Nos, aki elmegy a Szépművészeti Múzeumba, az most elképesztő fainspirációkat láthat. A különleges kiállítás egy kortárs és sok antik alkotó képéből hozott össze nem mindennapi tárlatot: a tájképművészet klasszikusainak grafikáit és Hollán Sándor alkotásait mutatja be a Kapuk a létben – A fa motívuma Pieter Bruegeltől Hollán Sándorig című kiállítás, amely csütörtöktől látható a múzeum megújult grafikai kiállítóterében.
– Hollán Sándor 2003 óta több mint százötven művét ajánlotta fel a múzeumnak, amelyekből több kiállítás is nyílt már, most azonban alkotásai egy egészen különleges közegben, a régi mesterekkel párbeszédbe állítva jelennek meg – nyitotta meg a tárlatot szerda délelőtt Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.
A 90 éves mester arról beszélt, hogy művészetének egész életében az volt a célja és az értelme, hogy megfejtse az élet lényegét, a természet titkait.
A természet közvetít az élet látható és láthatatlan oldala között
– fogalmazott Hollán Sándor, hozzátéve: a legfontosabb, hogy élő kapcsolata legyen a tájjal, műveiben is ezt keresi, ezt igyekszik megjeleníteni.
Tóth Bernadett, a kiállítás kurátora segítette a megnyitó közönségét eligazodni a tárlaton. Elmondta, hogy a kiállítótér egyes helyszínei úgy mutatják meg a természetábrázolás sokféle lehetőségét, hogy Hollán Sándor képei és a múzeum hatalmas grafikai anyagából válogatott képegyüttes reflektáljon egymásra, megmutassa, hogyan tudnak találkozni a modern alkotó munkái és a kultúrtörténet jellemző pillanatai.
Hollán képeire Wolfgang Huber, id. Pieter Bruegel, id. Jan Brueghel, Claude Lorrain, Camille Corot, Rembrandt vagy Nicolas Poussin grafikái, pontosabban a tollrajzai, fametszetei, a réz- és üvegkarcai, akrilfestményei felelnek.
A képeket kísérő tartalmas szövegekből egyfelől megtudhatjuk, hogy Hollán maga is a legkülönfélébb technikákkal festi és rajzolja a fákat, művei közül egyik sem hasonlít a másikhoz, faábrázolásai gazdag szimbolikájú alkotások, úgy tükrözik az alkotó belső világát, hogy közben felismerhető természeti jelenségek maradnak. Másfelől az is kiderül, hogy a XV. századtól kezdődően hasonlóan gazdag szimbolikát tulajdonítottak a faábrázolásoknak. A kor divatjának megfelelően az 1600-as években például közismert képi kódrendszer segítette az értelmezést. A magányos fatörzs az életút egy-egy fontos állomására utalt, az út mentén heverő farönk leküzdendő akadályt szimbolizált, az elágazó gally döntéshelyzetet jelentett, az elszáradt vagy kivágott, de újra kihajtó rönk a reményre és az újrakezdésre mutatott.
Hasonló párhuzamra hívta fel a figyelmet Tóth Bernadett, amikor elmondta, hogy Hollán Sándor faképei sokszor nagyon meditatív jellegűek, vannak fák, amelyeket újra és újra megfestett, s amikor megállunk egy-egy ilyen sorozat előtt, bizony úgy érezzük, misztikus utazásra hív bennünket a kép. Ugyanakkor kiderül, hogy az XVI. század végén sok művész egyenesen azért rajzolt tájképeket, erdőrészleteket, mert az volt a kor meggyőződése, hogy az ilyen ábrák szemlélése a cura animea, azaz a lélek megújulásának lehetőségét kínálja.
Aki bejárja a kiállítást, nem siet és kellő időt hagy magának, hogy elmélyedjen a színek, formák, részletek, ötletek szemlélésében, az arra a meggyőződésre juthat, hogy a régieknek ebben is igazuk volt. Az efféle képek nézegetése lélekemelő erővel bír.
A kiállítás március 17-ig lesz nyitva.
Borítókép: Látogató a Kapuk a létben – A fa motívuma Pieter Bruegeltől Hollán Sándorig című kiállításon a Szépművészeti Múzeumban (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)
