– Miért épp Verdi Requiemjét szólaltatják meg? Nevezhetjük ezt egy tiszteletteljes állásfoglalásnak? Hiszen tudjuk, hogy ön az oratorikus művek szakértője, rajongója, valamint több, Kocsis által vezényelt oratóriumban is közreműködött.
– Kocsis Zoltán hét évvel ezelőtti, 2016. november 6-i halála óta a zenekar e napon minden esztendőben megrendezte az emlékkoncertet, most én is ezt a hagyományt követem. Kocsis Zoltán zongoraművész-karmester rendkívüli, univerzális zenei géniusz volt, művészi életműve örökre Magyarország büszkesége marad. Verdi Requiemje nagyon közel áll hozzám, ráadásul Magyarországon korábban még sosem vezényeltem. Mindenszentekre tekintettel liturgikusan is helyes november elején egy gyászmise előadása.
– Az emlékkoncert ismertetőjében az áll, hogy Kocsis Zoltán munkájának hála, két évtized alatt a zenekar és a kórus minden korábbinál magasabb színvonalat ért el. Ön szerint milyen attitűd szükséges ahhoz, hogy ilyen nemesen vezessen sikerre valaki egy együttest?
– Ő sokkal több volt, mint világhírű zongorista.
Nagyon nagy formátumú művészként, a zene struktúráját teljes komplexitásában értve volt fantasztikus előadó; olyan zenészeket nevelt maga körül, akik nyitottá váltak arra, hogy szintén megértsék a zenei kérdéseket.
Én részben más zenei irányból, a régizene, a „Historically informed performance practice” felől jöttem: ennek lényege, hogy a mai előadás legyen hű annak a zenei korszaknak a szemléletéhez és stílusához, amelyben a mű eredetileg megszületett. Ez egyáltalán nem áll távol attól, ahogyan Kocsis Zoltán például Bartók műveit megszólaltatta: zenekarépítői örökségét abban is érzem, hogy rendkívüli nyitottság, rugalmasság és érdeklődés van a kollégákban, amiért nagyon hálás vagyok. Remekül tudunk együtt dolgozni.
– Főzeneigazgatóként Kocsis Zoltán helyét vette át, ugyanis halála óta ez a pozíció betöltetlen volt. Kocsis életművéből, munkásságából mit kíván továbbvinni?
– Célunk a lehető legmagasabb művészi minőség elérése. Úgy hiszem, Kocsis Zoltánt is ez hajtotta előre, a zene szeretete, illetve a zene csodája általi inspiráció. Én is ebben hiszek: a nagy elődökhöz hasonlóan ezt feltétlenül szeretném továbbvinni.
– Egy szűk esztendeje, 2022 novembere óta a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója. Hogyan telt ez az egy év, mennyire sikerült felvenni a zenekar ritmusát?
– Az előzményekkel kezdeném: több mint húsz éve, 2000-ben voltam először vendégkarmester itt, azóta sokszor dolgoztam így az együttessel, de egy újfajta együttműködés lehetősége 2020 környékén csillant fel. 1990 körül alapított együtteseimmel, a Purcell Kórussal és az Orfeo Zenekarral egy bő évtizede nemzetközi kooperációban dolgozunk francia partnerekkel, köztük a velencei Palazzetto Bru Zanéval, amely felfedezetlen francia romantikus repertoárral foglalkozik. Velük kerestem a további együttműködés lehetőségét, hogy azon az 1850 körüli zenetörténeti határvonalon túl, amelyet régizenei együtteseimmel csak ritkán lépünk túl, más zenekarokkal mutathassunk be 1850 utáni francia „nagy-romantikus” műveket, főleg operákat. E téren találtuk meg egymást a Nemzeti Filharmonikusokkal, s velük 2023 tavaszára egy ilyen lemezfelvételt rögzítettünk is: ez volt Jules Massenet Werther című operája, amelyet azóta sikeresen fel is vettünk, most éppen a vágásnál tartunk, az album a jövő évben jelenik majd meg.
Logikusnak tűnt, hogy legyen egy olyan produkciónk, ahol még a Werther előtt kipróbáljuk egymást és e repertoárt a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral.
2021 decemberében Félicien David Herculanum című csodálatos nagyoperáját adtuk elő koncertszerűen. Mindenki számára nagy élmény volt: egyrészt a zene, másrészt pedig az, hogy rövid idő alatt egymásra tudtunk hangolódni. A zenekar és az énekkar is nagyon nyitott volt, élvezték a produkciót. Mindeközben folyamatosan keresték az új főzeneigazgatót, s e koncertet követően jutottam eszükbe 2022 tavaszán. Múlt november óta vagyok itt ebben a minőségben. Mint mondtam, szerencsére remekül tudunk együtt dolgozni, élmény számomra a közös munka.
– November 4-én elköszön az MMA elnöki pozíciójától. Feltételezem, így az időbeosztása is lazább lesz. Milyen hatással lesz ez a főzeneigazgatói munkájára?
– Hatéves MMA-elnökségem idején, 2017 novemberétől mostanáig elég sűrű életem volt: a Nemzeti Filharmonikusokkal a 2022/23-as évadról előre tudtuk, hogy akkor még kevés itteni munkát tudok vállalni. Most, 2023/24-ben már sokkal aktívabb vagyok, s 2024/25 lesz az első olyan évadom, amikor már a nemzetközi turnékat is kivétel nélkül én fogom vezényelni. Felépülő fázisban vagyunk tehát: szerencsére nagyon jó hangulatban, egymást kölcsönösen inspirálva működünk együtt.
– Mi a legkülönlegesebb személyes élménye Kocsis Zoltánnal?
– Talán az az érdeklődés, amellyel engem figyelt annak idején, amikor harmincévesen beültem orgonálni vagy csembalózni az általa vezényelt Nemzeti Filharmonikus Zenekarba. Különleges helyzet volt: tulajdonképpen a többi zenésztől függetlenül, külön dialógust folytatott velem. Kocsis Zoltán hallása rendkívüli volt: ha az ember Bach h-moll miséjében orgonálva a legkisebb díszítést, improvizációt is belerakta az akkordba, akkor azonnal reagált erre. Ez nagy élmény volt, és úgy éreztem, az első pillanattól kezdve partnernek tekintett engem. Kocsis Zoltán körül sokszor voltak feszültségek, mert nem volt mindennapi személyiség:
megszállottja volt a zenének, annak magas kivitelezése volt az abszolút célja, s ezért mindenfajta emberi konfliktust vállalt.
Ha jól emlékszem, Liszt Ferenc azt tartotta, hogy akinek a Jóisten zenei tehetséget adott, az e tehetségét száz százalékig a zene érdekében használja. Éppen ilyen volt Kocsis Zoltán.
Borítókép: Az emlékkoncerten Verdi Requiemjét vezényli Vashegyi György (Fotó: Nemzeti Filharmonikus Zenekar/ Csibi Szilvia)
