A rekordgyorsasággal, azaz huszonegy nap alatt megszervezett nemzetközi kiállítás egyben a közösségvállalás, a feltétel nélküli együttműködés példája is. A sajtótájékoztatón Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója köszöntőjében elmondta: ez a tárlat kiállás Izrael mellett, valamint, mivel a Jeruzsálemi Biennálé kiemelt helyszíne a nemzetközi képzőművészeti életnek, fontos, hogy ne szakadjon meg a sorozat. Turi Attila, az MMA elnöke részletezte, hogy bár a háború miatt a november 9-re meghirdetett, harmincöt nemzetközi kiállításból álló eseményt majd csak 2024-ben rendezik meg, a projektek egy részét a résztvevő művészek és kurátorok megmutatják a nagyközönségnek, hiszen New York, London, Róma, Torinó, Los Angeles, Buenos Aires és Budapest vállalta fel ezt a feladatot. „A lehetőség, hogy a művészet erejét a nyomasztó események ellenére ilyen módon megmutassuk, világszerte megerősíti a kulturálisan sokrétű Jeruzsálem és a várost támogató közösségek kapcsolatát.” – tette hozzá.
Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója külön hangsúlyozta: egy ilyen rettenetes helyzetben az azonnali szakmai támogatás, megértés és segítség nem is volt kérdés az intézmény részéről. A múzeum küldetéséhez maximálisan illeszkedik ez a szerep, azaz a kortárs művészettel való szoros együttműködés és reflexió. A tárlat egy hónapon át lesz látható a Néprajzi Múzeumban.
Csáji László Koppány, a nemzetközi kiállítást szervező MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete igazgatója számtalan gyakorlati nehézséget, de műhelytitkokat is említett.
Egyebek közt azt is, hogy a harmincöt izraeli tárlat egyike az egyeztetések után célzottan úgy érkezett hozzánk, hogy kiegészülhessen magyar művészek alkotásaival. E speciális koncepció középpontjában a szülőföldhöz való érzelmi, emberi viszony állt, amely Izraelben és Magyarországon is sokféle módon érinti az alkotókat. Ugyanakkor örömmel tette hozzá, hogy minden megoldódott a megfelelő időben, és bár a Műcsarnok is az első perctől támogatta a tárlat megrendezését, a helyszínt végül a Néprajzi Múzeum tudta biztosítani. Nagy segítséget jelentett az is, hogy Rami Ozeri, a Jeruzsálemi Biennálé alapító igazgatója repülőre ült, és saját kezűleg hozta el a papírt, amivel az izraeli anyagot a repülőtér raktárából ki lehetett hozni, mert útközben elvesztek a vonatkozó hivatalos szállítási papírok. Iski Kocsis Tibor művész-kurátor, kiállításrendező mindezt még kiegészítette azzal, hogy mind a tizennyolc felkért magyar művész azonnal visszajelzett, és habozás nélkül a nemzetközi kezdeményezés mellé állt.
A kiállítást megtekintése során a magyar kurátor is részletezte a művek összetartó és párhuzamos gondolatiságát, a koncepció alapját.
Ahogyan ezt már korábban említettük, a kiállítás öt tematikus szekcióból áll, s amikor Iski Kocsis Tibor a rendezés előtt a tájkép szerepét gondolta végig a magyar művészetben, elsősorban a barbizoni iskola hatására gondolt. Bár már idősebb Markó Károly elindította a sort kicsit korábban itáliai tájábrázolásaival, a barbizoni művészek hatása volt elsőként igazán egyértelmű – gondolhatunk itt Paál László hangulatos tájképeire. Ezt követte a sorban meghatározó, XIX. század végén alakult nagybányai művésztelep, „hiszen az itt működő szabadiskolának már megvolt a sajátos magyar karaktere” – emelte ki Iski Kocsis Tibor – , de számos későbbi avantgárd alkotónk is innen indult. Ehhez adott még adalékot az 1930-as évektől Vajda Lajoshoz és Korniss Dezsőhöz kötődő szentendrei iskola tájfestészete, majd a 60-as és 70-es években egyre absztraktabbá vált a tájábrázolás. Bár az 1980-as években Fehér László az új szenzibilitás képviselőjeként ismét foglalkozott a tájképpel, ez már egy új szemléletet hordozó irányzat volt.
