Az idén 76 éves, szerb származású Marina Abramovic 1974-ben szerzett magának tekintélyt a művészvilágban, amikor a nápolyi Studio Morrában hat órán keresztül mozdulatlanul állt egy szobában, közben pedig az előadásra érkező látogatók azt csináltak vele, amit csak akartak. Pontosabban egy 72 tételből álló akciólistáról választhattak az érkezők. A merész, sőt egyenesen vakmerő vállalkozásnak a művész a Rhythm 0 címet adta. A perfomanszra érkezőket pedig egyszerű, de igen határozott utasítással látta el, amely így szólt:
Én vagyok a tárgy. Ebben az időszakban teljes felelősséget vállalok arra ami történik!
A nápolyi happening emlékezetesre sikerült. A fiatal művésznőről minden ruhadarabját borotvapengékkel vagdalták le.
Sőt, egy olyan férfi is a kiállítótérbe lépett, aki éles tölténnyel teli lőfegyvert tartott a nyakához.
Abramovicnak korábban is volt veszélyes darabja. 1973-ben például kést szúrt az ujjai közé. Az ilyen performansz során nem maradtak el a bakik és sérülések sem, amelyeket a művésznő derekasan állt. Ez a kitartás és szívósság jellemző a későbbi életútjára is.
Munkájának volt még egy sajátossága: a meztelenség.
A művészetszerető közönség és a sajtó is gyakran foglalkozott ezekkel a különleges performanszokkal, ahol Abramovic a testét eszközként használta, és ezzel próbálta kifejezni mindazt, ami művészetének a javát adja: az őszinteséget és a végtelen szabadságot.
Úgy vélte, hogy korlátok között nem létezik igazi művészet és nem létezhet semmi olyan sem, ami őszinte. Ezért kerülte mindazokat a kereteket, toposzokat, amelyek a művészeket és munkásságukat kísérik. Számos előadás kockázattal járt, amelyek során megsérülhetett, vagy akár meg is halhatott volna, de Abramovic ezzel nem törődött, így lett az egyik legmegosztóbb, ugyanakkor a legsikeresebb performanszművész.
Marina Abramovic – annak ellenére, hogy életműve múzeumokban és kiállításokon szerepel – ma is úgy véli, hogy nem kell a művészetnek múzeumi tárgyakra redukálódnia, ott van az életünk minden síkján, és azt üzeni, hogy higgyük el:
nem kell mindennek komolynak lennie.
Az elmúlt években Abramovic inkább a háttérbe vonult, nem jelenik meg a róla szóló kiállításokon sem.
Nem szelfizik a rajongóival.
Fő célja, hogy a perfomanszművészek következő generációját kinevelje. Előadásaihoz a világ minden pontjáról válogat ki művészeket, akiknek hagyja, hogy performanszuk saját maguknak szóljon, mert tudja, hogy a szabadság így érhető el igazán.
