A nomád nemzedék filmvászonra került

Hétköznapjainkban, falra akasztott táljainkban, heverőinket borító szőtteseinkben, de még kiállítási anyagainkban is újra és újra felbukkan a modernné értelmezett népi tárgykultúra. Ugyanakkor keveset tudunk arról a mozgalomról, amely a XX. század második felében, harmadik harmadában megteremtette ezt tradíciókból táplálkozó iparművészetet. Kinyó Ferenczy Tamás producer dokumentumfilm-rendező többször is feldolgozta a témát.

Miközben a nagy generáció derékhada megteremtette a popkultúrát, ledobta a nyakkendőt és megvívta a szexuális forradalmat, addig néhány elkószált szabadbölcsész a népi kultúrát próbálta előásni a polgári hagyományok pincéi alól. De nem azzal a decens polgári, sőt világpolgári tartózkodással, amellyel Kodály, Bartók vagy a képzőművészetben Fáy Aladár, az irodalomban pedig egy egész szellemi mozgalom, a népi írók nyúltak a tradicionális paraszti kultúrához, hanem egészen más módon. 

Emezek ugyanis a XX. század első felében domináló polgári igényeknek megfelelően igyekeztek beemelni a népi művelődés elemeit a modern polgári kultúrába. Előbbiek, a hatvanas, hetvenes évek popkultúrájának fiataljai azonban valami egészen mást kerestek.

Ők úgy látták: nem kell sehova sem emelni a néphagyományokat. Meg kell őket nézni közelről, és ki kell próbálni, milyen azok között élni! És lett táncház, és lett népi iparművészet és lett a hagyományokba kapaszkodó magyar kultúrának olyan nekilódulása, hogy a korábbi nemzedékek tagjai talán álmukban sem gondolták, hogy ilyesmi lehetséges. 

A táncházmozgalom rendkívüli erejéről nemcsak azért tudunk sokat, mert a mai felnőttek jelentős része személyes élményeket is szerezhetett

a hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes években az ország szinte minden művelődési házában, kultúrotthonában és egyetemi klubjában rendszeresen megszervezett csűrdöngölős estekből, de azért is, mert a mozgalom múltjának és jelenének feldolgozása sem maradt el. Számos könyv, film, dokumentumműsor tárta föl a táncházi mozgalom és a magyar népzenei újjáéledés eseménytörténetét, szellemi horizontjait. 
 

Kevesebbet foglalkozunk azonban a népi tárgykultúra – ugyanekkor volt – újraszületésével, az úgynevezett nomád mozgalom múltjával. Pedig egyes vélekedések szerint ez az a mozgalom, ami művészeti akadémiánk mai szellemiségét, sőt jelentős részben személyi állományát is adja. 

Kinyó Ferenczy Tamás dokumentumfilm-rendező a nomádmozgalom bemutatására két filmet készített a közelmúltban. A nomádok fél évszázada című nemrégiben bemutatott és rövid ideje a YouTube-on is elérhető kisfilm az úgynevezett nomád gondolkodásmód, azaz a népi iparművészet új mozgalmának kialakulástörténetét mutatja be. 

A dokumentumfilmből megtudjuk, hogy a hetvenes évek közepétől Bánszky Pál, az akkori Népművelési Intézet vizuális osztályának vezetője, illetve Péterfy László (Kossuth-díjas festő- és szobrászművész) elindítottak egy olyan országos képzést, ahol a fafaragók a hagyományos technikák mellett a népi ház- és bútorépítészetet is megtanulták. A képzéshez kapcsolódóan merült föl az a gondolat, hogy a fafaragó hagyományok elsajátításához olyan közösségi terek kellenek, amelyek gépekkel, anyagokkal jól felszereltek, hiszen ez a tanulás már nem volt elképzelhető a művelődési házak tereiben.

A tokaji alkotótáborban épült ház (Forrás: MMA)

A táncházak hangos sikere mellett kisebb figyelmet kapott a tárgyalkotó népművészek tevékenysége. E tehetséges, fiatal nemzedék egymásrautaltsága, összetartozása eleinte a tokaji alkotótáborban mutatkozott meg. Hamarosan megépült a híres velemi alkotóház, amelyben szinte az egész ország alkotói részt vettek, az egy olyan példát és motivációt jelentett a szakterületen dolgozó fafaragóknak és népművészeknek, amely után több megye szeretett volna magának hasonló alkotóházat építeni.
 

A dokumentumfilm arra is rámutat, hogy ez a korszak nem a civil szerveződések megalakulásának időszaka volt, de a szellemi-szakmai vezetők: többek közt Péterfy László, Bánszky Pál, Makovecz Imre mégis ki tudták harcolni, hogy a nomád nemzedéknek köszönhetően kialakult „népművésztudat” tovább éljen, s ez helyi intézmények létrejöttében is manifesztálódjon. Nagy László, Makovecz Imre, Csoóri Sándor, Zelnik József és Péterfy László szellemisége jelentette számukra a fő táptalajt.

Kinyó Ferenczy Tamás rendező (Forrás: Madoke)

Kinyó Ferenczy Tamás dokumentumfilmje arról is beszámol, hogy a kommunista hatalom nem tudott mit kezdeni az értelmiségi lét felelősségét ösztönösen átérző nomádokkal, akik nyíltan ugyan sosem voltak rendszerellenesek, ám az a szellem, amit képviseltek, igen messze állt az aczéli kultúrpolitika internacionalista, szocialista felfogásától. A kulturális kormányzat ezért folyamatosan kereste az utat az ellehetetlenítésükhöz, lejáratásukhoz. Az ügynöki jelentéseken, vagy az Élet és Irodalom hasábjain kibontakozó építészvitán keresztül megdöbbentő hitelességgel ismerjük meg az Aczél-korszak áskálódásait, ármányait, nemzeti értékeink ellen vívott ádáz küzdelmét. Ugyanakkor a dokumentumfilm azt is megmutatja, milyen módon lett jelenünk részévé az akkor értékes művészeti alternatívát kínáló szellemi mozgalom.

Borítókép: Jelenet A nomádok fél évszázada című filmből (Forrás: YouTube)