Legkésőbb ekkorra már mindenkinek feltűnik, hogy a Nincs, aki megmentsen lényegében egyszereplős film, ráadásul egy-egy tőmondatot leszámítva nincs benne szöveg. Dialógusok és belső monológok helyett az atmoszférára épít, amely maradéktalanul össze is jön neki.
Kreatívan játszik a képekkel, a zene, a hangkeverés pedig egyenesen parádés.
Az utolsó harmadban Duffield ismét húz egy merészet, ám ez nem biztos, hogy elnyeri a nagyközönség tetszését. Felfedi a lány traumájának okát, majd a bizarr zárószekvenciában magára hagyja a nézőt a gondolataival. Nem biztos, hogy indokolt, és mindenképp furcsa lépés, amely révén bőven lehet teóriákat gyártani, de a megoldás közel sem olyan bonyolult, mint amennyire elsőre annak tűnik.
Nem minden ízében éri el a kívánt hatást, de Duffield ráerősített arra az állításra, hogy igen tehetséges alkotó, akinek érdemes figyelni a munkásságát.
Kaitlyn Dever először tündököl önálló főszerepben és csuklóból megbirkózik a helyzettel, fantasztikus alakításával elviszi a hátán a filmet. A Nincs, aki megmentsen nem újítja meg a műfajt, ám friss vért pumpál bele. Tisztán kivehető, mely klasszikusok inspirálták, de szemérmetlen lopás helyett kreatív formában használja a sablonokat, hogy azok ne hassanak elcsépeltnek. Remek hangulatú, helyenként karfaszorongatóan izgalmas, hiánypótló borzongás, ami még egy kis extrát is tartogat. Azt már embere válogatja, hogy kiben, miként csapódik le ez a harmadik típusú találkozás.
Borítókép: A Nincs, aki megmentsen eléhető a Disney+-on (Forrás: Disney+)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!