Aranydió-díj a Veszprémi Petőfi Színháznak

Az Aranydió-díjat Százhalombattán alapították, és évről évre a közönség ítéli oda egy-egy produkciónak.

Forrás: Petőfiszínház.hu2024. 01. 20. 11:30
Illatszertár
A Veszprémi Petőfi Színház Illatszertár című előadásának egy részlete (Forrás: Petőfiszínház.hu) Forrás: Petőfiszínház.hu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A befogadó színházként működő Barátság Kulturális Központ nézői – számos vendégelőadás erős mezőnyéből – ismét a Veszprémi Petőfi Színház előadásának ítélték a díjat. 

Illatszertár
A Veszprémi Petőfi Színház előadása nyerte el a százhalombattai nézők tetszését (Forrás: Veszprémi Petőfi Színház) 

A társulat január 18-án az Illatszertár című előadásával hódította meg a nézők szívét, így a szavaztok nagy részét a veszprémiek kapták.

Veszprémi Petõfi Színház
A Veszprémi Petőfi Színház Medgyaszay István tervei alapján 1908-ban épített szecessziós műemlék épülete az egykori Püspökkertben (ma Színházkert) az Óvári Ferenc út mellett. Homlokzatán a Petőfi-évhez kapcsolódó plakát (Fotó: MTVA/Jászai Csaba)

A Veszprémi Petőfi Színház története

Veszprém városában a polgárság érdeklődése, a lakosság kulturális igénye hívta életre a színház intézményét. A XIX. század elején már létezett egy színházpártoló mag Veszprémben, főként az iskolai színjátszók köré csoportosulva. A veszprémi színházi élet legkorábbi régészeti lelete, a legrégebbi veszprémi színlap 1814-ből való. A század második felében aztán mind több vándortársulat fordult meg a városban: változatos repertoárral és az ország neves színművészeivel pezsdítették fel a polgárság mindennapjait. Az élénk színházi kultúra mind türelmetlenebbül kívánt saját színházépületet, melynek felépítését növekvő társadalmi mozgalom segítette elő. A „Színházpártoló Egyesület” elnöke, Óváry Ferenc, például jelentős összeggel járult hozzá az építkezés kiadásainak fedezéséhez.

A színház történetéről bővebben ITT olvashatnak. 

Borítókép: A Veszprémi Petőfi Színház Illatszertár című előadásának egy részlete (Forrás: Petőfiszínház.hu) 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.