A rekordgyorsasággal, azaz huszonegy nap alatt megszervezett nemzetközi kiállítás egyben a közösségvállalás, a feltétel nélküli együttműködés példája is. A sajtótájékoztatón Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója köszöntőjében elmondta: ez a tárlat kiállás Izrael mellett, valamint, mivel a Jeruzsálemi Biennálé kiemelt helyszíne a nemzetközi képzőművészeti életnek, fontos, hogy ne szakadjon meg a sorozat. Turi Attila, az MMA elnöke részletezte, hogy bár a háború miatt a november 9-re meghirdetett, harmincöt nemzetközi kiállításból álló eseményt majd csak 2024-ben rendezik meg, a projektek egy részét a résztvevő művészek és kurátorok megmutatják a nagyközönségnek, hiszen New York, London, Róma, Torinó, Los Angeles, Buenos Aires és Budapest vállalta fel ezt a feladatot. „A lehetőség, hogy a művészet erejét a nyomasztó események ellenére ilyen módon megmutassuk, világszerte megerősíti a kulturálisan sokrétű Jeruzsálem és a várost támogató közösségek kapcsolatát.” – tette hozzá.
Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója külön hangsúlyozta: egy ilyen rettenetes helyzetben az azonnali szakmai támogatás, megértés és segítség nem is volt kérdés az intézmény részéről. A múzeum küldetéséhez maximálisan illeszkedik ez a szerep, azaz a kortárs művészettel való szoros együttműködés és reflexió. A tárlat egy hónapon át lesz látható a Néprajzi Múzeumban.
Csáji László Koppány, a nemzetközi kiállítást szervező MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete igazgatója számtalan gyakorlati nehézséget, de műhelytitkokat is említett.
Egyebek közt azt is, hogy a harmincöt izraeli tárlat egyike az egyeztetések után célzottan úgy érkezett hozzánk, hogy kiegészülhessen magyar művészek alkotásaival. E speciális koncepció középpontjában a szülőföldhöz való érzelmi, emberi viszony állt, amely Izraelben és Magyarországon is sokféle módon érinti az alkotókat. Ugyanakkor örömmel tette hozzá, hogy minden megoldódott a megfelelő időben, és bár a Műcsarnok is az első perctől támogatta a tárlat megrendezését, a helyszínt végül a Néprajzi Múzeum tudta biztosítani. Nagy segítséget jelentett az is, hogy Rami Ozeri, a Jeruzsálemi Biennálé alapító igazgatója repülőre ült, és saját kezűleg hozta el a papírt, amivel az izraeli anyagot a repülőtér raktárából ki lehetett hozni, mert útközben elvesztek a vonatkozó hivatalos szállítási papírok. Iski Kocsis Tibor művész-kurátor, kiállításrendező mindezt még kiegészítette azzal, hogy mind a tizennyolc felkért magyar művész azonnal visszajelzett, és habozás nélkül a nemzetközi kezdeményezés mellé állt.
A kiállítást megtekintése során a magyar kurátor is részletezte a művek összetartó és párhuzamos gondolatiságát, a koncepció alapját.
Ahogyan ezt már korábban említettük, a kiállítás öt tematikus szekcióból áll, s amikor Iski Kocsis Tibor a rendezés előtt a tájkép szerepét gondolta végig a magyar művészetben, elsősorban a barbizoni iskola hatására gondolt. Bár már idősebb Markó Károly elindította a sort kicsit korábban itáliai tájábrázolásaival, a barbizoni művészek hatása volt elsőként igazán egyértelmű – gondolhatunk itt Paál László hangulatos tájképeire. Ezt követte a sorban meghatározó, XIX. század végén alakult nagybányai művésztelep, „hiszen az itt működő szabadiskolának már megvolt a sajátos magyar karaktere” – emelte ki Iski Kocsis Tibor – , de számos későbbi avantgárd alkotónk is innen indult. Ehhez adott még adalékot az 1930-as évektől Vajda Lajoshoz és Korniss Dezsőhöz kötődő szentendrei iskola tájfestészete, majd a 60-as és 70-es években egyre absztraktabbá vált a tájábrázolás. Bár az 1980-as években Fehér László az új szenzibilitás képviselőjeként ismét foglalkozott a tájképpel, ez már egy új szemléletet hordozó irányzat volt.
Táj, ember, kapcsolat
Néhány művet említünk csak a tárlatról a teljesség igénye nélkül. A táj és ember szekcióban Szépfalvy-Uray Ágnes Düh című 2002-es festményét látjuk többek között, amelyen egy vízparton fenyegetőző férfialak szerepel, akinek haragjára a sötéten fodrozódó, hullámzó víz „válaszol”. Fehér László Tócsa című műve a filozofikus alapú egyensúlykeresés alkotása a tócsában tükröződő alakkal, s ebbe az értelmezési világba illesztették Ázbej Kristóf Kettesben című munkáját is két figurával a látomásszerű természeti tájban.
A neoromantikus tájábrázolási szekcióban többek között Szurcsik József lángoló erdőrészletét látjuk, amelynek baljóslatú, komor hatása tagadhatatlan. De helyet kapott itt ökológiai szemléletet képviselő fotóművészeti alkotás Gyenis Tibortól, a magányos fa szimbolikus alakja a tájban Nechemia Boaz: Egyetlen című festménye révén és a Júdeai hegyek Julia Shulmantól, különös, lágy, pasztelles színvilággal. Apokaliptikus hangulatú mű is szerepel a kiállításon Szász Sándortól, ami a jövő vagy épp a mesterséges intelligencia jelenlétét is hordozza. A természetben megjelenő mesterséges zavar, a tökéletes szimmetria jelenségét megmutató munkát is láthatunk Horváth Dánieltől. A táj mint otthon, a „föld szaga” szekció témaköre is tökéletes megfogalmazás: szinte érezhető a föld fizikai jelenléte egyes munkákon.
Iski Kocsis Tibor kurátor, alkotóművész úgy érezte, hogy a művek e kiállításon is önálló életre keltek. Hiszen ahogy a falra kerültek a festmények, vagy egymás közelébe az egyéb technikával készített kortárs alkotások, egymást vonzották, építették egy folytonos párbeszéd révén. A kiállítás és a kurátor együttműködése volt itt a kulcs, illetve a magyar és az izraeli alkotók esetében a kapcsolódási pontok megtalálása. Iski Kocsis Tibor már a fotódokumentációt látva biztos volt benne, hogy egy specifikus iskolából érkezett hozzánk az izraeli anyag. A témában alkotó izraeli művészek ugyanis főképp a volt Szovjetunióból bevándorolt, vagy első vagy második generációs alkotók. Emiatt is érezhető a köztünk lévő rokonság: a közép-kelet-európai művészet köszön vissza ezeken a képeken, hiszen a művészek a Baltikumból, Oroszországból, Ukrajnából, Lengyelországból „érkeztek”. Hamvas Béla szavait ez a január 7-ig látogatható tárlat is igyekszik igazolni, nemcsak emberi, hanem egyetemes értelemben is:
Az embernek önmagából művet kell alkotnia, hogy az örökben abban éljen. De a műnek nyitva kell állnia, hogy aki be akar lépni, befogadja.
A kiállító művészek:
Meir Appelfeld, Avia, Ázbej Kristóf, Leonid Balaklav, Balázs Nikolett, Silvia Bar-Am, Aviva Blum, Nechemia Boaz, Bukta Imre, Csáji Attila, Elekes Károly, Fehér László, Pnina Ramati Frank, Tirza Freund, Avigail Fried, Gálhidy Péter, Yona Levi Grossmann, Gyenis Tibor, Gideon Holland, Horváth Dániel, Imre Mariann, iski Kocsis Tibor, Arnon Kaplan, Dalia Katav-Arieli, Koós Gábor, Alex Kremer, Michael Morgenstern, Roth Avi, Shaul Shats, Julia Shulman, Szász Sándor, Szurcsik József, Uray-Szépfalvi Ágnes, Michael Yakhivlevich, Marek Yanai, Yosef Yosade, Vető Orsolya Lia
Borítókép: Iski Kocsis Tibor kurátor, képzőművész beszél a Suttogó föld című kiállítás koncepciójáról (Fotó: Havran Zoltán)
