− Milyen érzés volt egy legendás zeneszerző bőrébe bújva megjelenni a színpadon?
− Számomra a zongorázás mindenek előtt áll. Legyen szó egy klasszikus zenei szólókoncertről, ahol egyedül ülök a pódiumon vagy egy olyan jellegű, most éppen nagyon aktuális előadásról, amit a Concerto Budapest Zeneházban gyermekek számára készítettünk, és amelyben A diótörő népszerű dallamait játszom, miközben Zsurzs Kati művésznő narrálja a történetet. Bár Az orfeum mágusa című előadásban elsősorban zongorázom, egyúttal a legendás Kálmán Imrét alakítom. Különleges, egyben megtisztelő érzés, hogy nemcsak a legismertebb műveit játszhatom, de őt magát is életre kelthetem a színpadon.
Óriási élmény volt részévé válni ennek a nagyon összeszokott, évtizedek óta együtt dolgozó társulatnak, akik jól láthatóan és érezhetően mindig számíthatnak egymásra. Engem is azonnal befogadtak. A Virtuózoknak köszönhetően szinte mindenki ismert már engem, és nagyon barátságosan üdvözöltek. Tetszett az is, hogy rendkívül korrektek és profik. Örülök, hogy ennek a családnak az új tagja lehetek.
− Milyen újabb feladatok találtak rá önre az utóbbi időben?
− Most, a hetekben vesszük fel a legújabb lemezem hanganyagát. Az Inspirációk című albumhoz hasonlóan ez is a Hungarotonnál fog megjelenni 2024 tavaszán, és Fantáziák lesz a címe. A pontos műsor egyelőre még maradjon meglepetés, de annyit már elárulhatok, hogy a barokktól kezdve a romantikán átívelően haladunk előre az időben, és felöleljük azt, ahogy az emberi gondolkodás, az individuum tudata megjelenik a zenében is. Immanuel Kant fogalmazta meg, hogy az igazi dallamok, a zenéből áradó igazi szépség spontán, nem megtervezett, megkonstruált. Azok a dallamok, amelyeket elkezdünk dúdolgatni, például Mozart szerzeményei, egyszer csak megszülettek, kipattantak a zseniális zeneszerzők fejéből, a fantáziájuk segítségével. Csodálatos a felhozatal, bőven volt miből válogatni, úgyhogy azt javaslom, hogy fantáziáljunk majd együtt! A lemezhez társul egy kis füzetecske, amelyet édesanyámmal, Orbán Jolán irodalomtörténésszel és édesapámmal, Boros János filozófussal közösen alkottunk meg. Ebben a zeneszámokhoz kapcsolódó gondolatainkat írtuk le, neves filozófusok, köztük Kant és Hegel által korábban megfogalmazott ideákat is beleszőve az eszmefuttatásokba.
− Jelenleg Münchenben tanul. Mit nyújt mindaz, amit ott átél?
− Nagyon kedvelem Münchent, mert rendkívül gazdag a kulturális élete. A napokban éppen egy William Turner-kiállítást láttam, de a Velence 500 című tárlatot is tervezem megnézni, amely többek között Bellini, Giorgione és Tiziano műveiből kínál ízelítőt. Nekem ezek a kulturális élmények jelentik a feltöltődést. Szerintem a különböző művészeti területen szerzett befogadói élmények, tapasztalatok kiegészítik egymást, és úgy gondolom, hogy azt a zongorajátékon is jól hallani, ha valaki mondjuk Shakespeare-t olvasott. Hiszen ami irodalomban például Shakespeare, az a festészetben Leonardo, a zenében pedig Bach. Ez az én filozófiám, illetve az, hogy ahol Johann Sebastian Bach zenéje ott van, az a világ közepe, és előadóművészként én elvihetem ezt a csodát a világ bármely pontjára. Mert ugyanaz az előadás születhet meg Csíkszentmiklóson, Komlón, Tokióban, Budapesten vagy a világ bármely pontján. Ez olyan, mintha mondjuk egy Leonardo-képet végigvinnének az egész világon: mindenki özönlene megnézni ezt a csodát. A zene esetében elég vagyok én, az előadó ahhoz, hogy a közönséggel együtt a világ csúcsán érezhessük magunkat. Ezért viszem el a zenét a kis településeken keresztül a Müpán át a világon mindenhova, mert ez az én szerepem és ez az én küldetésem.
− Említette Csíkszentmiklóst. Édesanyja onnan származik, így gondolom, az ön életében is fontos szerepet játszik ez a hely.
− Igen, nagyon. Ünnepekkor mindig visszajárunk oda. Nagyon sok hangversenyt adok Erdélyben, és jótékonysági programokon is részt veszek.
Erdély varázslatos, nekem szívügyem, és csodálatos az is, hogy onnan jön például Kurtág, Eötvös Péter, Ligeti, Bartókról nem is beszélve. Én pedig a XXI. század szülötteként szeretnék ebbe a sorba tartozni mint Boros. A másik ilyen fontos helyszíne az életemnek pedig Pécs, a szülővárosom, ahol a világszínvonalú Kodály Központ is található, és ahol kiskorom óta együttműködöm a zenekarral. Horváth Zsolt igazgató rendszeresen felkér egy-egy fellépésre. Úgyhogy Pécsett és Erdélyben is otthon vagyok.
Emellett pedig járom a világot, legyen az éppen München vagy Tokió. A tanulmányaim során is igyekszem minél többfelől gyűjteni tapasztalatokat. Münchenbe a világ minden tájáról érkeznek tanáraink, de itthon, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is hallgatom többek között Baranyay László professzor óráit, Bogányi Gergely Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész pedig a mentorom.
− Egyaránt otthonosan mozog tehát itthon és külföldön is?
− Nem egyedüliként csinálom így a történelem során, korábban is voltak rá példák, hogy valaki külföldön is otthon van, és hazahozza, itthoni koncerttermekben kamatoztatja azt ott szerzett tapasztalatait. Nagyon hálás vagyok, hogy rengeteg lehetőségem van itt, Magyarországon, legyen az televíziós műsor, mint a Virtuózok, amelyben jövőre műsorvezetőként is próbára tehetem magam vagy éppen Az Orfeum mágusa az Operettszínházban, továbbá a koncertjeim, amelyekkel az egész generációmat szeretném megszólítani. Az az érdekes gondolatom, hogy az egész ország Boros Misije lehetek. Legyen az az ország bármelyik tája vagy a környező országok, én mindenkihez szeretnék szólni. Említettem már a nagy zenészeket, akik Erdélyből származnak. Ezt a sort a XXI. században is folytatni kellene, és én ennek szeretnék egy fontos alakja lenni. Az egész életemet ennek szentelem.
− Az imént szó esett a Virtuózokról is. Milyen érzés, hogy annak a tehetségkutatónak, amelyben megismerhette a közönség, az idei évadban a műsorvezetője lehet?
− Műsorvezetőként ugyanaz a művészi kifejezésvágy hajt, mint a zongoránál ülve. Nincs különbség, mert a zene és a beszéd egyaránt egy-egy közlési formanyelv. Ez a mostani beszélgetés is ugyanolyan nekem, mint amikor például egy Schubert-művet játszom: kifejezek valamit, ami én vagyok, legyen az a szavak vagy a hangjegyek által közvetítve.
− És mi az az üzenet, amit szeretne átadni az embereknek?
− Olyasvalamit szeretnék közvetíteni, amiben hiszek, aminek az építő jellegéről, a helyességéről teljesen meg vagyok győződve. Ezekre az értékekre – amelyeket egyébként annak az óriási jelentőségű szellemi háttérnek köszönhetően ismerhettem meg, amit a szüleim biztosítottak nekem – ugyanúgy szükségünk van, mint például egy Babits-versre, amely ugyanazt a dolgot ezerféleképpen körüljárja, és egyszerűen igényli az olvasót. El kell gondolkodni rajta: várj, ez hogy is van? Megtetszik, de nem tudom, miért. Hiszen ahogy azt Kant is megfogalmazta: szép az, ami érdek nélkül tetszik. Nincs rá magyarázat, de épít, mert igényel engem mint befogadót, hogy magamba építsem. Most ugyanezt az üzenetet szeretném a műsorvezetésen keresztül közvetíteni, és rávezetni a versenyzőket is ezekre a gondolatokra.
Borítókép: Boros Misi zongoraművész a fiatal kora ellenére már a világ számos táján elkápráztatta a közönséget (Fotó: Kalmár Lajos)
