Mi a Borisz Godunov érdekessége?

Alan Buribajev kazahsztáni karmester már másodjára dolgozik Budapesten – a tavaly bemutatott és idén újra műsorra tűzött Háború és béke mellett a Borisz Godunov premierjét is vezényelte a Magyar Állami Operaházban. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele Prokofjev és Muszorgszkij operájáról, magyar zeneszerzőkről, de szóba került Budapest is.

Alan Buribayev idén a Borisz Godunovot vezényelte az Operaházban. Fotó: Simon Van Boxtel

– Ahogy most beszélgetünk, hallom, hogy néhány szót magyarul is megtanult. Gyakori, hogy ahol éppen játszik, ott igyekszik egy-egy kifejezést elsajátítani?

– Igen, teljes mértékben. Mikor először Magyarországra jöttem, meglepett, hogy jó pár szó a kazahra emlékeztet. Például az „alma” ugyanazt jelenti, a városom, Almati neve szavakat, próbálok minél többet magamba szívni egy adott ország kultúrájából. A magyart az egyik leglenyűgözőbbnek és legérdekesebbnek tartom a világon. Még mielőtt Magyarországra jöttem volna, már számos alkalommal adtam elő magyar zeneszerzők, köztük Bartók Béla és Kodály Zoltán műveit, nemcsak Kazahsztánban. Három éve Bartók Concertóját vezényeltem Aucklandben, Új-Zélandon, és Kodály Galántai táncait is sok helyen szólaltattam már meg, legutóbb Dublinban, Írországban. A magyar zenekultúrának ezt a részét elég jól ismerem, hiszen Bartók és Kodály a világörökség részei. Az irodalom területén is vannak nagyszerű művek, de először a Háború és béke kapcsán jártam Magyarországon. Igyekeztem felfedezni a várost: elmentem múzeumokba is, és rengeteget sétáltam a fővárosban. 

– Melyek a kedvenc helyei Budapesten? 

– Igyekszem mindig lemenni a Duna-partra, átmenni a budai oldalra. Ez jelenti számomra a nap fénypontját, ezért igyekszem erre minél többször alkalmat találni.

– Jól hangzik. Idén a Magyar Állami Operaházban a Borisz Godunovot is vezényelte. Mit kell tudni erről a darabról, leginkább zenei oldalról? 

– A Borisz Godunov az egyik legfontosabb opera, nemcsak az orosz, hanem a világ operairodalmában is. Természetesen nagyon fontos mű az orosz opera fejlődése szempontjából is, ami Glinkától indul, és majd a 20. században Prokofjev és Sosztakovics művei felé ível. Korszakalkotó opera, ami az Orosz ötök – tagjai Muszorgszkij mellett Balakirev, Kjui, Borogyin és Rimszkij-Korszakov voltak – művészkörének elképzeléseit tükrözi. A Borisz Godunov nagy hatással volt későbbi zeneszerzőkre is a XX. században, például Janácekre, aki megpróbálta ezt a fajta énekbeszédet használni, utánozni. Muszorgszkij az egyik legnagyobb operai zseni, aki Wagner, Verdi és Puccini géniuszához mérhető. Érdekes volt tehát számomra Magyarországon részt venni a Borisz Godunov ősváltozatának színpadra állításában.

– Milyen produkciókat tervez a jövőben, hiszen a kazahsztáni opera mellett járja a világot?

– Nyár előtt még Ausztráliába és Új-Zélandra látogatok, visszatérek az Auckland Philharmoniához, amelyet nagyszerű zenekarnak tartok. Először látogatok el a Tasmániai Szimfonikus Zenekarhoz is. Ezt követően az Asztanai Operában mutatjuk be Carl Maria von Weber fontos operáját, A bűvös vadászt. 

– Van kedvenc zenéje vagy zeneműve? Nem kell, hogy opera legyen…

– Rengeteg. Mindig azt a darabot szeretem, amit éppen vezényelek. Szeretem még a jazzt, a jó, a nagyon-nagyon jó jazzt… Utóbbit inkább azért, hogy egy kicsit ellazuljak, mert a klasszikus zene feszélyező tud lenni. Amikor klasszikus zenét hallgatok, természetesen nagyon élvezem, de az nem passzív zenehallgatás. Bizonyos értelemben szellemi munkát jelent, nem olyasmit, amit az ember betehet a kocsiban, mint a rádiót, aztán vezet, és valami teljesen másra gondol. Fiatalon, 13–14 éves korom környékén kedveltem a Queent, Freddie Mercuryt. Még mindig úgy gondolom, hogy ők az egyik legjobb rockegyüttes.

– A karmesteri munkája mellett jut ideje hegedülni, hiszen abból is diplomázott? 

– Néha. Nemrégiben egy újévi koncerten játszottam a Pizzicato-polkát zenekari kísérettel. Előtte pedig az esküvőmön hegedültem.

– Van-e valamilyen különlegesség az orosz operákban a világ más operáihoz képest? 

– Nos, először is természetesen a nyelv, mert a nyelv szabályai, a mondatszerkesztés vagy a kiejtés diktálja például bizonyos fokig a dallam megírásának módját. Azonban ez megint attól függ, hogy melyik operát nézzük. A Borisz Godunov esetében például Muszorgszkij zsenialitása, hogy mindig talál az intonációkhoz, a kimondott szavakhoz, a mondathoz szép, akár rövid dallamvonalat, és ez mindig megteremti a drámaiságot is. Ez egyben a szépsége, s talán a kihívása. Így ez az opera, mint említettem, különösen fontos az operatörténet szempontjából. Talán kicsit gyakrabban játsszák, mint a Háború és békét, de a Borisz Godunov esetében mindig szembesülünk azzal, hogy az ősváltozathoz képest a Rimszkij-Korszakov-verziók, a Sosztakovics-verziók hangszerelése, harmóniái mennyire eltérők. Valószínűleg azért született annyi verzió, mert az embereket lenyűgözte Muszorgszkij darabja, és különbözőképpen közelítették meg.