Sokan voltak kíváncsiak a tegnapi előadásra az Uránia moziban, amely Németh Antal igazgatói munkája köré épült. A bevezetőben Gajdó Tamás színháztörténész előrebocsátotta, azért is választotta Németh Antalt előadása témájául, hogy buzdítsa a kutatókat a sokoldalú színházi ember életművének kutatására.
Több ponton érintetlen, de nagyon jól dokumentált területe ez a hazai színjátszásnak, részben magának a színházigazgatónak köszönhetően.
Németh Antal 1935-ben lett a Nemzeti Színház igazgatója, és határozott színházi magatartással állt a közönség elé. Jellemző, hogy gyakran lépett a színpadra előadások előtt, hogy kontaktust teremtve közönségével, bevezetőt adjon a darabról, de szeretett megemlékezéseken is részt venni.
– Németh Antal 1935-ben elfoglalja az igazgatói szobát és kamerájával felvételt készít az ablakából kitárulkozó körúti látványról. Szenvedélyes fotográfus volt, egyben amatőr filmes. Láthatjuk ezen a felvételen többek között a híres EMKE vendéglőt, a Keszey Vince Éttermet, ahova nagyon szerettek a színészek ebédre bemenni, az elhaladó Törley feliratú villamost […] Németh Antal rendezői tevékenységét is folyamatosan dokumentálja – mondta a színháztörténész, hozzátéve, hogy abban az időben nem volt gyakori, hogy igazgató ennyi felvételt készítsen a színház életéről.
Bojár Sándor felvételei megörökítették próba közben, de maga Németh is állandóan fotózta a színészeket. Egyik emlékezetes képén egy intenzív pillanatot kapott el a színház fotósa, amikor Jávor Pált instruálja a direktor, kettejük között Szeleczky Zita látható.
Az előadás gazdag fotóanyagát Németh Antal amatőr filmjei tették színesebbé. Egy alkalommal vacsorára hívta Németh Lászlót, Móricz Zsigmondot és Szabó Lőrincet. Ez a 16 milliméteres film nagyon jó minőségben élvezhető ma, és híven tükrözi a baráti kapcsolatot, amit a színházigazgató az írókkal ápolt. Szabó Lőrincet például a húszas évektől ismerte, ő kérte fel arra is, hogy a Csongor és Tündébe „avatkozzon bele”, később pedig Shakespeare- fordításokra sarkallta. Németh Antal hosszas értekezést írt Szabó Lőrinc Shakespeare-fordításairól.
– Levelezéseiből kitűnik, hogy Németh az írókkal diplomatikusan és tisztán kommunikál – mondta az előadó, az Országos Színháztörténeti Intézet munkatársa.
Abban az időben a Nemzeti Színház a művek kiadásához is hozzájárult 150 pengővel. Németh Antalnak erre is volt gondja. Az előadásból kiderült, hogy a bevételekből 8-10 százalékot kapott általában az író, korábbi szokás az volt, hogy az első három mű után magasabb százalékot fizettek a szerzőnek.
Németh Antal pedig folyamatosan buzdította az írókat, hogy írjanak műveket a színháznak. Egy alkalommal jogi vitája akadt Német Lászlóval, akinek a szokásos ezer pengő előleget is megígérte, arra az esetre is, ha nem mutatnák be a művét. A színház jogásza azonban ezt az esetet átírta, úgy hogy csak a bemutatott előadások után kapjon pénzt a szerző. Német László kissé sértett levele után a színházigazgató az eredeti elképzelése szerint döntött, kiállva az író mellett, egyben lekötve a színháza számára. Egyenesen stílusbravúrnak nevezte Gajdó Tamás előadó azt, ahogyan Márai Sándort igyekezett rávenni arra, hogy írjon a színháznak. – Izgalmas észrevenni azokat a motívumokat, amikkel darabírásra bátorítja az írót, egyben tisztán látszik a százéves Nemzeti Színház mint eszmény mennyire fontos volt igazgatása idején – fogalmazott.
Németh Antal 1944-ben Országos Magyar Királyi Színházvezető- és Rendezőképző Akadémiát indított, a diktatúra azonban félreállította: 1945–1956 között nem rendezhetett.
