Fák között frissülő lélek

Bizonyára sokan vannak, akik ugyan nem gondolkoztak rajta soha, de ha rákérdeznének, mégis azt mondanák: igen, nagyon szeretik a fákat. Egyes fákat, mondjuk a nagy diófát a nyaraló kertjében, facsoportokat, például azt a kis ligetet a keresztútnál, ahol az a hatalmas szederbokor kínálja nyaranta fekete gyümölcseit, azt a kiserdőt, ahol sétálva először fogtuk meg egymás kezét, azt a rengeteg erdőt, amelyen mindig átautózunk, amikor a nagyszülőkhöz megyünk, de soha nem álltunk meg, hogy felfedezzük titkait… És akkor még szó sem esett azokról a fákról, amelyek festményekről, grafikákról, fényképekről merednek ránk, mesebeli tájakra sodorva minket.

Hollán Sándor és a tájképművészet klasszikusainak grafikáit állítja ki a Szépművészeti Múzeum Fotó: Hegedüs Róbert

Tóth Bernadett kurátor tárlatvezetést tart. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Hasonló párhuzamra hívta fel a figyelmet Tóth Bernadett, amikor elmondta, hogy Hollán Sándor faképei sokszor nagyon meditatív jellegűek, vannak fák, amelyeket újra és újra megfestett, s amikor megállunk egy-egy ilyen sorozat előtt, bizony úgy érezzük, misztikus utazásra hív bennünket a kép. Ugyanakkor kiderül, hogy az XVI. század végén sok művész egyenesen azért rajzolt tájképeket, erdőrészleteket, mert az volt a kor meggyőződése, hogy az ilyen ábrák szemlélése a cura animea, azaz a lélek megújulásának lehetőségét kínálja. 
Aki bejárja a kiállítást, nem siet és kellő időt hagy magának, hogy elmélyedjen a színek, formák, részletek, ötletek szemlélésében, az arra a meggyőződésre juthat, hogy a régieknek ebben is igazuk volt. Az efféle képek nézegetése lélekemelő erővel bír. 
A kiállítás március 17-ig lesz nyitva.

Borítókép: Látogató a Kapuk a létben – A fa motívuma Pieter Bruegeltől Hollán Sándorig című kiállításon a Szépművészeti Múzeumban (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)