A vele készült interjúból megtudhattuk, hogy Bársony Bálint életének gyermekkora óta része volt a zene. 1998-tól a Roy & Ádám formáció tagja volt, 1999-ben került a Back II Black zenekarba, melyben tíz évig játszott. 2004 és 2010 között a Star Jam Session örömzenei koncertsorozat vezetője volt. 2009-től 2010-ig a Ferenczi György és a Rackajam, majd Charlie zenekarának tagja volt. 2011-ben a Tűztánc produkció zeneszerzője, szólistája lett. 2014-ben alapította meg a Magyar Rhapsody Projekt zenekart, mely csapattal ma is együtt zenélnek. 2014 óta élete része a hangutazás és hangfürdő-meditációs terápia. 2015 és 2018 között a Boney M közép-európai turnéjának zenekarvezetője volt. 2015-ben hozta létre a budai jurtaközpontját. Számos film és színdarab zenéjét írta.
Arra a riporteri kérdésre, hogy honnan indult a zenei karrierje, milyen támogatást kapott ehhez otthonról, Bársony Bálint elmondta, hogy a szülei már egészen korán észrevették, hogy a zene, a ritmus, a tánc az, ami leköti a figyelmét.
– Mivel ők mindketten iparművészek, és végigjárták azt az utat, hogy a művészetet átvigyék a családjaikon, és szabad teret kaphasson az ő alkotásuk, ezért nekem és testvéremnek ezt már nem kellett, hanem folyamatos támogatást kaptunk.
Már az óvodában felismerték, hogy vissza tud dallamokat énekelni, hogy bonyolultabb ritmusokat vissza tud tapsolni, akkor döntötték el, hogy ének-zene tagozatos általános iskolába adják, ahol a kötelező furulya mellett kóruséneklésen vett részt, aztán jött a klarinét, a nyári táborokban a gitár, a középiskolában a kötelező zongora, aztán a szaxofon, melyet végül fő hangszerének választott
– mesélte a zenész, aki egyébként 14-16 évesen már zenekarban játszott, amit szerinte az predesztinált, hogy fő hangszere, a szaxofon a jellege miatt az amerikai dzsesszirodalom felé fordította a figyelmét, és kényszert érzett rá, hogy zenekarban játsszon, mert azt az érzést az otthoni gyakorlás nem tudta pótolni.
– Szülői engedéllyel már 13 évesen elmehettem egy dzsessztáborba, ahol a néhai kiváló gitáros, Babos Gyula engedélyezte, hogy egyik vállamon egy gitárral, másikon egy szoprán szaxofonnal részt vegyek az órákon. A szaxofonosokat gitáron kísértem, hogy tudjanak improvizálni, a gitárórákon pedig én fújtam, hogy a kíséretet gyakorolják.
A táborban megismerkedtem egy vidéki mulatós zenekar basszusgitárosával, és ő felfigyelt arra, hogy milyen ügyesen zenélek. Mivel a nyaraimat gyermekkoromban a nagypapámnál Dunaföldváron töltöttem, ő pedig szeretett tangóharmonikázni, a nagymamámmal énekelni, így én az összes nótát, népdalt és különböző műdalokat is ismertem. Ezt a szakmában úgy szokták mondani, hogy: „asztalnál sem fázik meg”, mert ha eljött egy nyolc-tíz órás lakodalom, akkor ismeretlen dal nem volt számomra, minden a fülemben volt. Úgyhogy már 13-14 éves koromban hétvégente lakodalmakban játszhattam, ebből gyűjtöttem össze a pénzt egy profi tenorszaxofonra
– emlékezett vissza lelkesen Bársony Bálint.
