Három kortárs alkotó, azaz Albert Ádám, Kristóf Krisztián és Trapp Dominika a Néprajzi Múzeum meghívására vett részt az intézmény mindennapjaiban: megismerték a múzeum belső rendjét, a gyűjteményt, majd kialakították azokat az egységeket, ami egy-egy tárgysorozatból, az azokat értelmező szövegekből és a tárgy és ember közti viszonyok bemutatásából áll.
Ha ehhez hozzátesszük, hogy Albert Ádám (1975) nemcsak képzőművész, de kulturális antropológiát is tanult, Kristóf Krisztiánt (1976) a képírás, a képnyelv fogja meg, vagy hogy Trapp Dominika (1988) nevében különös módon benne rejlik az angol csapda szó, és ő éppen a csapdákkal foglalkozott itteni alkotása esetében, akkor talán kicsit közelebb is kerültünk a három művész nézőpontjaihoz.
A művészek három év tanulási folyamatát és értelmezéseit sűrítik össze és mutatják meg a Néprajzi Múzeum ideiglenes kiállítóterében, a föld alatt.
A félhomályos, emiatt valóban kissé barlangszerű térben pedig számos ősi, de legalábbis több távoli kultúra tárgya látható az alkotók saját munkái, azaz grafikái, egyedi összeállításai, hanganyagai, azaz installációi mellett. A látogató pedig kapott mindehhez, sorvezetőként, több segítséget is: a falon szómagyarázat, a tárlat „elbeszélő szótára” olvasható, minden alkotó neve alatt egy-egy lista a kiállított tárgyakhoz kapcsolódóan, köztük egy-egy ihletadó író, költő, néprajzkutató. Egy kis térképen az alkotások is helyet kaptak, ugyanakkor a Néprajzi Múzeum kulcsfogalmai is olvashatók itt, a gyűjteményre, magára a néprajzra vonatkozóan, tehát definíciók, iránymutatások segítenek közelebb kerülni a művészek világához is.
Az installációk rejtvényei
Albert Ádám A halhatatlanok hajója című installációja az álom, az utazás és a halhatatlanság fogalmait járja körül, amelynek alapja egy rituális kínai gyökérszobor, amely a taoista vallás halhatatlan szentjeit mutatja be. A női, férfi és gyermekalak-szerű figurákon növényi részek, gombák fedezhetők fel, a videó színvilága, a vetített kép valószerűtlen, álomszerű hatást kelt. A valóság és a túlvilág közti területen mozog az a látogató, aki ezt az alkotásegyüttest szemléli. De ha továbbmegyünk akkor
Kristóf Krisztián Mágikus analfabéta című munkáját láthatjuk, aki különböző képekkel, ősi elemekkel teli üzeneteket – analfabéta alkotó levelét, vagy természeti népi alkotásokat – helyezett el a tárlókban, köztük bumerángokat, állati lapockákat, festett-karcolt üzenetekkel,
esetleg varázstárgy-elemzéseket, amelyeket a kutatók varázsgomba hatása alatt végeztek el. A kommunikáció különböző formáit középpontba állító alkotások után érkezünk végül Trapp Dominika Az üregig szűkült minden ösvény című munkájához, amelynek címadó sora egy Sylvia Plath-versből származik. A csapdák különböző rajzokon, tárgyi formákban is szerepet kapnak, a csapdába ejtés hanghatásai is itt vannak velünk, mintegy az anyaggyűjtés és az alkotás folyamatába illeszkedve. Talán még az is felmerül bennünk: vajon a nézőt csapdába tudta ejteni ez a kiállítás?
A tárlat két kurátora, Frazon Zsófia és Wilhelm Gábor mindhárom művész alkotását elhelyezte a múzeum mikrokozmoszában, annak megfeleltetve, ahogyan megismertették velük az itteni szakmai alapokat és ahogyan elindították őket a gyűjtemények közötti felfedezőúton. A különös munkák mindazonáltal elmélyült figyelmet igényelnek, a sokféle művészeti hatás és összefüggés pedig akár vitákat, beszélgetéseket is inspirálhat a látogatók között.
Borítókép: Kristóf Krisztián természeti népek alkotásait is elhelyezte a tárlókban (Fotó: Havran Zoltán)
