Lázadó festőgeneráció
Párizsban 150 éve nyílt meg az első impresszionista kiállítás, amikor számos művész szembefordult az akadémikus elvárásokkal, és a kirekesztő döntnökök hivatalos kiállítása mellett szerveztek maguknak egy alternatív tárlatot, ahol a progresszívebben gondolkodó alkotók is kiállíthatták műveiket. A kezdeményezés elképzelhetetlen változást hozott a festészet világában:
az impresszionisták új irányzatot, új stílusokat hoztak létre, szembefordulásuk a régi művészeti felfogást képviselőkkel halhatatlanná tette őket.
A Musée d'Orsay az évforduló tiszteletére 130 alkotást mutat be a kezdeti időszakból.

A romantika tájain
Caspar David Friedrich élete nem bővelkedett olyan kalandokban, mint itáliai elődjéé, ám a művészetben ő is maradandót alkotott.
A német romantika egyik legjelesebb alkotója volt, a tájképfestészetben egészen újat teremtett, bús-szomorkás-tragikus hangulatú képei ma is érvényesek, és miszticizmusra való hajlama, szimbolizmusa is emlékezetessé teszi festményeit.
A romantika korában, a napóleoni háborúk után a német egység gondolata szárnyra kapott; nem csoda, hogy a művész hazafias érzelmei is megmutatkoztak alkotásain.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!