A műsor bemutatja a moszkvai, szovjet mintán alapuló hálózat felépítését, a külkereskedelmi terület fontosságát, az ÁVH-s tisztekből lett bizalmi emberek munkáját, az átlagembernek átjárhatatlan vasfüggönyön létrehozott „kapukat”. Foglalkoznak olyan hírhedt vállalatokkal, amilyen az Interag volt, amit a politikai rendőrség korábbi embere vezetett. Feltárják, hogyan vett részt Magyarország a nemzetközi terrorizmus támogatásában, hogyan csempésztek hadifelszerelést innen olyan arab országokba, mint például Líbia. A történelmi dokumentumsorozat utánajár annak is, hogyan építették fel a nyugati, illetve a magyarországi sajtóban a „legvidámabb barakk” legendáját. Hogyan kötött ehhez háttéralkukat maga Kádár János olyan nyugati üzletemberekkel, amilyen Cyrus Eaton volt. Tényekre támaszkodva dolgozza fel az impexek történetét, illetve azt, hogyan sikerült folyamatosan veszteségesen működniük úgy, hogy azzal az állítólagos „ellenségek”, a nagy nyugati cégek járjanak jól. A sorozat hatásos módon, időnként megrázó, máskor meglepő játékfilmes jelentekkel segíti a megértést, miközben hű marad a valósághoz. Szintén a befogadhatóságot könnyítik az állandó helyszínek, ahol a szakértők megszólalnak, és a grafikák, amelyek vizuálisan segítenek abban, hogy a néző fel tudja dolgozni a sok új, s bizony sokszor nem könnyen megemészthető információkat.
A dokumentumsorozat üzenete
Borvendég Zsuzsanna így fogalmazta meg a műsor legfontosabb üzenetét: – József Attila jut eszembe: „Az igazat mondd, ne csak a valódit.” Én ehhez tartom magam, és történészként egy kissé szokatlan utat járok, amit sokan nem is tolerálnak a szakmán belül, de hiszek abban, hogy értelme van annak, amit csinálok, hiszen a megszerzett tudás öncélú marad, ha nem osztom meg másokkal. A tudománynak és a kutatómunkának csak akkor van értelme, ha annak eredménye közös kinccsé válik. Mező Gábor így fogalmazott: – Minden megírható, megfilmesíthető, nem kell félni a tabutémáktól. Szerinte a jelenünket is meghatározza az, ami 1990 előtt, majd a kilencvenes és kétezres években történt. – Kevesen tudják, hogy Magyarország úgy válhatott Kádár idején a „legvidámabb barakká”, hogy közben végletesen eladósították az országot. Ennek volt kulcsszereplője a sokak által máig ünnepelt Fekete János, illetve az az impexes, külkeres hálózat, amelyre a Vörös polipban fókuszálunk – mondta a műsorvezető. – A Vörös polip csápjai elérnek napjainkig, a gazdasági, kulturális életet ezer szállal szövi át még mindig az a kapcsolatrendszer, amely valahol a kádári időkben gyökerezik. Ahhoz, hogy képesek legyünk a nemzeti érdekeink védelmében megnyilvánulni a globalizmus nyomulása ellenére is, fel kell tárnunk a háttérben működő ellenerőket, rá kell mutatnunk létükre – tette hozzá Borvendég Zsuzsanna.
Mező Gábor elmondta, hogy az epizódok Borvendég Zsuzsanna kutatásai alapján készültek, alapjában véve az ő szövegeivel dolgoztak, de a játékfilmes jeleneteket sokszor együtt találták ki. Mint mondta, a külső helyszínek voltak a legérdekesebbek, különösen az a Duna-parti forgatás, ahol a Kádár házaspárt is megidézték. – Volt egy bázisunk, egy elhagyott üzemcsarnok, amelyet gazdagon berendeztek a díszletesek, a szakértői magyarázatok többségét itt vettük fel – avatott be Borvendég Zsuzsanna. – Nagy István, a rendező mozgásokkal, különböző kameraállásokkal igyekezett ezeket a hosszabb és mondanivalóját tekintve nehezebb részeket is izgalmassá tenni. A filmes jelenetek pedig változatos helyszíneken forogtak. A díszlettervezők előtt is le a kalappal. A második részben van egy olyan jelenet, amely az ötvenes évek elején játszódik a Szabad Nép szerkesztőségében. Az irodák elhelyezkedése, festése, berendezése szinte megszólalásig olyan lett, mint ahogy a valóságban kinézett, pedig az ezt bizonyító archív felvételt csak később találta meg Bak Nikoletta szerkesztő – mondta, majd elmesélte, hogy a csapathoz tartozás érzése volt a leginkább felemelő érzés számára a sorozat készítése során. – A történész leginkább magányosan dolgozik, még akkor is, ha kutatócsoport tagjaként végzi a feladatát. A filmkészítés egészen más műfaj, amiben nekem semmiféle tapasztalatom nem volt. Itt minden szalagra került perc mögött több tucat ember megfeszített munkája áll, amelyek külön-külön értelmezhetetlenek. Együtt viszont műalkotást eredményeznek. Ennek az egymásrautaltságnak a megélése számomra hihetetlen élmény volt. A stáb fantasztikus: rengeteg váratlan helyzet, megoldandó probléma akadt, de tényleg nem ismertek lehetetlent. Nem volt hibáztatás vagy fanyalgás, ha valaki elrontott valamit, csak segítőkészséget tapasztaltam, hogy közös erővel kijavítsuk a dolgokat.
Felvetődött a kérdés, mit kapnak a nézők a sorozat által, különösen azok, akik ismerik és szeretik Borvendég Zsuzsanna könyveit. – Azt hiszem, Zsuzsa nevében is mondhatom, hogy azokat is meg akarjuk szólítani, akik esetleg nem is hallottak Az impexek koráról – hangsúlyozta Mező Gábor. – A rajongók, a „veterán” olvasók valószínűleg megnézik, de az is jó lenne, ha olyanok is a képernyő előtt ragadnának, akiket esetleg nem is érdekel annyira a múlt. Azt gondolom, az epizódok nagyon erősek lettek, együtt egységet alkotnak, és megérthetjük belőle, mi zajlott a háttérben 1945 és 1990 között – mondta, majd Borvendég Zsuzsanna hozzátette: – Természetesen akkor lennénk a legboldogabbak, ha minden korosztályt bevonzanánk 16-tól 99 éves korig. Igyekeztünk lendületesen, újszerűen megjeleníteni a kor és a mondanivalónk hangulatát, eléggé „pörgősre” venni ahhoz, hogy a fiatalok se unatkozzanak, de az idősebb generációt se riasszuk el. A forgatókönyveket hárman írtuk Bán Jánossal és Gáborral, így az ő gondolatiságuk, véleményük is ugyanúgy tükröződik a filmeken, mint az enyém, vagyis egyáltalán nem arról van szó, hogy aki olvasta a könyveimet, az nem kap újat a sorozattól – foglalta össze az író.
