A felhívásra ezúttal összesen 18 pályamű érkezett. A bírálóbizottság többszöri áttekintés, vita és elemzés után többségi szavazással döntött a díjazásra rendelkezésre álló teljes összeg (bruttó ötmillió forint) felhasználását javasolva.
Az első díjat és az ezzel járó bruttó egymillió forintot Sági Gergely, Ferenczi Natália Fanni és Székely Dávid közös terve kapta. A második díjat nem osztották ki, míg a harmadik díjat megosztva ítélte oda a bírálóbizottság, mindkét pályamű bruttó hatszázezer forintot jelent a pályázó Chen Ming Rong, Szolga Kata párosnak, valamint Beke-Tóth Szilviának.
A zsűri ezek mellett odaítélt egy kiemelt elismerést és öt elismerést is a pályázóknak.
Az eredményhirdetést után a díjazásban részesült pályaművek szerzői mutatták be terveiket, amit Vadász Bence Ybl-díjas építész, az MMA rendes tagja, a bírálóbizottság társelnöke moderált. A zsűri nevében megköszönte a fiatalok aktivitását. Kiemelte, hogy az elkészült pályaművek kiváló építészeti, tájépítészeti, képzőművészeti megoldásai egy nem is egyszerű kérdésnek.
A pályázat értékelése és a díjazottak teljes névsora megtalálható a záródokumentumban, mely az MMA holnapján érhető el.
A pályamunkákat bemutató kiállítás február 26-ig tekinthető meg a Magyar Építőművészek Szövetsége székházában (1088 Budapest, Ötpacsirta utca 2.), munkanapokon 10 és 16 óra között.
Borítókép: Az MMA építészeti tagozat díjátadója (Fotó: Walter Péter)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!