– A Spartacust sokan Seregi László mesterműveként emlegetik. Mi lehet a sikerének titka?
– Nem szeretném rangsorolni a különböző Seregi-koreográfiákat, mert azt gondolom, hogy mindegyik egy tőről, ugyanabból a tehetségből fakad. Sorrendben mindenképp ez a mester első, egész estés nagy balettje. Ez a darab – csakúgy, mint a Shakespeare-trilógia – közismert történetet dolgoz fel. A magyar közönség kedveli a történetmesélős, kosztümös baletteket, és a külföldiek részéről is kedvező a fogadtatás.
A siker alapja az az egyedi színházi látásmód, amely Seregi László alkotásait jellemzi. Rendkívül érdekes a történet, és Hacsaturján zenéje is magával ragadó.
– Több mint ötven éve mutatták be a koreográfiát. Mennyit változhatott közben az eredeti darab?
– Azért, hogy a szólisták minél jobban bele tudják élni magukat az általuk eltáncolt szerepbe, időről időre lehet adni kisebb engedményeket. Ezt már Seregi is megtette. Ugyanakkor a koreográfia szinte teljes egészében megegyezik az eredetivel, ezen őrködnek olyan több évtizedes tapasztalattal rendelkező mestereink, mint Kaszás Ildikó, Seregi László alkotótársa vagy Pongor Ildikó. A borokhoz hasonlóan a koreográfiáknál sem feltétlenül az életkor a döntő. A klasszikus előadásaink többsége több évtizedes múltra tekint vissza, frissességük mégis megmaradt.
– A visszajelzések alapján ilyen a Spartacus is.
– Azok a művek érnek idővel klasszikussá, amelyek – csakúgy, mint például Puskin Anyeginje, amiből John Cranko készített egészen kiváló koreográfiát – évszázadokkal később is képesek elgondolkodtatni, indulatokat, pozitív értelemben vett szenvedélyeket ébreszteni.
– Egy korabeli kritika szerint ebben az előadásban egyesülnek és kiteljesednek azok a hatások, tapasztalatok, amelyeket a mester fiatalon magába szívott.
Seregi László hosszú utat járt be, mire a néptánctól a karaktertáncon át elérkezett a klasszikus balettig. Ennek nyomát ez a koreográfia is magán viseli. A benne látható klasszikusbalett-lépésekben gyakran felfedezhető a néptáncra jellemző hatás, mint ahogy a karaktertáncra jellemző mozdulatok is részét képezik ennek a nagyon is egyedi, Seregi mester kézjegyét viselő koreográfiának.
– A történetmesélés miatt válik hangsúlyossá a karakterábrázolás is?
– Nagyon fontos szempont a hiteles és tűpontos szerepformálás. Erre a jelenlegi, új beállókat betanító mesterek is ugyanakkora hangsúlyt helyeznek, mint ahogy a bemutató idején Seregi László és Kaszás Ildikó balettmester tette. Az új tehetségek felfedezése is nagy kihívás. Mind a főszerepek, mind a mellékszerepek, sőt a corps de ballet, azaz a tánckar esetében is arra törekszünk, hogy az új generációk az elődökéhez hasonló precizitással, ugyanolyan magas minőségben adják elő a produkciót.
– Ön milyennek látja a felnövekvő táncosgeneráció helyzetét?
– Ez egy nehéz szakma. Szép ugyan, de nagyon rövid is. Ma jóval kevesebben választják az operaénekes, zenész vagy balett-táncos pályát, mint húsz-huszonöt évvel ezelőtt. Mindez azt sugallja, hogy a jövőben más módszerekre lesz szükség a fiatalok – és ami talán még fontosabb –, a szüleik megszólításához. Az elsődleges cél, hogy ne féltsék, inkább támogassák a gyermekeiket a választott pályán.
Nem kell, hogy minden gyermekből művész legyen, de az igenis feladatunk, hogy megismertessük és megszerettessük velük a kultúrát, csak így válhatnak művészetet kedvelő, támogató felnőttekké, hogy ezt átadhassák a gyerekeiknek is. Az Operával számos olyan programot szervezünk, amelyek bepillantást nyújtanak ebbe a világba, hogy az érettségi megszerzésééig minden gyereknek megadjuk a lehetőséget, hogy láthasson legalább egy opera- vagy balettelőadást.
A szakmai utánpótlás képzése is fontos. Az egyik missziónk, hogy a magyar művészeknek helyet adjunk, őket nevelgessük, terelgessük a pályán. A Magyar Nemzeti Balettintézet, az Opera kis balettiskolája is e célból indult el hat éve. Ebben az évben lesz az első végzős osztály, a növendékeket szeretettel várjuk a Nemzeti Balett soraiba. Nekik eddig is igyekeztünk minél több lehetőséget biztosítani, hogy darabjainkban színpadra lépve sajátíthassák el a szakma legfontosabb részeit.
– Egy korábbi interjúban már elhangzott, hogy szeretnék minél változatosabbá, szélesebb rétegek számára vonzóvá tenni az előadásaikat.
– Mivel megkülönböztetett helyzetben vagyunk azzal, hogy három színpadunk is van, élni is tudni kell ezzel a lehetőséggel. A felújítások után ismét el tudjuk játszani a klasszikus nagy baletteket, köztük azokat a darabokat, amelyek koreográfiáit Seregi mester kifejezetten ide alkotta meg. Ilyen például A makrancos Kata, a Rómeó és Júlia, illetve a most látható Spartacus is. Emellett ott van az Erkel Színház, amelynek színpadán a felújítás évei alatt számos régi nagy előadást bemutattunk, mint A rosszul őrzött lány, a Párizs lángjai, a Bahcsiszeráji szökőkút vagy a Laurencia. Harmadik színpadként ott van az Eiffel Műhelyház Bánffy színpada, ahol olyan kortárs darabokat játszunk, amelyekhez ez az indusztriális építészeti stílust idéző közeg jól illik. A világ minden tájáról érkező elismerő, pozitív szakmai visszajelzések és a telt házas előadások megerősítenek abban, hogy jó úton járunk. Ezt az érdeklődést szeretnénk fenntartani, aminek egyik fontos előfeltétele, hogy továbbra is ugyanilyen minőségi munkát végezzünk.
Borítókép: Solymosi Tamás szerint azok a művek érnek idővel klasszikussá, amelyek évszázadokkal születésük után is képesek elgondolkodtatni (Fotó: Kurucz Árpád)
