– Ön jelenleg a kazahsztáni Asztanai Opera vezető karmestere, azonban világszerte foglalkoztatott dirigens. Milyen volt a zenéhez vezető útja, hiszen zenészcsaládba született, számos jelentős alkotóval a felmenői közt.
– A zene nagyon fontos része az életemnek. Dédnagyapám, Ahmet Zsubanov a kazahsztáni klasszikus zene egyik megteremtője volt, és kollégájával, Latif Hamidival együtt két operát is írt. Külön öröm, hogy már adtam elő műveiket. Első operájuk, az Abaj, nagy nemzeti költőnkről szól és a kazah operairodalom egyik klasszikusának számít, ami minden évadban szerepel a műsoron. Ahmet lánya, Gaziza Zsubanova édesanyám nagynénje volt, aki szintén fontos kazah zeneszerző: négy operát, négy balettet és három szimfóniát írt, amik ugyancsak részei a klasszikus zenei és színházi repertoárnak Kazahsztánban. Ezenfelül édesapám csellista és karmester, édesanyám zongorista, az öcsém pedig ugyancsak karmester. Éppen most vezényelte az Abajt Asztanában.
– A Magyar Állami Operaházban első alkalommal a Háború és békét, idén pedig Prokofjev darabja mellett a Borisz Godunovot is vezényelte. Milyen élményekkel gazdagodott a munka során?
– Nagyon érdekes volt, mert a Háború és béke az egész operai repertoár egyik legkülönlegesebb darabja. Nagyon ritkán játsszák. Epikus mű, hatalmas apparátusra van szükség a megszólaltatásához: sok művész, énekes van a színpadon, nagy zenekar és kórus kell hozzá. Számomra is különleges alkalom, hogy vezényelhetem. Prokofjev kiváló színpadi művei közül is kiemelkedik ez a magnum opusz, már önmagában azzal, hogy a hatalmas irodalmi művet több mint hetven szereplővel 13 tablóba sűríti. Míg a darab első fele egy lírai dráma egy szerelmi háromszöggel a középpontban, a második részben perspektívát vált, történelmi alakok is megjelennek a színen, és színre lép a kórus, ami a nép drámáját hangsúlyozza, ami Muszorgszkij Borisz Godunovjából is már ismerős lehet. A végeredmény pedig egy monumentális történelmi krónika. Csodálatos emlékeim vannak a közös munkáról: valamennyi kolléga fantasztikus, magas nemzetközi színvonalon működik az intézmény, mindenki mesésen végzi a munkáját, ami lenyűgöző.
– Ahogy most beszélgetünk, hallom, hogy néhány szót magyarul is megtanult. Gyakori, hogy ahol éppen játszik, ott igyekszik egy-egy kifejezést elsajátítani?
– Igen, teljes mértékben. Mikor először Magyarországra jöttem, meglepett, hogy jó pár szó a kazahra emlékeztet. Például az „alma” ugyanazt jelenti, a városom, Almati neve szavakat, próbálok minél többet magamba szívni egy adott ország kultúrájából. A magyart az egyik leglenyűgözőbbnek és legérdekesebbnek tartom a világon. Még mielőtt Magyarországra jöttem volna, már számos alkalommal adtam elő magyar zeneszerzők, köztük Bartók Béla és Kodály Zoltán műveit, nemcsak Kazahsztánban. Három éve Bartók Concertóját vezényeltem Aucklandben, Új-Zélandon, és Kodály Galántai táncait is sok helyen szólaltattam már meg, legutóbb Dublinban, Írországban. A magyar zenekultúrának ezt a részét elég jól ismerem, hiszen Bartók és Kodály a világörökség részei. Az irodalom területén is vannak nagyszerű művek, de először a Háború és béke kapcsán jártam Magyarországon. Igyekeztem felfedezni a várost: elmentem múzeumokba is, és rengeteget sétáltam a fővárosban.
– Melyek a kedvenc helyei Budapesten?
– Igyekszem mindig lemenni a Duna-partra, átmenni a budai oldalra. Ez jelenti számomra a nap fénypontját, ezért igyekszem erre minél többször alkalmat találni.
– Jól hangzik. Idén a Magyar Állami Operaházban a Borisz Godunovot is vezényelte. Mit kell tudni erről a darabról, leginkább zenei oldalról?
– A Borisz Godunov az egyik legfontosabb opera, nemcsak az orosz, hanem a világ operairodalmában is. Természetesen nagyon fontos mű az orosz opera fejlődése szempontjából is, ami Glinkától indul, és majd a 20. században Prokofjev és Sosztakovics művei felé ível. Korszakalkotó opera, ami az Orosz ötök – tagjai Muszorgszkij mellett Balakirev, Kjui, Borogyin és Rimszkij-Korszakov voltak – művészkörének elképzeléseit tükrözi. A Borisz Godunov nagy hatással volt későbbi zeneszerzőkre is a XX. században, például Janácekre, aki megpróbálta ezt a fajta énekbeszédet használni, utánozni. Muszorgszkij az egyik legnagyobb operai zseni, aki Wagner, Verdi és Puccini géniuszához mérhető. Érdekes volt tehát számomra Magyarországon részt venni a Borisz Godunov ősváltozatának színpadra állításában.
– Milyen produkciókat tervez a jövőben, hiszen a kazahsztáni opera mellett járja a világot?
– Nyár előtt még Ausztráliába és Új-Zélandra látogatok, visszatérek az Auckland Philharmoniához, amelyet nagyszerű zenekarnak tartok. Először látogatok el a Tasmániai Szimfonikus Zenekarhoz is. Ezt követően az Asztanai Operában mutatjuk be Carl Maria von Weber fontos operáját, A bűvös vadászt.
– Van kedvenc zenéje vagy zeneműve? Nem kell, hogy opera legyen…
– Rengeteg. Mindig azt a darabot szeretem, amit éppen vezényelek. Szeretem még a jazzt, a jó, a nagyon-nagyon jó jazzt… Utóbbit inkább azért, hogy egy kicsit ellazuljak, mert a klasszikus zene feszélyező tud lenni. Amikor klasszikus zenét hallgatok, természetesen nagyon élvezem, de az nem passzív zenehallgatás. Bizonyos értelemben szellemi munkát jelent, nem olyasmit, amit az ember betehet a kocsiban, mint a rádiót, aztán vezet, és valami teljesen másra gondol. Fiatalon, 13–14 éves korom környékén kedveltem a Queent, Freddie Mercuryt. Még mindig úgy gondolom, hogy ők az egyik legjobb rockegyüttes.
– A karmesteri munkája mellett jut ideje hegedülni, hiszen abból is diplomázott?
– Néha. Nemrégiben egy újévi koncerten játszottam a Pizzicato-polkát zenekari kísérettel. Előtte pedig az esküvőmön hegedültem.
– Van-e valamilyen különlegesség az orosz operákban a világ más operáihoz képest?
– Nos, először is természetesen a nyelv, mert a nyelv szabályai, a mondatszerkesztés vagy a kiejtés diktálja például bizonyos fokig a dallam megírásának módját. Azonban ez megint attól függ, hogy melyik operát nézzük. A Borisz Godunov esetében például Muszorgszkij zsenialitása, hogy mindig talál az intonációkhoz, a kimondott szavakhoz, a mondathoz szép, akár rövid dallamvonalat, és ez mindig megteremti a drámaiságot is. Ez egyben a szépsége, s talán a kihívása. Így ez az opera, mint említettem, különösen fontos az operatörténet szempontjából. Talán kicsit gyakrabban játsszák, mint a Háború és békét, de a Borisz Godunov esetében mindig szembesülünk azzal, hogy az ősváltozathoz képest a Rimszkij-Korszakov-verziók, a Sosztakovics-verziók hangszerelése, harmóniái mennyire eltérők. Valószínűleg azért született annyi verzió, mert az embereket lenyűgözte Muszorgszkij darabja, és különbözőképpen közelítették meg.
