A Hír TV Szélesvásznú történelem című műsorában Csatári Bence és Zavaros Eszter ezúttal Igó Éva és Fesztbaum Béla színművészeket látta vendégül, akik együtt szerepeltek Tímár Péter 1997-es Csinibaba című filmjében. A mozgóképes mű a rendezőre jellemző virtuóz technikával készült, korábbi alkotásainak továbbgondolt, simára csiszolt megoldásaival (lásd például korábban az Egészséges erotikát, a Moziklippet vagy a Csapd le csacsit), ahol Tímár lassított és gyorsított felvételek tetszőleges váltakozásával ért el kifejezetten rajzfilmszerű hatást. A film mindeközben a korszak örökzöld slágereit dolgozta fel hatásos módon: a cselekményt ezeknek a daloknak a laza láncolata, kifordított, már-már parodisztikus szövegértelmezései pedig még inkább felerősítik a Csinibaba görbetükörjellegét.
A Csinibaba és a szocializmus hazugságai
Miként a rendező korábbi munkái a 80-as évek nyomott szocializmusáról festettek megdöbbentő hitelességű korleletet a humor nyelvével, úgy a Csinibaba az ’56 utáni véres megtorlásokat követő egyezkedés időszakába kalauzol. Fellebbenti a fátylat a rendszer kétarcúságáról, miközben a kosztümök, a zenei betétek (Fényes Szabolcs, Nádas Gábor, Ullmann Ottó, Majláth Júlia, Hajdú Júlia, sorolja a nagy neveket a műsorban Csatári Bence történész) és
az elrugaszkodott képi megoldások révén a hamis nosztalgia képeit is felfesti az országról. Arról a Magyarországról, ahol mindenki boldogan issza a Bambit, hallgatja a táskarádiót, dolgozik a gyárakban, de a szocializmus ajándékai ellenére a fiatalok azért legszívesebben dobbantanának innen Helsinkibe – bárhol is legyen az.
Fesztbaum Béla szerint a 90-es évek közepére, végére a társadalom meggyőződött róla, hogy a szocializmus már nem fog visszajönni, s bár a történelem feldolgozására talán kevesebb film vállalkozott, mint amennyit a téma kimeríthetetlensége megkívánt volna (ne felejtsük el, hogy a 90-es években lényegében összeomlott a magyar filmfinanszírozási rendszer, és számos egyéb problémával is csak ekkor szembesült a szakma), a Csinibaba az egyik legfontosabb ezen alkotások között. Mint fogalmazott, először lehet felszabadultan kinevetni a korszakot.
Erre egyszerűen szüksége volt az akkori magyar társadalomnak, hogy valaki ezt a korszakot így, pont ebben a formában feldolgozza, a magasságaival, a mélységeivel, a humorával, és a tragikumával együtt, ami szintén mélyen és gazdagon benne van a filmben, miközben nagyon sokat nevettünk rajta.
A színészek különös, bábszerű mozgását a rendező úgy érte el, hogy hol lassabban, hol gyorsabban vette fel a jeleneteket. A szereplők először felmondták a szövegüket, majd a forgatáson ezt játszották vissza nekik más sebességben, vezetve a szájmozgásukat – olvasható az Alapfilmek oldalán. A kisdobos Edét alakító színész erről a következőképpen nyilatkozott a Szélesvásznú történelem adásában:
A stílusjegyévé vált a filmnek, amit természetesen forgatni nem volt mindig a legegyszerűbb, ámde mindig nagyon szórakoztató volt. Hogy ez hogy fog kinézni, az valóban csak Péter fejében állt össze.
