely mentén haladva eljutunk oda, ahova szeretné, mégis meghagyja nekünk a teret és a szabadságot, hogy a saját ízlésünk szerint dolgozzuk ki a karaktereket. A premier óta leginkább a szereplők közötti viszonyrendszert bemutató játék fejlődött. Két előadás között, sőt gyakran előadás közben, a takarásban is sokat beszélgetünk egymással. Közösen alakítjuk ki és elemezzük tovább a játékunkat, aminek köszönhetően egyre mélyebbre tudunk leásni. Ezáltal tovább formálódik a produkció
– árulta el Claude Mathieu, aki a társulat felépítésével és működéséről, illetve az általa betöltött doyenne pozícióról számos érdekes információt osztott meg velünk.
– A hatvantagú, 20 és 84 éves kor közötti színészekből álló társulat tagjai közül jelenleg én vagyok legrégebb óta, 45 éve a Comédie-Française-ben, így lettem én a doyenne. Az a feladatom, hogy egységessé tegyem ezt a különböző hátterű színészekből álló csapatot, és összekössem a társulatot az igazgatóval. A Comédie-Française-ban két csoportba soroljuk a színészeket: pensionnaire (kezdő) és sociétaire (haladó). A kezdők közül választjuk ki azokat, akik a haladók csoportjába léphetnek, a Molière Társulat tagjai lesznek, bekerülve ezáltal a francia színészek elitjébe. A vezetőségünk tíz tagból áll, ők közvetítenek az igazgatóság és a társulat között. A színdarabjaink és szövegeink gyökerei az 1680-as évekig, a Comédie-Française megalapításig nyúlnak vissza. Ez az örökség az évek során kisebb változásokon esett át, de az alapelvekhez és gondolatokhoz mindig hűek maradtunk. Molière csoportja is hasonlóan működött: közösen hoztak döntéseket. Ma is ugyanezt csináljuk, bár most már jobban szervezett módon. Ragaszkodunk ehhez a hagyományhoz, mert a Comédie-Française egy olyan színház, melynek életébe a színészeknek is van beleszólásuk. A színészek sorsáról a tíztagú vezetőség hoz döntést, nem egyedül az igazgató – árulta el a művésznő, akitől azt is megtudhattuk, hogy a társulat nagy hangsúlyt fektet a szöveggondozásra. Mint mondta, azokat a szövegeket, amelyek nem szerepelnek az 1680 óta meglévő repertoárjukon, azt a már említett tíztagú csoportnak kell jóváhagynia.
A mostani előadásban nagyon koncentrált, erős szöveggel dolgozunk. A színpadon elhelyezett négyszög alakú, fehér tatamin érveket és ellenérveket felsorolva harcolnak egymással a szereplők. Gyakorlatilag az elveik és az ideáik csapnak ott össze egymással
– hívta fel rá a figyelmünket Claude Mathieu, aki azt is elárulta, hogy egy új próbafolyamat kezdetén szeret elmélyedni abban a történelmi korban, amelyben az adott darab játszódik.
– Szeretem megérteni a történelmi kontextust, az adott kor festészetét, irodalmát, művészetét és általában azt a világot, amelybe az adott mű elrepít bennünket – árulta el a színésznő, aki a magyarországi élményeiről és az előadás itteni fogadtatásáról is beszámolt.
– Budapest nagyon szép város, és az itteniek rendkívül kedvesen fogadtak bennünket. Amint megérkeztünk, sajnos rögtön el kellett kezdenünk a próbákat, később azonban elmentünk a piacra, és sétáltam egy nagyot a Duna-parton is. De sajnos nem jut túl sok idő az élménygyűjtésre, sokat kellett próbálnunk. Ugyanis egy új helyre érkezve mindig hozzá kell szokni az adott színpadhoz, az ottani stábhoz és a helyi adottságokhoz. Általában három napot még ott szoktunk maradni egy-egy helyszínen az előadások után, ilyenkor több idő jut városnézésre, felfedezésre, de nekem most haza kell mennem Párizsba az előadás után, amit nagyon sajnálok – zárta gondolatait a művésznő.
Borítókép: A 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó közönsége kétszer is láthatta az előadást (Fotó: Jan Versweyveld, coll. Comédie-Française)
